Vissza a normál nézetre

Híreink

Új Nemzeti Kiválóság Program 2019/2020. tanév

Tisztelt Hallgató, Oktató, Kutató Munkatárs!

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2019. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

 

Költészet napi közös versmondás

Közös versmondásra hívjuk az egyetemi polgárokat Gödöllőn a Költészet napján a Szent István Egyetem díszudvarába.

Felnőtt a Gödöllői Pályaorientációs Iskola

18 éves a „Gödöllői Pályaorientációs Iskola” címmel országos szakmai konferenciát rendezett a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi és Tanárképző Intézete április 6-án.  Az esemény plenáris üléssel kezdődött, majd munkacsoportokban tekintették át a pályaorientáció gyakorlatát az általános iskolákban, a szak/gimnáziumokban és az iskolai oktatáson kívül. 

I. Budai Campus Karrier Nap

2018. április 11-én 10:00 órától kerül megrendezésre az I. Budai Campus Karrier Nap, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

A Szent István Egyetem és a Kenyatta University oktatási kapcsolatainak fejlődése

Az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitási Program támogatásával 2018. március 24. és április 1. között dr. Tarr Zsuzsanna nemzetközi és külkapcsolati központvezető vezetésével oktatói csoport tett látogatást Kenyában a Kenyatta University Nairobi Campusán. A látogatás célja kettős volt: egyrészt az eddig is meglévő kétoldalú oktatási kapcsolatok, a diák- és oktató csereprogramok további alakítása, valamint szakmai előadások tartása kenyai hallgatók részére.

V. SkillsHungary Nemzeti Döntő és Bemutató Nehézgép-szerelő előválogató

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara  szervezésében kerül megrendezésre az V. SkillsHungary Nemzeti Döntő és Bemutató 2018. április 23-25. között Budapesten a Hungexpo Vásárközpontban.

Kerékpáros pihenőhelyek hallgatói ötletpályázat eredményhirdetése

A Tájépítészeti és Településtervezési Kar sikeres hallgatói ötletpályázatot folytatott le a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felkérésére, melynek kapcsán a pályázók javaslatot tehettek a jelenleg fejlesztés alatt álló Eurovelo 6, Balatoni Kerékpárkörút és a Budapest – Balaton kerékpárutak megállói és azok közvetlen környezetének kialakítására.

Látogatás az ANUGA FOODTEC kiállításon

Az Élelmiszertudományi Kar II. évfolyamos élelmiszermérnök, valamint élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök MSc hallgatói és 19 oktatója egy olyan világszínvonalú élelmiszeripari gépeket és berendezéseket bemutató kiállításon járt Németországban, mely bemutatja a legtöbb vezető élelmiszeripari ágazatot. A kiutazók olyan új ipari fejlesztéseket ismerhettek meg, melyek a legmodernebb technológiákat alkalmazzák.

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 59. Nagygyűlése

A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 59. Nagygyűlése Pécsett kerül megrendezésre 2018. augusztus 30. és szeptember 1. között, melyre minden szakmabeli kollégát szeretettel várnak.

Gyászjelentés - Elhunyt dr. Kiss Istvánné

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Kiss Istvánné, Marika néni, 2018. március 22-én 93. születésnapja után egy nappal, csendben elaludt.
Temetése 2018. április 3-án 15.30 órakor lesz a gödöllői Dózsa György úti temetőben, katolikus szertartás szerint.

11. Magyar Ökológiai Kongresszus

2018. augusztus 28-30. között kerül megrendezésre a 11. Magyar Ökológus Kongresszus (MÖK 2018) a Nyíregyházi Egyetemen az MTA Ökológiai Tudományos Bizottsága és a Magyar Ökológusok Tudományos
Egyesülete szakmai támogatásával, amely a magyar ökológus társadalom legnagyobb, az ökológia tudományának legszélesebb spektrumát bemutató tudományos találkozója.

Április 3-án zárul a Minority Safepack aláírásgyűjtés

Ezúton szeretnénk felhívni figyelmét a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre, amelynek célja az Európában élő mintegy 60 millió, valamely nemzeti, nyelvi és kulturális  kisebbséghez tar

Tisza-tavi Napok

Március 23-24-én került megrendezésre Tiszafüreden a Tisza-tavi Napok és az I.

Workshop a biztonsági környezet hatásáról a vidék versenyképességére

A „Jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” projekt keretében A biztonsági környezet hatása a vidék versenyképességére címmel rendezett ma workshop-ot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Szent István Egyetem Gödöllőn. Mint az esemény levezető elnöke, dr. Szilágyi Tivadar professzor, a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának tudományos dékánhelyettese elmondta, a két intézmény a civil biztonság és a védelemtudomány tárgykörével foglalkozó kutatócsoportot hozott létre, és a mostani tanácskozás a harmadik a sorban.

Az EUA kampánya a kutatásra és oktatásra fordítható támogatás növeléséért

Az EUA más európai egyetemi hálózatokkal együttesen kampányt indított annak érdekében, hogy a következő, 2021-2027 közti EU időszak Költségvetésében az EU megduplázza a Kutatásra, Innovációra és Ok

"Swiss Touch" a tájépítészetben

A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a "Swiss Touch" a tájépítészetben című kiállítás megnyitójára. A kiállítás a svájci tájépítészek munkáját és annak hatását mutatja be. A rendezvényre 2018. április 5-én 17:30 órai kezdettel kerül sor a Budai Campus K. épület II. emeletén a Díszterem felé vezető folyosón (a Budai Campus Igazgatóság szintjén).

Könyvóriások

A Szent István Egyetem Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár valamint a Kertészettudományi Kar Szőlészeti Tanszéke nagy szeretettel meghívja a

Kárpát-Agri – a Kárpát-medence sikeres agrárvállalkozásaiért

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a határokon átívelő magyar-magyar gazdasági, üzleti és vállalkozói kapcsolatok élénkítése, Magyarország és a közép-európai régió országai közti együttműködések kialakításának elősegítése céljából rendezte meg a második Kárpát-medencei Gazdasági Konferenciát és Kiállítást a Várkert Bazárban március 12-én és 13-án.

Kötet a magyar flóra növényfajainak nyelvi értelmezéséről

Megjelent Simoncsics Pál Növényi névmagyarázó szótára, Bartha Dénes, a Soproni Egyetem Növénytani és Természetvédelmi Intézet professzora és Gyulai Gábor, a Szent István Egyetem Genetikai, Mikrobiológiai- és Biotechnológiai Intézet professzora gondozásában.

Természetközeli megoldások a vízzel kapcsolatos problémákra

Világszerte ma tartják a Víz Világnapját, március 23-án pedig a Meteorológiai Világnapot, melyhez a Szent István Egyetem is csatlakozott gödöllői és szarvasi Campusával.

Oldalak