Vissza a normál nézetre

Új Nemzeti Kiválóság Program 2019/2020. tanév

Tisztelt Hallgató, Oktató, Kutató Munkatárs!

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2019. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

Az Ösztöndíjprogram az alábbi kategóriákból áll

  • Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
  • Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
  • Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj
  • Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj
  • „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj

Pályázati csomag

A pályázat benyújtásával kapcsolatos információk:

A pályázatok beérkezési határideje 2019. június 6.

(postai feladás/személyes leadás határideje)

 

„Tehetséggel Fel” pályázat esetében 2019. június 20.

(postai feladás/személyes leadás határideje)

A pályázatok benyújtásának módja:

Postai úton a Szent István Egyetem 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. címre ajánlott, elsőbbségi küldeményként elküldve A/4-es borítékban,

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj,

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj,

„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj esetében

az Egyetem rektorának, Dr. Palkovics Lászónak címezve, vagy személyesen a fenti cím földszinti 18-19. irodájában lehet benyújtani zárt A4-es borítékban.

Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj 

az Egyetem Doktori és Habilitációs Tanács elnökének, Dr. Helyes Lajosnak címezve, vagy személyesen a fenti cím 2130. irodájában lehet benyújtani lezárt  A4-es borítékban.

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj esetében

az Egyetem rektorának, Dr. Palkovics Lászlónak címezve,  vagy személyesen a fenti cím 2130. irodájában lehet benyújtani lezárt A4-es borítékban.

Kérjük, hogy a borítékra írják rá, hogy melyik kategóriában pályáznak!

Szándéknyilatkozat pályázat befogadásáról szóló dokumentum aláírására jogosult személyek leadott jogkörben

ÚNKP-19-1: Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj - dékán

ÚNKP-19-2: Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj - dékán

ÚNKP-19-3: Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj - az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke,

ÚNKP-19-4: Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj - dékán

ÚNKP-19-5: „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj - dékán 

A pályázatok formai ellenőrzésére és hiánypótlás bekérésére csak abban az esetben kerül sor, amennyiben a pályázati felhívásban szereplő kötelező dokumentumokat a pályázó hiánytalanul benyújtotta (a pályázati kiírások szerint) -  pályázati adatlap és annak mellékleteként a kutatási tervet (1. számú melléklet), a fogadó felsőoktatási intézmény szándéknyilatkozatát (2. számú melléklet) és a Pályázói nyilatkozatot (3. számú melléklet).

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást és segítséget nyújt

- koordinátor:
Dr. Markó Balázs (oktatási rektorhelyettes)
2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.,, Főépület, földszint 5-6. iroda

 

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj,

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj,

„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj ügyintézője

Kovács-Uj Boglárka (ügyvivő szakértő)
2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.,, Főépület, földszint 18-19. iroda
+36-(28)-522-000/1007

ügyfélfogadási idő: H-CS 8-12

 

Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj ügyintézője

Törökné Hajdú Mónika (ügyvivő szakértő)
2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.,, Főépület, II. em. 2130-2131. iroda
+36-(28)-522-000/1058

ügyfélfogadási idő: H-CS 8-12

A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket az unkp.koordinator@szie.hu email címre várjuk. Kérjük a levelek tárgyában a pályázati típust megjelölni szíveskedjenek!

A pályázati felhívások a www.unkp.hu oldalon érhetőek el.