Vissza a normál nézetre

Híreink

Innovatív módszerekkel az élelmiszerpazarlás visszaszorításáért

A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események a mezőgazdasági termelésre, ezáltal pedig az élelmiszerellátás biztonságára is hatással vannak, így az emberiségnek az elkövetkező évtizedekben számos ezzel kapcsolatos problémával kell majd szembenéznie. A megoldáshoz elengedhetetlen az innovatív termelési és tárolási technológiák kifejlesztése és a hatékonyság növelése, de amint arra az április 22-i Föld Napja is emlékeztet, igen sürgető lenne a túlfogyasztás és az élelmiszerpazarlás visszaszorítása is.

Ösztöndíj pályázat kiemelkedően teljesítő diákhiteles hallgatóknak

A Diákhitel Központ harmadik alkalommal hirdeti meg Ösztöndíj Pályázatát minden olyan 45 év alatti, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik. A jelentkezés feltétele többek között az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény plusz pontokat hozhat. A 14 győztes pályázó a 2108/19-es tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

Közel 1500 résztvevő a SZIE Állásbörzén

Hajón élőállat kísérőtől áruházlánci élelmiszerbiztonsági menedzserig terjedt a kínálat a SZIE Állásbörzén április 18-án.

Sikeres szereplés a Hajós György Matematika Versenyen

A 40. Hajós György Országos Matematika Verseny 2018. április 5-7. között került megrendezésre a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar szervezésében.

A Kertészettudományi Kar 5. tehetségnapja

A Kertészettudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa szeretettel meghívja Önöket a diákkörös hallgatók részvételével szervezett 5. TEHETSÉGNAPRA.

Diploma, álláskeresés, karrier – színes forgatag a Szent István Egyetem Állásbörzéjén

Szívesen kipróbálná magát pilótaként egy vadászgépen? Szívesen megmérettetné magát egy állásinterjún? Vagy csak szétnézne a legfrissebb álláslehetőségek között? Akkor itt az ideje, hogy megtegye a Szent István Egyetem (SZIE) Állásbörzéjén, mely 2018. április 18-án 10 órakor nyitja meg kapuit Gödöllőn.  A Kooperatív Szakmai Börzével együttműködve idén több mint 70 kiállítóval és 1000 állásajánlattal, számtalan gyakornoki lehetőséggel, valamint különleges programokkal várja az érdeklődőket az egynapos rendezvény.

Gondolatok az agrárfelsőoktatásról

A Valóság c. folyóiratban "beszélgetés" folyik a felsőoktatásról, melynek keretében az áprilisi számban a Szent István Egyetem vezetőinek tollából jelent meg egy tartalmas tanulmány az agrárfelsőoktatásról.

Meghívó a „Tudományos generációk találkozása” című rendezvényre

Tisztelettel meghívom a Szent István Egyetem Dr. Felföldi József professzor úr tiszteletére szervezett,  „Tudományos generációk találkozása” című rendezvényére.

Tavaszi tanulmányút

Tanulmányúton vettek részt a Budai Campus és a Gödöllői Campus hallgatói 2018. április 13-án.

2018-ban is pályázhatnak az „Élvonal” programra a legkiválóbb kutatók

Megjelent az „Élvonal” pályázati felhívás, amelyre olyan vezető kutatók nyerhetnek támogatást, akik a legutóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak, és saját tudományterületükön nemzetközileg elismert, kiemelkedő hatást kiváltó eredményeket értek el. Az elsőként tavaly megjelent felhívás 2018-ban ismét 3 milliárd forintos keretösszeggel nyílik meg a jövő januárban induló projektek számára.

Együttműködés a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarával

Gödöllőn, a Szent István Egyetemen tartotta küldöttgyűlését április 12-én a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara. Az eseményen együttműködési megállapodást írt alá dr. Káposzta József, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja és Dr. Vereczkey Zoltán, a PMKIK elnöke.

Idén is megemlékeztünk a Költészet Napjáról

A Magyar Költészet Napja alkalmából ismét sor került a Szent István Egyetemen a közös versmondásra, melyet a Médiaközpont, a Nemzetközi és Külkapcsolati Központ, a Hajós Alfréd Általános Iskola és a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete szervezett Gödöllőn.

Gyógynövény tanfolyam

A júniusi egy napos képzésről bővebb információk a +36-1-305-7250 telefonszámon kérhetők, illetve az alábbi linken érhetők el.

Women & Digital Future - Karrierinspiráció egyetemista lányoknak április 25-én

Informatikai, mérnöki-, természettudományi vagy orvosi karon tanuló egyetemista lányoknak szóló kétnapos program lesz április 25-én és május 17-én a Nők a Tudományban Egyesület és a GE szervezésében.

Karrier Nap - először a Budai Campuson

Békéscsabától Drégelypalánkig érkeztek diplomás szakembereket kereső vállalatok képviselői az I. Budai Campus Karrier Napra, amit a hallgatói önkormányzat szervezett az itt működő karokkal közösen. Az eseményt megnyitó dr. Palkovics László rektorhelyettes méltatta a kezdeményezést, amely elősegítheti a hallgatók gyakorlatszerzését, pályaképének kialakítását, végzés utáni elhelyezkedését. Az érdeklődők a leendő munkáltatókkal való konzultációk mellett előadásokat hallgathattak az online jelenlét fontosságáról, a start up vállalkozások jellemzőiről, a kereskedelmi karrier lehetőségeiről, a szakmai gyakorlatokról.

Sikeres volt a „The Swiss touch in landscape architecture” kiállítás megnyitója

2018. április 5-én a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar szervezésében került sor a Budai Campuson a The Swiss touch in landscape architecture (Svájc tájépítészete) című poszterkiállítás megnyitójára.

Kooperatív Szakmai Gyakorlati Börze

Idén is megrendezésre kerül a Gépészmérnöki Karon, az Állásbörzével egy időben, de különböző helyen, a Kooperatív Szakmai Gyakorlati börze.

Life Infonap 2018

Life Infonap lesz 2018. május 10-én csütörtökön 10:00-14:40 óra között a Walden Hotelben (2099 Pilisszentkereszt Dobogókő, Fény u. 1.)

Élelmiszer innovációs egyetemi hallgatói verseny - Ecotrophelia Magyarország 2018

Kitaláltál egy innovatív és fenntartható élelmiszert? Hagyd, hogy a gondolat valósággá váljon és jelentkezz az Ecotrophelia Magyarország 2018 élelmiszer innovációs hallgatói  versenyre! Az egyetemi főiskolai hallgatók versenyének 2018. évi nemzeti fordulóját az Agrármarketing Centrum szervezi meg az ÉFOSZ-szal és a Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft.-vel együttműködve, 2018. június 11. napján, Budapesten.

Tavaszi könyvvásár a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárban

A Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár 2018. április 17-én kedden 9 és 14 óra között könyvvásárt tart a főbejárat előtti folyosón, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár. Részletes információk és a megvásárolható könyvek listája: http://lib.szie.hu/tavaszi-konyvvasar
 

Oldalak