Vissza a normál nézetre

Híreink

SZIE arany négyes

Az elmúlt hétvégén rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Szolnokon a Masters Magyar Bajnokságot. A viadalon a Szent István Egyetem két dolgozója: Dr. Hanyecz Katalin (Szarvasi Arborétum) és Molnárné Krajcsovicz Magdolna (AGK), valamint egyetemünk két egykori hallgatója: Vrbovszki Mária és Oláh Szilvia kajak négyesben Magyar Bajnoki címet szereztek.

Fesztiválakadémia 2018

A Szent István Egyetem dolgozói a július 23-29. közti Fesztiválakadémia valamennyi programján 20 százalékos kedvezménnyel vehetnek részt, melyhez a jegyvásárláskor a 32018 kuponkód megadására van szükség.

Stipendium Hungaricum-os hallgató kitüntetése

Zoran Marinović, a Mezőgazdaság- és Környzettudományi Kar Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet Halgazdálkodási Tanszékének Stipendium Hungaricum-ösztöndíjas hallgatója előadásáért rangos kitüntetésben (Peter L. Steponkus Crystal Award) részesült a CRYO2018 konferencián, amely Spanyolországban, Madridban került megrendezésre 2018. július 10-13 között.

Francia-Magyar Tudományos Kutatói Fórum

A Magyarországi Francia Nagykövetség, a Budapesti Francia Intézet, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Emberi Erőforrások Minisztériuma örömmel jelenti be az első Francia-Magyar Tudományos Kutatói Fórum megrendezését. A rendezvénynek a Budapesti Francia Intézet ad otthont 2018. szeptember 28-án.

SMARTFARM - Magyarország legnagyobb precíziós növénytermesztési konferenciája, kiállítása és szántóföldi bemutatója

A Bábolnai Gazdanapok kiállítás (2018. szeptember 5-8) keretén belül megrendezésre kerülő SMARTFARM - Precíziós növénytermesztési konferencia, kiállítás és szántóföldi bemutató a fokozott érdeklődés miatt kétnapos (2018. szeptember 6-7) rendezvény lesz 33 előadó, 22 kiállító és egyedülálló módon, interaktív keretek között 16 szántóföldi bemutató cég részvételével.

Elindult a SZIE pótfelvételi

Július 25-én este kiderültek a 2018/2019-es tanévre vonatkozó ponthatárok és hogy ezáltal ki melyik képzésen folytathatja tanulmányait. Ha azok közé tartozol, aki jelentkezett, de nem sikerül majd bekerülnöd egyik megjelölt képzésre sem, vagy már február előtt megtorpantál és egyáltalán nem adtál be jelentkezési lapot, akkor sem késtél le semmiről. Július végétől augusztus elejéig ugyanis pótfelvételi eljárás keretében még egyetlen képzési helyre beadhatod a jelentkezésed. Nézd át a képzési kínálatot és dönts ésszerűen a Szent István Egyetem képzései mellett! Képzéseinkről tájékozódhatsz a felveteli.szie.hu oldalon, de találkozhatsz velünk a budapesti bevásárlóközpontok plakátjain és a felvi.hu bannerkampányán, hallhatsz rólunk a Rádió 1 csatornán, sőt követhetsz minket Facebook oldalunkon is!

Ingyenes tudományos élménytábort indít a Szent István Egyetem

Tudományos élménytábort rendez a Szent István Egyetem gödöllői Campusán augusztus 21. és 25. között, ahol a tudományok iránt érdeklődő középiskolások érdekfeszítő természettudományos és szabadidős programokon vehetnek részt. Az ingyenes szállás és ellátás biztosított, így a tanulóknak csak az utazás költségeivel kell számolniuk.

A Körösfői tanulmányok c. kötet bemutatója

A GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Szénay-termében került sor június 22-én a Körösfői tanulmányok c. tanulmánykötet bemutatójára és az azt követő beszélgetésre. A kötetet dr. Farkas Tibor és dr. Kolta Dóra szerkesztették. A szerzők a GTK és a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvostudományi Egyetem oktatói, valamint a Gödöllői Török Ignác Gimnázium igazgatója, Fábián Bertalan.

Újabb országos siker az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási pályázaton

A Tempus Közalapítvány közzétette a 2018-as Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási pályázat eredményét és bírálatát. A SZIE  februárban 22 országra nyújtott be pályázatot és a 12 nyertes desztinációval összesen 514.825 EUR támogatást nyert el. Ez az összeg több mint 180.000 EUR-ral nagyobb, mint 2017-ben, ami szintén rekord összegű volt. Büszkén mondhatjuk, hogy 34 intézmény közül első helyen végeztünk az elnyert mobilitások száma és második helyen a megítélt támogatási összeg tekintetében, ami kimagasló intézményünk mobilitási pályázatainak történetében!

Nemzetközi kiállításon, Philadelphiában

Az amerikai kontinens legnagyobb felsőoktatási konferenciája és kiállítása a NAFSA (National Association of Foreign Student Advisers - Association of International Educators), melyet 70. alkalommal, idén a pennsylvaniai Philadelphiában rendeztek. A kiállításon való részvétel jogát pályázati úton nyerte el intézményünk hét másik egyetem mellett. A Szent István Egyetemet a Nemzetközi és Külkapcsolati Központ vezetője, dr. Tarr Zsuzsanna képviselhette. A kiállításon több mint 100 ország közel 3500 intézményének mintegy 9500 képviselője vett részt, ezért részvételünk számos lehetőséget kínált nemzetközi kapcsolataink ápolására illetve új kapcsolatok kiépítésére.

Brazil rektorok látogatása a SZIE-n

A 45 brazil tagállami és önkormányzati egyetemet (illetve 700 ezer diákot) tömörítő ABRUEM (Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities) 2017. novemberi közgyűlésén egyhangúan úgy határozott, hogy 2018-ban Magyarországot választja szakmai útja célországaként. A delegáció célja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert, intézménylátogatások keretében feltérképezzék az együttműködési lehetőségeket és a kialakuló személyes találkozások, egyeztetések során megalapozzák a hosszú távú szakmai munkát a magyar intézményekkel.

Vankóné Dudás Juli Díjjal ismerték el a Médiaközpont munkatársának munkásságát

Örömmel tudatjuk, hogy Balázs Gusztáv, a SZIE Médiaközpontjának munkatársa és a Szent István Egyetem magazin felelős szerkesztője a Csővári Muskátli Hagyományőrző Egyesület mellett Vankóné Dudás Juli Díjban részesült.

SZIE-s siker a Prémium posztdoktori pályázaton

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Posztdoktori Programja keretében meghirdetett Prémium posztdoktori pályázat felhívására beérkezett 150 pályamű közül 30 fiatal kutató pályázatát támogatja az MTA.

7. SZIE Regatta

Huszonöt sárkányhajós csapat részvételével zajlott le a VII. SZIE Regatta június 22-24 között Szarvason.

Eseménydús hétvége a SZIE Kárpát-medencei háza táján

Eseménydús hétvégét tudhat maga mögött a Szent István Egyetem (SZIE) külhoni hálózatát koordináló Kárpát-medencei Agrár- és Vidékfejlesztési Innovációs Központ (KAVIK).

A vidék biztonságának történeti földrajza a Kárpát-medencében

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szent István Egyetem és az MTA X. Osztály Társadalomföldrajzi Tudományos Bizottságának Történeti Földrajzi Albizottsága közös szervezésében megvalósuló, egész napos eseményen  11 előadás során mutatták be a vidékbiztonsághoz kapcsolódó aktuális kérdéseket.

Nap Napja 2018

A Nemzetközi Napenergia Társaság Európai Tagozatának felhívására Magyarországon 1994 óta évente szervezi meg a nyári napfordulóhoz közeli vasárnapon a Nap Napja rendezvényt a Szent István Egyetem, Fizika és Folyamatirányítási Tanszéke (SZIE FFT) Gödöllőn. Az idei 25. jubileumi alkalom június 17-én került megrendezésre. A program célja a Nap köszöntése mellett a megújuló energiaforrások, azon belül elsősorban a napenergia hasznosítás népszerűsítése.

170 éves a Magyar Honvédség - Vándorkiállítás a gödöllői aulában

Hétfőn délelőtt a gödöllői aulában nyitotta meg kapuit a 170 éves a Magyar Honvédség című vándorkiállítás következő állomása. Üdvözlő beszédet dr. Veszprémy László alezredes, a Hadtörténeti Intézet igazgatója, köszöntőt dr. Tőzsér János rektor mondott. A kiállítás csütörtökig látható.

Véget ért a Szent István Egyetem 2017/2018. tanéve

A Szent István Egyetem Szenátusa június 15-én tartotta tanévzáró ünnepi nyilvános ülését. A megjelenteket Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke köszöntötte, majd dr. Tőzsér János rektor mondott tanévzáró ünnepi beszédet.

Bemutatják hazánk Környezeti Teljesítmény Vizsgálati Jelentését

Az elkészült jelentés a 2008-2018 közötti időszakra vonatkozóan tekinti át a hazai környezetvédelem trendjeit, fejleményeit, illetve fogalmaz meg ajánlásokat a jövőre vonatkozóan.

Oldalak