Vissza a normál nézetre

Híreink

SZIE a XXX. EAIE nemzetközi kiállításon

2018. szeptember 11-14. között harmincadik alkalommal rendezték meg az EAIE éves kiállítását és konferenciáját Genfben, amelyen a Tempus Közalapítvány szervezésében és a Campus Mundi program finanszírozásában 13 magyar egyetem és főiskola mutatkozhatott be és képviselhette a magyar felsőoktatást. A rendezvényen összesen 95 országból érkezett 5700 felsőoktatási szakértő, intézményi képviselő és felsőoktatással foglalkozó cég vett részt.

Tudomány Mozaik 2018 pályaorientációs tudományfesztivál

2018. október 12-én került megrendezésre a Tudomány Mozaik 2018 fesztivál a Csodák Palotájában, melynek központi témája idén a pályaorientáció, pályaválasztás volt. A rendezvényre 900 diák látogatott el.

Győzedelmeskedtek a SZIE mérnökhallgatói

A Continental szegedi telephelye idén nyáron is megrendezte a már hagyománynak mondható Continental ContiTech Mérnök Grand Prix-t, ahol az ország legtehetségesebb és legelhivatottabb mérnök hallgatói mérhették össze tudásukat. A versenyt a „Vasmacskák”, a Szent István Egyetem mérnökhallgatói nyerték.

A Közép-Tisza-völgy vizes múltja és jelene

A Közép-Tisza-völgy vizes múltja és jelene című tárlat tekinthető meg a gödöllői főépület 2. emeletén, a Vízgazdálkodási Tanszék folyosóján. Kisújszállás, Mezőtúr és a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum után Gödöllőn is látható a Közép-Tisza-völgy vizes múltját és jelenét bemutató expo.

Lezajlott a „Greening Footprints” pályázat nyitórendezvénye

2018. szeptember 13-án lezajlott a ROHU-35 „Greening Footprints” pályázat nyitórendezvénye. A SZIE Szarvasi Arborétum és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös pályázata során a gyűjteményes kertek bemutatása, a bemutathatóság elemeinek bővítése, valamint a két partner közötti szakmai kapcsolat erősítése a cél. Az arborétumi projektelemek között szerepel a főbejárattól induló tematikus útvonal amely egyrészt az érintett növénycsoportokat mutatja be, elérhetővé teszi az új pályázati beruházásokat és egy mozgalmas kalandtúra része lesz.

Új nemzetközi hallgatók az SZIE-n

Több mint 300 külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait idén szeptemberben a Szent István Egyetemen. A hallgatók egy jó hangulatú orientációs héten ismerkedtek az egyetemmel és az egyetemi élettel a Budai és a Gödöllői Campuson szeptember első hetében.

Elrajtol az Agrovirtus

Számos meghatározó intézmény és vállalat együttműködésével indul útnak Magyarország első digitális-agrártechnológiai versenye, az Agrovirtus. A megmérettetés célja, hogy a résztvevő fiatalok egy 500 hektáros virtuális gazdaságban szimulált termelési év során gyakorlatban ismerjék meg a leginnovatívabb mezőgazdasági eljárásokat, technológiákat. A két hónapon át zajló versenyre október 12-ig jelentkezhetnek az egyetemista csapatok a www.agrovirtus.hu weboldalon keresztül.  

Szendrő Pétert köszöntötték 80. születésnapja alkalmából

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték dr. Szendrő Péter rector emeritust, a Szent István Egyetem alapító rektorát, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökét, az MTA doktorát  szeptember 12-én Gödöllőn, az egyetem dísztermében. 

Megjelent a Grassalkovich Ösztöndíj és a Dimény Imre Ösztöndíj felhívása

A Grassalkovich Ösztöndíjat a kiemelkedő kutatási eredményekkel és magas szakmai hátérrel rendelkező oktatók és kutatók, a Dimény Imre Ösztöndíjat pedig a hátrányos helyzetű, de ugyanakkor kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók nyerhetik el.

Az OTDT Roska Tamás tudományos előadás pályázata

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) a felsőoktatás különböző képzési szintjein történő tehetséggondozó, tudományos kutatói tevékenység folyamatosságának támogatása és perspektíváinak felm

Elhunyt Géczi István

Szomorúan tudatjuk, hogy életének 75. évében elhunyt Géczi István, a magyar labdarúgás rekordere, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem későbbi testnevelési tanszékvezetője, dékánhelyettes. Ő volt az egyetlen kapusunk, aki három nemzetközi kupadöntőben is védett.

Milyen lesz a vízszolgáltatás 150 év múlva?

A Wein János Alapítvány - a Fővárosi Vízművek Zrt. 150 éves évfordulója előtt tisztelegve - videópályázatot hirdet Watervision + 150 címmel.

IV. Pannon UniFest

A veszprémi Hallgatók a Művészetért Egyesület idén is megrendezi összművészeti ifjúsági kulturális fesztiválját, a IV. Pannon UniFestet.

2. Tudományok fővárosa az Akvárium Klubban

Hogyan működnek az okos rendszerek és a robotok az élelmiszeriparban, valamint a mezőgazdaságban? Hogyan lehet létrehozni egy farmot? Hogyan lesz a termésből mag és a magból növény? Hogyan kóstolunk, és hogyan lehetünk vintelligensek? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a 2. Tudományok fővárosa című rendezvény látogatói. A Szent István Egyetem az eddiginél is sokszínűbb programmal csatlakozott a szeptember 23-i tudománynépszerűsítő eseményhez, melyet több ezren kerestek fel az Akvárium Klubban.

Az egyetemen tartotta közgyűlését a Magosz

Gödöllőn, a Szent István Egyetemen tartotta tisztújító közgyűlését szeptember 7-én a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), amelyen újraválasztották Jakab István elnököt és döntöttek a megyei elnökök, valamint az országos vezető testület tagjainak a személyéről is. A résztvevőket Nagy István agrárminiszter és Magyar Ferenc, a SZIE kancellárja is köszöntötte.

Jubilál a debreceni agrár-felsőoktatás

A felsőfokú agrárképzés elindításának 150. évfordulóját ünneplő Debreceni Egyetemen mintegy 15 ezer agrárszakember szerzett diplomát és jelenleg csaknem kétezer hallgató tanul a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon. A fakultást a szeptember 5-i jubileumi ünnepségen a hazai agrárfelsőoktatási-intézmények nevében dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora köszöntötte. A tanintézet a Georgikon és Óvár után harmadikként kezdte meg működését.

Fitoterápia alapjai képzés indul a Budai Campuson

Fitoterápia alapjai címmel egynapos képzés indul a gyógynövények iránt érdeklődők számára.

Első Francia-Magyar Tudományos Kutatói Fórum

A Magyarországi Francia Nagykövetség, a Budapesti Francia Intézet, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Emberi Erőforrások Minisztériuma örömmel jelenti be az első Francia-Magyar Tudományos Kutatói Fórum megrendezését. A rendezvénynek a Budapesti Francia Intézet ad otthont 2018. szeptember 28-án.

Oldalak