Vissza a normál nézetre

Híreink

Több mint másfél milliárdos fejlesztés indul a Gépészmérnöki Karon

A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán 1,7 milliárd forint bruttó költséggel Műszaki- és Természettudományi Oktató Központ, Regionális Tudástranszfer Központ létesül 2011 augusztusáig, jelentette be október 8-án kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón Újhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

Dr. Urbányi Béla a hónap OTKA kutatója

A Szent István Egyetemről elsőként dr. Urbányi Béla egyetemi docens, a Halgazdálkodási Tanszék vezetője nyerte el a hónap OTKA kutatója titulust. Ebből az alkalomból készítettek vele interjút az OTKA honlapja számára. A beszélgetést mi is közöljük, a cikk itt olvasható.

E-learning stratégia a gyakorlatban 2008-2009

E-learning stratégia a gyakorlatban 2008-2009 címmel szeptember 29-én kétórás tanácskozást tartottak Gödöllőn az egyetem első emeleti rektori tanácstermében. Az egyetem szolgálatában című könyvtári sorozatba illeszkedő program célja az volt, hogy áttekintést adjon az egyetemi szenátus által elfogadott egységes, egyetemi e-learning stratégia megvalósításának eddigi legfontosabb lépéseiről és eredményeiről valamint a soron következő feladatokról.

Kecskeméti konferencia

Az aszály és a szárazodás Magyarországon címmel rendeznek konferenciát október 7-én, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán. A tanácskozás ellátásbiztonsági szekcióját dr. Ligetvári Ferenc egyetemi tanár vezeti és az előadók között is szerepelnek a Szent István Egyetem oktatói-kutatói.

Oláh György Nobel-díjas kémikus előadása

Oláh György, az MTA tiszteleti tagja, Nobel-díjas kémikus október 13-án 14.00 órakor előadást tart az MTA Székház Dísztermében Új lehetőség az energiapolitikában: a gazdaságpolitika és a metanolgazdaság szimbiózisa - Magyarországi lehetőségek címmel. Az előadást élőben közvetítik, amely az alábbi címen elérhető: www.mta.hu/olah

Hogyan keressünk állást az Állásbörzén?

TÉRSÉGI ÉS EGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE GÖDÖLLŐN, A SZENT ISTVÁN EGYETEM AULÁJÁBAN, 2009. OKTÓBER 27-ÉN, 9 - 17 ÓRÁIG

Meghívó a II. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra

Tisztelt Egyetemi Polgárok!

A gödöllői kampuszon 2009. október 16-17-én rendezzük meg a II. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokat, amelyre tisztelettel meghívjuk Önöket.

DAAD tájékoztató Gödöllőn

A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) az ösztöndíjak széles palettáját kínálja magyar hallgatóknak, diplomásoknak, doktoranduszoknak, oktatóknak és kutatóknak. A DAAD 2010-2011-es tanévre hirdetett új ösztöndíjfelhívása elérhető a http://www.szie.hu/node/1283 linken.

A SZIE II. Képzőművészeti Alkotótáborának kiállítása

Az egyetem gödöllői kampuszán, a szemináriumi termeket az aulával összekötő folyosón látható a Szent István Egyetem II. Képzőművészeti Alkotótáborának kiállítása. Felvételeink itt készültek.

E-learning stratégia a gyakorlatban

A Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár E-learning stratégia a gyakorlatban címmel műhelymunkára várja az érintetteket és érdeklődőket szeptember 29-én, kedden 10 órai kezdettel Gödöllőn, az I. emeleti rektori tanácsteremben.

Zágrábi oklevél dr. Birkás Mártának

Kilencven éve alapították a Zágrábi Agrártudományi Kart (Agronomski fakultet Sveučilišta u Zagrebu). A szeptember 24-25-ig zajló évfordulós ünnepségen a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karát dr. Jolánkai Márton és dr. Birkás Márta professzorok képviselték.

FAO esszépályázat hallgatóknak

A FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatala a Világélelmezési Naphoz kapcsolódó esszépályázatot írt ki magyarországi egyetemi hallgatóknak. A beadási határidő október 8. A három legjobb esszé szerzője hordozható számítógépet kap, és meghívót a FAO ünnepségére. A részletes, angol nyelvű kiírás innen tölthető le .

Tankönyvbörze Gödöllőn

Szeptember 22-én, kedden 9-13 óráig a GATE Zöld Klub és a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár szervezésében, a GAK Nonprofit Közhasznú Kft. támogatásával a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár előtti folyosón tankönyvbörze lesz.

Előzetes az egyetemi újság szeptemberi számának tartalmából

„A kijelölt változások bizonyos késéssel ugyan, de megindultak, és ha a tempójuk elmarad is a remélt ütemtől, véleményem szerint visszafordíthatatlanok. A SZIE többé már nem lesz olyan, mint két évvel ezelőtt volt, de még messze van attól a céltól, hogy nemzetközileg elismert és minőségi kutatással jegyzett egyetemmé váljon.

A Szenátus szeptember 23-i ülésének napirendje

A Szent István Egyetem Szenátusa 2009/2010. tanévi első rendes ülését szeptember 23-án, szerdán 14 órai kezdettel tartja Gödöllőn, az első emeleti Rektori Tanácsteremben.

Kutatók Éjszakája – egyetemünkön is(mét)

A 20. század egyik legjelentősebb tudósa, Albert Einstein egyik híres mondásában úgy fogalmazott magáról: "Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi".

Környezet- és természetvédelmi akadályverseny

A gödöllői kampuszon működő GATE Zöld Klub Egyesület a Tölgy Természetvédelmi Egyesület valamint az Állattani és Ökológiai, a Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszékek közreműködésével október 2-án, pénteken 14 órától fél 6-ig Zöld Napi Környezet- és Természetvédelmi Akadályversenyt szervez Gödöllőn.

Módosult a mezőgazdasági szaktanácsadás feltételrendszer

Tisztelt Kollégák!

 

Tájékoztatom, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a 90/2009. (VII. 24.) FVM rendeletével módosította a mezőgazdasági szaktanácsadás feltételrendszerét. A rendeletmódosítás több pontban is rugalmasabbá teszi a Szaktanácsadói Névjegyzékbe való bekerülést.

Meghívó

Szeretettel meghívjuk a Kutatók éjszakája fórum keretein belül megrendezésre kerülő

FALUSZEMINÁRIUMI KUTATÁSOK A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN- BAG JELENE ÉS JÖVŐJE

című rendezvényre

Oldalak