Vissza a normál nézetre

Híreink

Térségi és egyetemi állásbörze a Szent István Egyetemen

Térségi és egyetemi állásbörze lesz a Szent István Egyetem sportcsarnokában október 27-én. A második alkalommal jelentkező, hagyományteremtő szándékú program hosszú távú célja olyan munkaerő-piaci területen kialakuló együttműködések előmozdítása, amelyek a munkáltatók, képző intézmények, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, intézményeik és a Munkaügyi Központ bevonásával hatékonyan működő foglalkoztatási partnerség kialakulásához vezetnek. Ezért a részvételi feltételek meghatározásakor olyan konstrukció létrehozására törekedtek, amely minden érintett számára lehetővé teszi a börzén való bemutatkozást. A börze 9-17 óráig tart és minden látogató számára ingyenes.

Új tagokat vár az egyetemi néptáncegyüttes.

A Szent István Egyetem Forduló Táncegyüttese szeretettel várja táncolni vágyó fiatalok jelentkezését.
Nyílt nap: 2009. szeptember 17 -én, 18 órakor

Diákhitel: már csak egy hét maradt a leadásra

Már csak egy hetük maradt igénylésük leadására azoknak a felsőoktatásban tanulóknak, akik eddig még nem kértek diákhitelt, de már az első kifizetési napon, október 15-én pénzhez szeretnének jutni. Ez a pénzösszeg akár 200 ezer - a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet.

A minőségre összpontosít a SZIE stratégiája

A Szent István Egyetemen 3600 elsőéves kezdte meg tanulmányait, hangzott el a szeptember 7-i tanévnyitó ünnepségen a gödöllői aulában. Az eseményen dr. Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese köszöntötte a gólyákat, majd dr. Solti László rektor tanévnyitó beszéde következett, amit teljes terjedelmében közlünk.

Kutatói mobilitási fórum 2009, Magyarország

 A Tudományos és Technológiai Alapítvány 2009. szeptember 18-án konferenciát rendez Budapesten, melynek témája: az EURAXESS hálózat szerepe a kutatói mobilitás elősegítésében. A konferencia helyszíne a Budapesti Olasz Kultúrintézet emeleti konferenciaterme (1088 Budapest, Bródy Sándor u. 8.)

Jubilált a fogathajtó és főzőverseny

Szeptember 3-án tizedik alkalommal rendezték meg a Szent István Egyetem baráti fogathajtó és főzőversenyét Gödöllőn. A fogathajtás mind népesebb és felkészültebb mezőnyében az idén a férfiak között dr. Sótonyi Péter lett az első, Pintér Tamás a második és Gyenesei István a harmadik. A női verseny sorrendje: 1. Bogó Ágnes, 2. Velkeiné Tóth Ágnes, 3. Nagy Judit.    

Szinergia és műszaki fejlesztés

Belgiumból és Brazíliából, Németországból és Indonéziából is érkeztek résztvevők a Szent István Egyetemre, ahol a Gépészmérnöki Kar és a CIGR Magyar Nemzeti Bizottsága augusztus 30-tól szeptember 2-ig először rendezi meg a Szinergia és műszaki fejlesztés című nemzetközi konferenciát.

A Szent István Egyetem X. Fogathajtó- és Főzőversenye

Szeptember 3-án, csütörtökön 14 órától a 10. alkalommal rendezik meg a gödöllői kampuszon a Szent István Egyetem fogathajtó- és főzőversenyét. A fogathajtó verseny résztvevői a Lázár Lovaspark nóniusz és a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság lipicai lovaival versenyeznek.

Szántóföldi bemutató Szárítópusztán

Szántóföldi bemutató Szárítópusztán

Támogatás a tudomány népszerűsítéséért

Támogatás a tudomány népszerűsítéséért

Dr. Szénay László 1929-2009

Dr. Szénay László professor emeritus

Pályázási és konferencia lehetõségek

1.) Ösztöndíj és egyéb támogatási lehetõségek a "zöld szektorban" - mezõgazdaság, energia, környezet, természeti erõforrások témában - szisztematikus keresési lehetõségek 4 nyelven! Érdemes böngészni!

Szeptember 7.: tanévnyitó ünnepi ülés

A Szent István Egyetem Szenátusa szeptember 7-én, hétfőn 10 órától tartja tanévnyitó ünnepi ülését a gödöllői aulában. Ünnepi köszöntőt mond dr. Solti László rektor, majd esküt tesznek az első évesek. Ezután átadják a Köztársasági Ösztöndíjakat és a Szent István Egyetem Kiváló Sportolója 2009 kitüntetést.

Nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari konferencia

Szinergia és műszaki fejlesztés címmel nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari konferenciát szervez augusztus 30-tól szeptember 3-ig Gödöllőn az egyetemen a CIGR Magyar Nemzeti Bizottság, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Agrárműszaki Bizottsága, az EurAgEng és a MAE Gépesítési Társaság szakmai támogatásával.

Jön a barramundi és a vörös árnyékhal

Jön a barramundi és a vörös árnyékhal

„Hal a vízben”

A Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Halgazdálkodási Tanszékének gondozásában készült egy hatrészes ismeretterjesztő sorozat „Hal a vízben" címmel.

Dr. Németi László 1929-2009

Dr. Németi László 1929-2009

Nyertes a TÁMOP DisSzeminációs Pályázat!

Nyertes a TÁMOP DisSzeminációs Pályázat!

ERASMUS és CEEPUS nyári egyetemek

ERASMUS és CEEPUS nyári egyetemek

Oldalak