A minőségre összpontosít a SZIE stratégiája

A Szent István Egyetemen 3600 elsőéves kezdte meg tanulmányait, hangzott el a szeptember 7-i tanévnyitó ünnepségen a gödöllői aulában. Az eseményen dr. Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese köszöntötte a gólyákat, majd dr. Solti László rektor tanévnyitó beszéde következett, amit teljes terjedelmében közlünk.

*

Tisztelt Hallgatóság, Kedves Elsőéves Diákjaink, Hölgyeim és Uraim!

Évről évre ismétlődő, visszatérő esemény az egyetemek - főiskolák életében a tanévnyitó, majd tíz hónap elteltével a tanévzáró ünnepség. Annyira, hogy a résztvevő oktatóinknak, munkatársainknak, professzorainknak talán kissé unalmas is ez a rituálé, amely mintegy keretbe foglalja az évtizedek - évszázadok során belépő diákság fogadalomtételétől a néhány évvel későbbi diplomaosztóig terjedő, soha meg nem szűnő és folyamatos körforgást.

Az imént azt mondtam: soha meg nem szűnő, folyamatos. De jogos-e ez a megfogalmazás egy olyan időszakban, amidőn a demográfiai csökkenés miatt a hazánk lélekszámához képest túlméretezett intézményhálózat tagjai komoly erőfeszítés árán kell biztosítsák saját jövőjüket? Amikor újabb és újabb egyesülésekkel próbálják erősíteni pozíciójukat a versenytársak között? Nos, a Szent István Egyetem felvételi adatai arra utalnak, hogy vonzereje képes magára irányítani az érettségizők érdeklődését. Hiszen ebben a tanévben több jelentkezőnk volt, mint tavaly, és tavaly több, mint tavalyelőtt. De ugyanezt támasztja alá az is, hogy a társintézmények keresik velünk az együttműködést, sőt adott esetben a mindkét fél részére előnyös fúziót, ami az élesedő versenyben erőt, védelmet adhat. Ez is megtörtént, hiszen most belépő elsőéveseink az elsők, akik immár egy tízkarú egyetem polgárai lesznek.

Mégis nagyot tévedne, aki székében kényelmesen hátradőlve úgy érezné, hogy 18 ezres diáklétszámunk, karaink szinte fél országot átölelő hálózata, a hozzánk jelentkezők száma, vagy tradícióink megkímélhetnek bennünket az erőfeszítésektől. Erről sajnos szó sincs, hiszen a magyar felsőoktatás, ha szabad így fogalmazni, a permanens forradalom lázában ég. Még ki sem heverte a törvény erejével létrehozott integrációt, amikor máris hozzá kellett kezdenie a bolognai rendszer bevezetéséhez, amelynek első alapszakosai épp mostanában lépnek ki az iskolapadból az egyre szűkülő munkaerőpiacra, vagy a mesterképzésre.

Még meg sem száradt a tinta az oklevelükön, de máris komoly vitákat okoznak arról a kérdésről, vajon bölcs döntés volt-e a felsőoktatásban tanulók számát közel négyszeresére emelni. Soha nem látott hevességű polémia kezdődött a tömeges felsőoktatás minőségéről, a kiadott oklevelek értékéről és számos más, oktatókat és hallgatókat egyaránt érintő alapvető kérdésekről. Nem hinném, hogy ezeket a csöppet sem könnyű dilemmákat épp egy tanévnyitó ünnepi tanácsülésen lehetne eldönteni, de üzenet értékük bizonyára van.

A SZIE már korábban eldöntötte, hogy hagyományai és egyes szakterületeken megkerülhetetlen kompetenciái révén képesnek tartja magát arra, hogy tömegképzés helyett a minőségre helyezze a hangsúlyt. Nem volt ez könnyű döntés egy olyan környezetben, amelyben az intézmények finanszírozása fejkvóta alapon, elsősorban a diákok létszáma szerint történik. És nem volt könnyű azért sem, mert a választ, a minőségre összpontosuló stratégia megfogalmazását belül is meg kellett harcolni.

De nézzük, milyen intézmény polgáraivá avatjuk ma első éveseinket? A SZIE, amelyet a felsőoktatási törvény 2000. január 1-jén hozott létre, immár a tizedik közös tanévét nyitja meg. Karai között megtalálhatók a 230 éves múltra visszatekintő, nagy hagyományú fakultások éppúgy, mint a fél- egy évszázados iskolák, de egy valamiben közösek: a társadalom számára annyira hiányzó, nyitott, értelmiségi polgárokat kívánnak kibocsájtani olyan elismert és minőségi oklevéllel, ami biztosítani képes elhelyezkedésüket, megélhetésüket. Erre törekszünk, de ez tanártól-diáktól egyaránt erőfeszítéseket követel.

A diákélet elengedhetetlen része a szórakozás és arra bíztatom mindnyájukat, hogy használják ki a fiatal és aránylag gondtalan egyetemista éveket, de aki csak végigszórakozza a képzés 3 - 5 esztendejét, biztosan nem tudja elérni a kitűzött célt. Ezt nem elrettentésül, inkább figyelemfelkeltésképpen ajánlom figyelmükbe és alátámasztásul hadd kölcsönözzek az Amerikai Egyesült Államok két, történetesen azonos nevű elnökétől néhány mondatot megfontolásra.

Egyikük Theodore Roosevelt, aki talán csenevész, vézna testalkatát próbálta óriási akaraterővel kompenzálni és úgy döntött, hogy a tettek emberévé fogja magát formálni. Ez láthatólag jól sikerült neki, hiszen az 1900-as választásokon előbb az alelnöki, majd - McKinley elnök meggyilkolása után - az elnöki székbe jutott. Ő mondotta a következőket:

„Nem a hitvány tespedtség, hanem a tevékeny élet tanát kívánom hirdetni, a gürcölő és törekvő életét, a keményen dolgozó és küzdelmes életét, amely nem annak az embernek jő el, ki csupán könnyű békességre vágyik, hanem annak, ki nem hátrál meg a veszélyek előtt, a nehézségek vagy a keserű gürcölés előtt és aki mindezekből elnyeri a végső diadalt. Hitvány tespedtségben élni, olyan békességben, mely csupán a nagy dolgokért való küzdés utáni vágyakozás vagy képesség hiányából fakad, aligha méltó egy nemzethez vagy az egyénhez." Eddig az idézet, amelyik persze nem mentes a retorikai túlzásoktól, mégis elgondolkodtató.

Néhány évtizeddel később, a nagy gazdasági világválság mélypontján, 1933-ban frissen megválasztott elnök-utódja, Franklin Delano Roosevelt, aki gyermekbénulása miatt 1921 óta tolókocsiba kényszerült, a válságból kivezető utat pontosan látva tette le az elnöki esküt. Beiktatási beszédével elérte azt, amit közvetlen elődje, Herbert Hoover négy kimerítő év alatt nem volt képes: visszaadta honfitársainak a reményt. Ő a következőképpen fogalmazott:

„Először is hadd hangsúlyozzam szilárd meggyőződésemet, mely szerint egyvalamitől félhetünk csupán: a félelemtől. A névtelen, oktalan, alaptalan rettegéstől, mely megnémítja az akaratot, hogy visszavonulás helyett előre haladhassunk." Majd nem sokkal később így folytatja (ne feledjük, a válság mélypontján vagyunk!):

„Csak egy botor optimista tagadhatná jelenünk sötét valóságát. Nem azért kerültünk végveszélybe, mert elfogyott volna, amiből és amivel dolgozunk. Nem a sáskák hozták fejünkre a pestist. Ha mostani veszedelmeinket összehasonlítjuk az alapító atyák veszedelmeivel, akiknek volt hitük és nem féltek, akkor látjuk: hálásnak kell lennünk. A természet még mindig nekünk ajánlja bőségét, amelyet az emberi erőfeszítés megsokszorozott." Végül így fejezi be:

„A munka öröme és erkölcsi ösztönző ereje nem szorulhat háttérbe a profit utáni őrült és csalóka hajszában. Ezekben a sötét napokban minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy megtanuljuk: igazi sorsunkat nem mások irányítják, hanem a mi kezünkben van."

Tisztelt Hallgatóság! Vajon mi lehet a közös gondolati ív a két amerikai elnök szavai és mai helyzetünk között? Számomra az első üzenet az, hogy a fizikai korlátok - egyikük gyönge testalkata, másikuk mozgáskorlátozottsága - elegendő elszántsággal és lelki erővel áthidalhatók. A második üzenet pedig az, hogy a panaszkodás, a kedvezőtlen külső körülményekre hivatkozás, amellyel mindig azt igyekszünk megindokolni, mit miért nem lehet megcsinálni, sehová sem vezet. Ellenkezőleg, a legmélyebb válságból is ki lehet lábalni, ha a most és mindig rendelkezésre álló erőforrásokat ésszerű terv szerint (ez volt a híres New Deal) készek vagyunk valóra váltani.

Hadd hozzak egy példát a felsőoktatásból! Ha visszakeresik az előző tanévnyitó vagy záró beszédekben, azokban többször igyekeztem a használható idegennyelv-tudás fontosságát kiemelni, mert enélkül egyetlen kis nemzet sem képes megélni az egységesülő Európában. Hollandiában, Dániában, Svédországban ezt senki sem vitatná, de még olyan nagy nemzetek is megértették, mint Németország, amelynek nyelvét nem tíz, hanem közel százmillió ember beszéli.

Miközben itthon azzal kényszerülünk szembesülni, hogy a felsőoktatásban végzős hallgatók nem kis hányada azért nem veheti át diplomáját, mert hiányzik a nyelvvizsgája. És itt jön a csavar: vajon hogy próbálunk ebből a tarthatatlan és elfogadhatatlan helyzetből kikeveredni? Kétszeres erőfeszítés helyett nemrég összehangolt akció indult a nyelvvizsga-kötelezettség eltörlésére egy olyan országban, amely gyönyörű, ám mások számára érthetetlen anyanyelve börtönébe van zárva, és amely öt éve az Európai Unió teljes jogú tagja. Polgárai számára a határok megnyíltak és diákjai is szabadon választhatják meg, hol kívánnak egy vagy több szemesztert eltölteni felsőbb tanulmányaik során.

Értük és nekik mondom: szívleljék meg a két Roosevelt példáját és használják ki az összes lehetőséget, amit egyetemünk karai felkínálnak számukra.

Ezek, ha nem is végtelenek, de bőven elegendőek ahhoz, hogy hasznos és kellemes éveket töltsenek el falaink között. A tanulmányokhoz elengedhetetlen oktatótermek mellett jól képzett tanári állománnyal büszkélkedhetünk, ők mindenben segítségükre lesznek, hogy a tananyagot elsajátíthassák. Igyekeztünk mindenre kiterjedően előkészíteni a szemeszter zavartalanságát, még olyasmivel is számolva, amire az elmúlt napok eseményei hívták fel a figyelmet: ez az egyik iskola évnyitója után kitörő akut és tömeges új influenza. Természetesen az ilyen események fölött nincs hatalmunk, de ha reményeink ellenére mégis bekövetkezne, arra is készült egy pandémiás terv - bízzunk benne, hogy nem lesz rá szükség.

Kollégiumaink színvonala eltérő, a legjobbak mindenben megfelelnek a XXI. század komfort-követelményeinek, de a tanuláshoz, pihenéshez és szórakozáshoz a többiekben is megvan a lehetőség. Számos kulturális- és sportrendezvény van karainkon azért, hogy ne csupán a szakmai ismereteket, hanem az értelmiségi léthez szükséges és elvárható széles látókört, önálló gondolkodást is megszerezzék. És ha az imént a nyelvtudás fontosságát hangsúlyoztam: akkreditált nyelvvizsga-központjainkban letehetik a diploma elnyeréséhez előírt vizsgát. Mindez tehát megvan, éljenek vele!

Tanévnyitó beszédem végén tehát azt kívánom, hogy érezzék jól magukat a Szent István Egyetemen! Mától ez az Önök második otthona, Alma Matere, amelynek legfontosabb feladata és küldetése, hogy fölkészítse diákjait a felnőtté válás és pályára lépés nem könnyű teendőire, a későbbi sikeres és elégedett évekre. Ehhez kívánok valamennyiüknek sok erőt, kitartást és jó egészséget!

*

A tanévnyitó ünnepségen esküt tettek az első éves hallgatók és a tanulmányaikat kezdő doktoranduszok, majd átadták a Köztársasági ösztöndíjakat.

Az új tanévben a következő hallgatók részesülnek Köztársasági ösztöndíjban.

Állatorvos-tudományi Kar: Váczy Borbála, Wodala Mária Gabriella, Péczely Zita, Karancsi Zita.

Alkalmazott Bölcsészeti Kar: Rákosi József, Molnár Mária Edit, Bakosi Tamás.

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Ludányi Diána Bettina, Vasas Bernadett, Domoszlay Kitti, Siklósi Réka Eszter, Zsarnóczai Katalin Írisz, Bencze Szilvia, Szabó Katalin, Takács Kitti.

Egészégtudományi és Környezet-egészségügyi Intézet: Balda György, Hegedűs Anna.

Gazdasági Kar: Répási Anita, Kovács Tünde, Petrovszki Diána Bianka, Lengyel Réka, Csábi Anita, Krupincza Mariann, Szpisják Ágnes, Molnár Judit.

Gépészmérnöki Kar: Safranyik Ferenc, Balassa Gábor Péter, Béres Zoltán, Horváth Roland, Csikós Zsuzsa, Ráfel Dániel, Bankó Mihály.

Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar: Dolezsai Anna, Horváth Boglárka, Geizer Andrea, Sutyinszki Zsuzsanna, Székely Dániel, Horváth Soma, Fodor Ferenc, Geiger Barbara, Berencsy Gergely, Bencsik Dóra, Jeszenői Gábor.

Pedagógiai Kar: Kurdi Noémi, Keszeli Kitti, Földi Anett.

Víz- és Környezetgazdálkodási Kar: Oravecz Viktória, Pál Erzsébet, Csuvár Zsolt.

Ybl Miklós Építéstudományi Kar: Szabados Péter, Sugár Viktória, Mikula Csaba, Joó Eszter, Kern Anita, Ráth Róbert, Nemes Kata, Székely Eszter Katalin, Laczkó Zsuzsanna, Halasi Hedvig, Kurfis Aliz Edit.

*

Az évnyitón címzetes egyetemi tanári címet vett át dr. Weihs Philipp, a bécsi Agrártudományi Egyetem docense a GÉK Környezetipari Rendszerek Intézete Fizika és Folyamatirányítás Tanszékén ellátott színvonalas oktatói, kutatói munkájának, valamint az ehhez kapcsolódó nemzetközi pályázatok előkészítésében végzett hatékony és sikeres tevékenységének egyetemi elismeréseként.

A SZIE Kiváló Sportolója kitüntető címet Bontovics Babett negyedéves agrármérnök hallgató kapta, aki 10 éve taekwondózik, négyszeres országos bajnok. Az idén az Év sportolója 2. helyezés elismerésben részesült Gödöllőn. Az októberi világbajnokságon az MKK Hallgatói Önkormányzat és a MAG alapítvány támogatásával indul.

A Manager Képzés Alapítvány Harsányi István kutatási ösztöndíját nyerte el Szélerőmű park tervezése Aszód térségében című pályázatával Koncz Annamária hallgató.

Az ünnepségen Ujj Ágnes bejelentette, hogy a köztársasági elnök egyetemi tanárnak nevezte ki a GÉK Mechanika és Géptani Intézetébe dr. Szabó Istvánt. A miniszterelnök főiskolai tanárrá nevezte ki dr. Borszéki Évát a GTK Pénzügyi és Számviteli Intézetébe, dr. Szilágyi Klárát a GTK Pályatervezési és Tanárképző Intézetébe. A 29. Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vett hallgatók közül Pro Sciencia Aranyéremben részesült Szentes Szilárd, az MKK agrármérnök hallgatója és Tulogdi Áron, az ÁOTK alkalmazott zoológus hallgatója. Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült dr. Penksza Károly egyetemi docens (MKK Környezetgazdálkodási Intézet, Tájökológiai Tanszék) és dr. Takács István egyetemi docens (GTK Számviteli és Pénzügyi Intézet).

Balázs Gusztáv felvételei