Vissza a normál nézetre

Híreink

Cselgáncs-, gerely- és kardsikerek

Eredményes volt a hétvége az egyetemünkhöz kötődő sportolók számára.

Siemens-SZIE együttműködési keretszerződés

Együttműködési keretszerződést írt alá április 25-én Gödöllőn Dale A. Martin, a Siemens Zrt. vezérigazgatója és dr. Solti László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora.

Közel száz tanulmányi nívódíjas a Gépészmérnöki Karon

Dr. Szabó István dékán adta át a Gépészmérnöki Kar legalább két A tantárgyból jeles eredményt elért, emellett megfelelő tanulmányi átlagot és kreditet teljesített hallgatóinak a Tanulmányi Nívódíjakat, stílszerűen a Tudásközpontban. Az elismerés feltételeit 96 hallgató teljesítette.

Madarak és Fák Napja

Idén ismét két helyszínen rendezik meg Gödöllőn a Madarak és Fák Napját 2013.

Több mint tízmillió forintos támogatás a GEAC-nak

A gödöllői képviselő-testület április 18-i ülésén felosztotta az önkormányzat idei költségvetésében elkülönített 46 és félmillió forintos sportkeretet, jelentős összeggel támogatva a Gödöllői Egyet

Papírmentes Nap a Föld Napján

Április 22-e nemcsak a Föld Napja, hanem a Papírmentes Nap is, tehát cselekvően hozzájárulhatunk a természet – bolygónk – védelméhez.

Állásbörze - három az egyben

Napjainkban, amikor a gazdaság helyzete nem ígér könnyű elhelyezkedési lehetőséget a legjobb eredményt elért hallgatónak sem, a munkaerőpiacot jelentős kínálattal ellátó egyetemekne

Év Campus honlapja 2012 közönségdíjat nyert egyetemünk honlapja

Év Campus honlapja közönségdíjban részesült honlapunk a XII. Felsőoktatási Média Konferencián. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán április 11-én megrendezett találkozón átadott felsőoktatási médiadíjak elnyerésére a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület írt ki pályázatot. Egyetemünk oklevelét Slániczné Molnár Ildikó, a Kommunikációs Központ vezetője vette át.

Ajtó a könyvek rejtelmes világához

-Ahogyan én látom a Könyvtárat -

A Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Ajtó a könyvek rejtelmes világához címmel videó pályázatot hirdet.

MTA Posztdoktori Kutatói Program

A Magyar Tudományos Akadémia idén először hirdeti meg a kutatóintézeti és egyetemi kutatómunka támogatásának újabb elemeként létrejött MTA Posztdoktori Kutatói Programot.

Kilenc első hely a XXXI. OTDK Agrártudományi Szekciójában

A 29 tagozatból kilencet a Szent István Egyetem hallgatója nyert meg a XXXI.

Budán zajlik a XXXI. OTDK Agrártudományi Szekciójának munkája

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) budai kampusza ad otthont április 3-5-ig a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciójának egyetemünk számos hallgatójának részvételével.

SZIE-csapat a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

Egyetemünk futsal csapata is részt vett a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK), amit március 21-23-ig az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén rendezett az ELTE és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.<

Kooperatív Szakmai Gyakorlati börze

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén is megrendezésre kerül a Gépészmérnöki Karon a  Kooperatív Szakmai Gyakorlati börze.

SZIE ÁLLÁSBÖRZE

Egyetemünk idén április 17-én rendezi meg Állásbörzéjét, mellyel egy időben Kooperatív Szakmai Gyakorlati Börzét is tartunk.

A SZIE elnyerte a Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat

2013-ban a Szent István Egyetem elnyerte a Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat, mellyel a Tempus Közalapítvány az Egész életen át tartó tanulás program (LLP) keretében a kiemelkedő színvonalú nemzetközi projekttevékenységet végző intézményeket díjazza, emellett biztosítja azt is, hogy a díjjal jutalmazott intézmények szakmai közönség előtt bemutathassák elért eredményeiket.

A díjazottakról - külsős szakértők javaslattétele után - a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma döntött. A Nívódíj átadására a 2013. május 22-23-án megrendezendő Oktatás a fenntartható fejlődés szolgálatában c. konferencián kerül sor.

Sleisz Gabriella ötödik lett a birkózó Európa-bajnokságon

Egyetemünk hallgatója, Sleisz Gabriella ötödik helyen végzett a tbiliszi birkózó Európa-bajnokságon szerdán, miután a bronzmérkőzésen kikapott az ukrán Tatjana Lavrencsuktól.

Európa-bajnokság lesz a gödöllői kampuszon

Portugáliában, az EUSA (Európai Egyetemi Sportszövetség) közgyűlésén eldőlt, hogy Magyarország elnyerte a 2015-ös egyetemi rögbi Európa-bajnokság rendezési jogát.

V. Országos Magángyűjtők Találkozója a Gépmúzeumban

Több mint 100 gépgyűjtő cserélte ki tapasztalatait, mutatta be gyűjteményét, legújabb szerzeményeit az V.

Gödöllői képzés indul Beregszászon

Dr. Gyuricza Csaba egyetemi docens, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar (MKK) dékánja és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelenlétében írta alá a két intézmény közötti együttműködési megállapodást március 15-én, Beregszászon.

Oldalak