Vissza a normál nézetre

Híreink

Joó Abigél újabb sikere!

Egyetemünk hallgatója, Joó Abigél aranyérmet nyert a 27. Nyári Universiadén.

Brazil hallgatók érkeztek egyetemünkre

A Science Without Borders (Tudomány Határok Nélkül) brazil ösztöndíjprogram keretében 2013. július 1-jén megérkezett az egyetemünket választó brazil hallgatók első csoportja. Az egyetem részéről dr. Michéli Erika köszöntötte őket a Rektori Tanácsteremben, majd megkezdődött a 10 hetes angol nyelvi felkészítő.

Több mint félezer hallgatónk adott vért

A Magyar Vöröskereszt 2012/13-as tanévben meghirdetett Országos Felsőoktatási Véradóversenyében rekordszámú, 13 ezer nappali tagozatos hallgató nyújtotta segítő karját véradásra.

865 millióból dolgoznak ki zöld tantervet az agráregyetemek

A zöldgazdaság által igényelt új szakmákra dolgoznak ki tantervet az agráregyetemek. A Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara és konzorciumi partnerei, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara, valamint a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Kara 865 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatást nyert a projekt megvalósítására.

Átadták a Halászati Programközpontot Gödöllőn

Halászati Génmegőrzési Kutató, Képzési és Szolgáltatási Programközpontot adtak át június 25-én Gödöllőn, a „Komplex vidékfejlesztési lehetőségek a vízbázisok hasznosításán keresztül" elnevezésű sza

Névtáblaavató és tanulmánykötet átadó a doktori iskolában

Az Enyedi György Regionális Tudományok Doktori Iskola névtábláját avatta fel június 25-én Gödöllőn, dr. Sikos T. Tamás egyetemi tanár, a doktori iskola vezetője és dr.

Sótonyi Péter professzort választotta elnökévé a Magyar Anatómus Társaság

A Magyar Anatómusok Társasága (MAT) kétévente rendezi kongresszusait, amelynek idén a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara adott otthont, ahol a közgyűlés új vezetőséget választott.

Befejeződött egyetemünk 2012/2013 évi tanéve

Egyetemünk 2012/2013. tanéve június 21-én ért véget a Szenátus ünnepi nyilvános ülésével a gödöllői aulában. Tanévzáró beszédet dr. Solti László egyetemi tanár, rektor, az MTA r. tagja mondott. Az ünnepség végén Mezei Tibor, a SZIE főtitkára, a Szenátus titkára búcsúztatta az intézmény vezetőjét, tudományos helyettesét, dr. Hornok László egyetemi tanárt, az MTA r. tagját és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánját, dr. Villányi László egyetemi tanárt. Az ő vezetői megbízásuk jogszabályváltozások miatt június 30-án megszűnik.

Múzeumok Éjszakája a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Szakmúzeumában

Mit ettek nagyanyáink?

Miért fütyül a gőzgép?

Hogy műkődnek a robotok?

2013. június 22. (szombat) 18.00 – 24.00 óra

Diplomaátadó ünnepség a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon

A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar diplomaátadó ünnepségét június 20-án tartották a gödöllői aulában. Az eseményen több mint háromszáz tanulmányait befejező hallgatót köszöntöttek.

Dr. Walleshausen Gyula síremlékének avatása

Dr. Walleshausen Gyula nyugalmazott könyvtári főigazgató, történész, címzetes egyetemi tanár, a magyar könyvtárügy kiemelkedő egyénisége síremlékének avatására került sor születésének 90. és halálának 3. évfordulója alkalmából június 18-án a gödöllői városi temetőben.

Diplomaátadó ünnepség a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara június 15-én tartotta diplomaátadó ünnepségét a gödöllői aulában. Ebben a tanévben több mint ötszázan fejezték be tanulmányaikat, közülük 233-an mesterdiplomát szereztek. Az eseményen adta át dr. Solti László rektor a dékáni megbízó levelet dr. Káposzta József egyetemi docensnek, aki július elsejétől három évig vezeti a kart. A Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet igazgatója a GTK ötödik dékánja. Első ténykedéseként átadta a kari tanács által adományozott Pro Fakultate Emlékérmet elődjének dr. Villányi Lászlónak.

Átvette megbízólevelét dr. Káposzta József, a SZIE GTK új dékánja

Július 1-jétől három éven át dr. Káposzta József egyetemi docens vezeti a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karát.

A magyar mezőgazdaság modernizációjának története – nyári egyetem

A Szent István Egyetem Vidékfejlesztési Szakkollégiuma szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt A magyar mezőgazdaság modernizációjának története c.

Múzeumok Éjszakája a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárban

Raktári barangolások, egyetemi séták, élő folyóirat, Kávéházi sarokasztal… utazás a 19. és a 20. század fordulójára
Egy éjszaka a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárban.

2013. június 22. (szombat) 18.00 – 23.00 óra

Generációváltás tudással, tapasztalattal

A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar hagyományos gazdanapja a Generációváltás a mezőgazdaságban című fórummal kezdődött Száírítópusztán.

Tanévzáró Szenátusi Ülés 2013. június 21.

A Szent István Egyetem Szenátusának tanévzáró ünnepi ülése 2013. június 21-én 10 órakor kezdődik a gödöllői aulában.

Különdíjat nyert Kassim Iris, a GTK hallgatója a HR Oscar pályázaton

Kassim Iris, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vezetés és szervezés szakán most végző hallgató különdíjat kapott a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége negyedik alkalommal meghirdet

Ismét egyetemi bajnok a SZIE női röplabda csapata!

Öt éven belül harmadik alkalommal nyerte a Szent István Egyetem női röplabda csapata a Magyar Köztársaság Egyetemi Bajnoka címet a június 7-9.

Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Póti Péter

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott dr. Póti Péter egyetemi docensnek, a Szent István Egyetem

Oldalak