Vissza a normál nézetre

Híreink

Ybl-kiállítás Gödöllőn

Bár a tavaly 200 éve született Ybl Miklós emlékét ápoló országos eseménysorozat véget ért, az idén tavasszal a Gödöllői Városi Múzeumban is látható lesz a Budapest Főváros Levéltára és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézete által rendezett Ybl 200 emlékkiállítás.

Brazil hallgatóink oklevélátadója

A „Tudomány Határok Nélkül - Science Without Borders (SWB)” program keretében a Szent István Egyetemen egyéves részképzésben tanuló brazil hallgatók közül negyvennyolcan vehették át tanúsítványukat

A Szent István Egyetem az innováció útján

Ha hisznek önmagukban, ha a megszerzett tudást és tapasztalatot megfelelő kombinációban és tenni akarással kezelik, elérik céljaikat.

Megtartotta alakuló ülését az egyetem új Szenátusa

Január 26-án, Gödöllőn megtartotta alakuló ülését a Szent István Egyetem új összetételű, 23 fős Szenátusa. A testület újonnan megválasztott tagjait és az állandó meghívottakat dr. Tőzsér János rektor köszöntötte, majd dr. Kovács László, a választási bizottság elnöke ismertette a szenátorválasztás menetét és eredményét. Ezt követően átadták az újonnan megválasztott szenátorok megbízólevelét.

Dr. Horváth Zoltán Gödöllő Kultúrájáért Díjban részesült

Dr. Horváth Zoltánt, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docensét Gödöllő Kultúrájáért Díjban részesítette a település képviselő-testülete.  A Magyar Kultúra napja alkalmából alapított díj másik idei nyertese a Levendula Galéria.

Tízezrek az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon

Az Educatio 2015 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás törzslátogatói már jól ismerik a Szent István Egyetem futurisztikus standját, az első látogatók pedig épp a fantáziadús megjelenéséért találnak rá hamar a hét kar és a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont itteni tájékoztató központjára. A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban három napon át zajló, több tízezer látogatót vonzó eseményen részt vett dr. Tőzsér János rektor is, aki számos interjút adott a sajtó munkatársainak és a mi kérdéseinkre is válaszolt.

A mezei nyúl szaporodása mutatja a zöldítés sikerét

A mezőgazdasági területek ökológiai állapotának mérésére a mezei nyúl állományának természetes változását alapul véve dolgoz ki modellt a VadVilág Megőrzési Intézet, a mérési módszer támpontul szol

Nemzetközi fejlesztésért kapott I. díjat a SZIE

A Szent István Egyetem Külkapcsolati Irodájának munkatársai 2015.

Szakfordító szakmai nap, 2015. január 22.

A GTK Társadalomtudományi és Tanárképző Intézetének Kommunikációtudományi Tanszéke 2015. január 22-én tartja immár hagyományosnak tekinthető szakfordító szakmai napját.

Támogatás a vakvezető kutyák gyógykezeléséhez, műtéteihez

Január 1-jétől a tanúsítvánnyal rendelkező vakvezető kutyák munkaképességének helyreállítását célzó gyógykezeléseket/műtéteket a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán a munkadíj elengedésével, kizárólag anyag és gyógyszerköltségen végzik – jelentette be mai sajtótájékoztatóján, Budapesten dr. Sótonyi Péter, a kar dékánja.

15. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

2015. január 22-24. között kerül megrendezésre az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. A Szent István Egyetem az F28-as standon várja az érdeklődő középiskolás diákokat, szülőket, pedagógusokat, intézményvezetőket.

150 éve született Magyary-Kossa Gyula

Az Állatorvos-tudományi Kar Gyógyszertani és méregtani tanszékén dr. Sótonyi Péter dékán és dr. Gálfi Péter professzor, tanszékvezető, a SZIE tudományos rektorhelyettese január 8-án felavatták a 150 éve született Magyary-Kossa Gyula intézetvezető egyetemi tanár, akadémikus emléktábláját. Az eseményen részt vett dr. Tőzsér János rektor és Figler Kálmán kancellár.

A SZIE diplomáját Katarban is elfogadják

2014. december végén tette közzé a katari Legfelsőbb Oktatási Tanács (Supreme Education Council) azt a listát, melyen a világ 58 országának felsőoktatási intézményei szerepelnek.

Jakab István: A versenyben csak tudással lehet boldogulni

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar téli diplomaátadó ünnepségét december 20-án tartották a gödöllői aulában.

Semjén Zsolt: A következő agrárértelmiségi generációk meghatározzák az ország jövőjét

Az egyetem gödöllői aulájában december 18-án tartotta téli diplomaátadó ünnepségét a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar. Az eseményen köszöntőt mondott dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár és dr. Gyuricza Csaba dékán.  Az eseményen részt vett dr. Tőzsér János rektor.

Elhunyt Sári Géza testnevelő tanár

Életének 83. évében, november 28-án elhunyt Sári Géza, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem volt munkatársa. Hamvasztás utáni búcsúztatóját december 15-én, 12 órakor, a kispesti Új Temetőben tartják.

Dr. Farkas Istvánt tüntették ki az I. MVM Energetikai Nemzeti Díjjal

Dr. Farkas István, a Gépészmérnöki Kar Környezetipari Rendszerek Intézetének igazgatója, a Fizika és folyamatirányítási tanszék professzora, a Műszaki tudományi doktori iskola vezetője részesült a hazai szakemberek közül az I. MVM Energetikai Nemzeti Díjban a kar dékánjának jelölése alapján.  A szakmai kitüntetést december 11-én vette át Budapesten.

Tisztelet az állatorvosoknak: felavatták Hutyra Ferenc mellszobrát

Kulcson rendezték december 11-én a Fejér Megyei Állatorvos Emléknapot. A rendezvény résztvevői a község főterén felavatták Hutyra Ferenc emlékszobrát.

Oldalak