Vissza a normál nézetre

Híreink

Színházi előadás a gödöllői kollégiumban

A SZIE Színjátszó csoport május 19-én, 18 órai kezdettel a gödöllői kollégium Gorka termében mutatja be Karinthy Frigyes Hököm színház című tréfás jeleneteit.

Gyökerek és Ágak – kiállítás megnyitó Gödöllőn

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar tisztelettel meghívja Önt a Népi építészeti Tudományos Diákkör (NTDK) egykori hallgatóinak 1976-2001 között végzett kutatási és felmérési, tová

Országos Egyetemi Regatta Fesztivál - Szarvas 2015. június 5-6.

A Szent István Egyetem nyárindító fesztiválra invitálja az egyetemi, főiskolai hallgatókat. Június 5-én és 6-án az Egyetem immáron negyedik alkalommal rendezi meg nagyszabású sárkányhajó regattáját a szarvasi Holt-Körösön. A kétpályás, kb. 200 méter hosszú versenypályán az Egyetem karai által delegált csapatok mellett számos más felsőoktatási intézmény karának versenyzői is vízre szállnak.

Jakab István tartott előadást gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök hallgatóknak

Időszerű, informatív, sokrétű és érdekfeszítő előadást tartott május 5-én Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke másodéves gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapszakos hallgatóknak az Agrárgazdaságtan tantárgy keretében Gödöllőn, a VII-es előadóban, dr. Villányi László egyetemi tanár vendégeként.

III. Gödöllői Lovasmajális

Több ezren vettek részt a Szent István Egyetem megbízásából a Gödöllői Agrárközpont Kft. által rendezett III. Gödöllői Lovasmajálison május elsején.

Május 4-6-ig Egyetemi Napok Gödöllőn

A múlt évi nagy siker után május 4-6. között ismét megrendezi az Egyetemi Napokat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat a gödöllői kampuszon.

Állásbörze - tanácsadásokkal

Több mint nyolcszázan, túlnyomórészt egyetemi hallgatók regisztráltak a Szent István Egyetem aulájában szerdán megrendezett állásbörzére, amin a múlt évit lényegesen meghaladó számú, 54 kiállító kö

Áder János előadása Szarvason

Zsúfolásig megtelt április 28-án a Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Tessedik előadója Szarvason, ahol Áder János, Magyarország köztársasági elnöke több mint kétórás előadást tartott az egyetem hallgatói és oktatói részére.

III. Gödöllői Lovasmajális

A III. Gödöllői Lovasmajális május 1-jén várja látogatóit a gödöllői kampusz kísérleti területén.

Mérlegre került a felsőoktatás

Hol tart ma a magyar felsőoktatás? Mennyit ér a munkaerőpiacon a diploma? Mire ad választ a duális képzés? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a Design Terminálban április 23-án megrendezett XIV. Felsőoktatási Média Konferencia kerekasztal-beszélgetése.

Az Egyetem szolgálatában

Az Egyetem szolgálatában programsorozat keretében a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (SZIE KDKL) tisztelettel meghívja a soron következő előadásokra.

A SZIE Gépészmérnöki Kar hallgatóinak dupla sikere a Papp László Sportarénában!

Ebben az évben, április 18-án, szombaton a Papp László Budapest Sportarénában került megrendezésre a Go-Kart, Go-Bosch!

A SZIE Szarvasi Campusán tart előadást Áder János köztársasági elnök

Hallgatók és oktatók részére tart előadást a klímaváltozás, a globális környezeti problémák témakörében Áder János Magyarország köztársasági elnöke 2015. április 28-án a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának Szarvasi Campusán.

Befejeződött a Had- és Rendészettudományi Szekció

Pénteken a Szent István Egyetemen (SZIE) befejeződött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciója, amit a SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (GTK) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karával közösen rendezett.

Százmilliárdok mezőgazdasági vízgazdálkodásra, öntözésfejlesztésre

A Szent István Egyetem Szarvasi Campusán rendezték meg az Országos Mezőgazdasági Vízgazdálkodási és Belvízvédelmi Konferenciát. A rendezvényen a belvízzel kapcsolatos, a talajvédelmet érintő, valamint a szakemberek képzésével összefüggő kérdésekre keresték a válaszokat.

Résztvevői rekord a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában

A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Had- és Rendészettudományi Szekcióját a Szent István Egyetem (SZIE) Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (GTK) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karával közösen rendezi meg április 16-17-ig Gödöllőn. A szekcióra 9 intézményből 147 hallgató nevezett 145 pályamunkával, - ami 11 százalékkal több a két évvel ezelőtti versenynél. A dolgozatokat a szakmai bizottság 16 tagozatra bontotta.

Sherbiny – SZIE együttműködés

Ünnepélyes keretek között adták át április 13-án a szaúdi-magyar Sherbiny Engineering and Innovation Center Kft. új irodáját a gödöllői Rézgombos Inkubátorházban.

Másodszor is: egyetemi közös versmondás

A Magyar Költészet Napja alkalmából április 13-án másodszor is egyetemi közös versmondásra került sor a Szent István Egyetem díszudvarában.

Gödöllői gépészek a Sportarénában

Nyolc magyar felsőoktatási intézmény, köztük a SZIE Gépészmérnöki Kar fiatal mérnökcsapatai csapnak össze a Go-Kart, Go-Bosch! versenyen április 18-án, a Papp László Budapest Sportarénában.

Régi idők új hírnökei a botanikus kertben

Magnólia gyűjteménnyel gazdagodott a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Botanikus kertje.

Oldalak