Vissza a normál nézetre

Híreink

Az Országgyűlés előtt a TSF beolvadása

A Magyar Köztársaság Kormánya a Szent István Egyetem és a Tessedik Sámuel Főiskola beolvadással történő átalakulását is tartalmazó törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról.

Az azerbajdzsáni nagykövet látogatása

A Szent István Egyetemre látogatott november 11-én dr. Hasan Hasanov, az Azerbajdzsáni Köztársaság magyarországi nagykövete és másfél órás előadást tartott közgazdász hallgatóknak az ország történetéről, jelenlegi törekvéseiről. A történész diplomata könyveket ajándékozott a Kosáry Domokos Könyvtárak és Levéltárnak, köztük azt a kiadványt, amelyben Cseh József volt magyar hadifogoly írta meg emlékeit Azerbajdzsán a sorsomban címmel.

Az Év Kutatója-díj Müller Tamásnak

November 12-én, szerdán 11 óra 30-kor kezdődik az MTA Veszprémi Területi Bizottsága szervezésében a régió tudományos ünnepi ülése a Dunaújvárosi Főiskola aulájában (Táncsics Mihály u. 1.) Az eseményen adják át az Év Kutatója-díjat Müller Tamásnak (biológiatudomány), a SZIE MKK Halgazdálkodási Tanszéke valamint Szilágyi Zsófiának, (irodalomtudomány), a Pannon Egyetem munkatársának.

Zöld Forgatag: Minden jó ügy mellé oda kell állni

November 10-13-ig a Zöld Forgatag eseménysorozata zajlik Gödöllőn, a földszinti rektori díszteremben. Érdemes benéznie minden egyetemi polgárnak a környezet- és természetvédők seregszemléjére, amelynek programjai iránt a városból is jelentős az érdeklődés.

Palkó Tibor kiállítása Jászberényben

Palkó Tibor Munkácsy-díjas festőművész (a SZIE Alkalmazott Bölcsészeti Kar főiskolai docense) "Királynőről álmodtam" című kiállítása tekinthető meg

Nemzeti Technológia Program: sikeres SZIE pályázatok

A Nemzeti Technológia Program második fordulójában a tervezetthez képest 10 milliárd forinttal több, mintegy 26 milliárd forint jutott nemzetgazdasági és társadalmi hatásuk szempontjából is jelentős stratégiai kutatások támogatására - tette közzé a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal november 10-én.

A SZIE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár kérdőíves felmérése

A SZIE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár 2008. november 10. és december 1. között kérdőíves felmérést folytat a könyvtárhasználók körében.

Befejeződtek a Zöld Egyetem című TV sorozat felvételei

Az egyetemünk és a Magyar Televízió közötti együttműködés keretében szeptemberben kezdődött 15 részes filmsorozat utolsó 6 részének felvétele történt meg november 7-én.

Gödöllői gólyabál

A SZIE gödöllői gólyabálját november 21-én, pénteken rendezi meg a hallgatói önkormányzat. A gólyabál meghívója innen tölthető le .

Könyvbemutató

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Környezettudományi Intézete a Mundus Kiadóval közösen tankönyvbemutatót rendez november 12-én, szerdán 14 órakor a kari Tanácsteremben.

A turizmusról az egyetemen

A Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület szakmai programjának ad otthont november 19-én, szerdán 10 órától a Szent István Egyetem Gödöllőn.

Magyar Tudomány Ünnepe

Tájékoztatjuk Önöket, hogy november 3-7. között megrendezendő Magyar Tudomány Ünnepe c. rendezvény-sorozatot közvetítjük az interneten.

Rövid leírás:

Föld, víz, levegő, tűz, ember

Miskolci elismerések a SZIE kutatóinak

A magyar tudomány ünnepe alkalmából az MTA Miskolci Területi Bizottságának székházában is rendezvényt tartottak november 4-én, melyen kiemelkedő kutatók munkásságát ismerték el. Kitüntető Tudományos Díjra érdemesítették többek között dr. Tuba Zoltánt, az MTA doktorát, az MTA-MAB Biológiai Szakbizottságának elnökét, a Szent István Egyetem professzorát. Tudományos Díjban részesült dr. Szirmai Orsolya, az MTA - Szent István Egyetem Növényökológiai Kutatócsoport tagja.

Nagy összegű sikeres pályázat az Egyetemi Botanikuskert fejlesztésére

A Növénytani és Növényökofiziológiai Intézet által az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott

 

Zöld Forgatag, immár hetedszer

A környezet- és természetvédelmi programsorozatot november 10. és 13. között a Szent István Egyetem gödöllői főépületének földszinti rektori dísztermében rendezi meg a GATE Zöld Klub, a Tölgy Természetvédelmi Egyesület, a Göncöl és a Magonc Alapítvány és a Szent István Egyetem Kulturális Missziója. Délelőttönként iskolásokat, 14 órától pedig minden érdeklődőt várunk, aki bővebben szeretne hallani a mindennapi „zöld"-ségekről. A belépés díjtalan.

Trópus a Télben – a Füvészkertben

Szezonzáró rendezvényére készül november 7-9-ig a Füvészkert, az ELTE botanikus kertje, ahol a hideg novemberi napokra hamísítatlan trópusi hangulatot varázsolnak a kertbe. A kiváló hangulathoz lesz minden, ami szem-szájnak ingere, a család apraja-nagyja garantáltan jól fogja magát érezni.

Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár

A Szent István Egyetem szenátusa október 29-i, dr. Solti László rektor által vezetett ülésén egyhangúlag jóváhagyta, hogy a Gödöllői Tudományos Könyvtár felvegye Kosáry Domokos nevét.

Vendégek a FAO-ból

A Szent István Egyetemre látogatott október 27-én dr. Mária Kadlečíková, a FAO Regional Office for Europe and Central Asia vezetője és Basharat Ali, a FAO Koordinációs és Decentralizációs Irodájának igazgatója. A vendégeket dr. Solti László rektor valamint dr. Beke János és dr. Hornok László rektorhelyettesek fogadták. A SZIE rektora előadásában ismertette az egyetem múltját, jelenlegi képzési kínálatát, kutatási tevékenységének fő irányait, humán erőforrásának jellemzőit és azokat a törekvéseket, amelyek az idegennyelvű képzések kínálatának bővítését célozzák az univerzitáson.

Unión kívüli országok projektje Gödöllőn

A Food-N-Co projekt célja az ún. INCO (Európai Unión kívüli) országok részvételének mennyiségi és minőségi javítása az élelmiszerminőség és -biztonság területén az Európai Bizottság 6. és 7. K+F Keretprogramjában. A projekt képzések sorozatával, információs napokkal, nemzeti továbbképzésekkel, partnerkeresési rendezvénnyel és egy záró konferenciával valósul meg és az érintett országoknak lehetőséget ad nemzeti kutatói közösségük népszerűsítésére számos EU tagállamban.

A Szenátus október 29-i ülésének napirendje

A Szent István Egyetem Szenátusa 2008/2009. tanévi második rendes ülését október 29-én, szerdán 14 órakor tartja Gödöllőn, az első emeleti Rektori Tanácsteremben.

Oldalak