Vissza a normál nézetre

Híreink

Megnyílt a SZIE 2008/2009-es tanéve

A Szent István Egyetem Szenátusa szeptember 11-én tartotta tané

A Szent István Egyetem Szenátusa szeptember 11-én tartotta tanévnyitó ünnepi ülését a gödöllői aulában. Dr. Solti László rektor beszédében bejelentette a SZIE és a Tessedik Sámuel Főiskola szenátusainak döntéseit az integrációról. Az eseményen esküt tettek az első éves hallgatók és doktoranduszok. Az egyetem hat karán több mint 3000 elsőéves kezdte meg tanulmányait. A legjobb tanulók átvették a Köztársasági Ösztöndíjak odaítéléséről szóló dokumentumot. A Szent István Egyetem Kiváló Sportolója kitüntető címet és serleget Benkó Réka hallgatónak nyújtotta át az egyetem rektora.

Tanévnyitó az Ybl Miklós Építéstudományi Karon

Forgatókönyv

130. tanévét nyitotta meg a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara az Állatorvos-tudományi Kar aulájában szeptember 5-én. Az ünnepség dr. Makovényi Ferenc dékán tanévnyitó köszöntőjével kezdődött.

Néptánctábor a Mátrában

Rózsaszentmártonban táborozik szeptember első hetében a Forduló Néptáncegyüttes, a Szent István Egyetem gödöllői kampuszának hagyományőrző közössége. Imre Béla és Németh Nóra művészeti vezetők irányításával széki táncrendet tanulnak. Próbákon innen, próbákon túl tánc- és énektudásuk mellett barátságukat is elmélyítik a résztvevők.

Úszótábor Jászberényben

Nyári időjárással ajándékozta meg a természet a Szent István Egyetem jászberényi Alkalmazott Bölcsészeti Karának harmadéves nappali tanító szakos hallgatóit, akik úszótáborban sajátítják el azokat az ismereteket, amelyekre az általános iskolások úszástanításában lesz majd szükségük. Képünkön Ugrin György főiskolai adjunktus vezeti a foglalkozást a városi strandon.

A Szenátus szeptember 10-i ülésének napirendje

A Szent István Egyetem Szenátusa 2008/2009. tanévi első rendes ülését szeptember 10-én, szerdán 14 órakor tartja Gödöllőn, az első emeleti rektori tanácsteremben.

Napirend:

Tájékoztató a SZIE Informatikai Bizottságának augusztus 28-i üléséről

24/2006

A SZIE Informatikai Bizottsága augusztus 28-i ülésének napirendjén a 24/2006. (IV. 29.) BM-IHM-NKÖM együttes rendelet végrehajtása érdekében elvégzendő feladatok megtárgyalása szerepelt. Az ülést dr. Solti László rektor, a bizottság elnöke vezette.

A BIOWATT projekt szakmai napja

A BIOWATT projekt szakmai napja

A BIOWATT projekt szakmai napja

Szeptember 11-én 15 órától a Szinergia Kft. Budapest, Törökvész út 33-37. szám alatti épületében tartják a BIOWATT projekt szakmai napját

Bővült a gödöllői Egyetemi Óvoda

Bővült a gödöllői Egyetemi Óvoda

Az eddigieknél jobb körülmények fogadják a gyerekeket a gödöllői Egyetemi Óvodában. A nyáron újabb helyiségekkel bővült az intézmény, ezeket szeptember elsején vették birtokba a gyerekek. Halász Levente, a terület önkormányzati képviselője már régóta szorgalmazta a bővítést, amit most sikerült véghezvinni, s amit közel 30 millió forintból valósított meg az intézményt fenntartó önkormányzat. Ennek eredményeként csoportszobával, tornaszobával és szociális helyiségekkel bővült az óvoda. Az átadáson részt vett a város polgármestere, dr. Gémesi György is.

Kutatói portré - fotópályázat

Kutatói portré - fotópályázat

A Kutatók Éjszakája magyarországi szervezői és az Európai Bizottság fotópályázatot hirdet Kutatói portré címmel.

Diákhitel: engedményezési eljárás a SZIE-n is

Tízezer forinttal emelkedik a havonta felvehető Diákhitel összege szeptembertől, bizonyos intézmények - köztük a Szent István Egyetem - hallgatói pedig áthidaló kölcsön nélkül finanszírozhatják költségtérítésük díját a felvett összegből, tudtuk meg a Diákhitel Központ Zrt. sajtótájékoztatóján Csillag Tamás vezérigazgatótól és Őri András kommunikációs igazgatótól.

Kutatók éjszakája, 2008. szeptember 26.

Kutatók éjszakája, 2008

A Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál-jellegű eseménysorozat, melynek célja a kutatói életpálya és a tudomány népszerűsítése elsősorban a 10-18 éves diákok körében, valamint a tudományos eredmények népszerűsítése és a tudomány közelítése a társadalomhoz. A programban az idén először a Szent István Egyetem is részt vesz.

Ünnepi ülést tart az OTDT

Ünnepi ülést tart az OTDT

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács ünnepi ülést tart szeptember 12-én, pénteken 15.30 órai kezdettel a Magyar Tudományos Akadémia Kistermében Szendrő Péter OTDT elnök, a SZIE rector emeritusa 70. születésnapja alkalmából.

Az első gimnáziumi osztály a gyakorló iskolában

Kedves Diákok, Szülők

A Szent István Egyetem jászberényi Gyakorló Általános Iskolájába és Gimnáziumába is becsengettek szeptember elsején. S milyen becsengetés volt ez! Az első gimnáziumi osztály is megkezdte tanulmányait.

A 222. tanévnyitó az Állatorvos-tudományi Karon

Európa egyik legrégebb óta megszakítás nélkül működő állatorvos-képző intézményében, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán a 222. tanévet nyitotta meg augusztus 29-én dr. Fodor László egyetemi tanár, dékán.

Köztársasági Ösztöndíj

Az oktatási és kulturális miniszter a következő hallgatóknak adományozott Köztársasági Ösztöndíjat a 2008/2009. tanévre.

Gyere Te is néptáncolni!

Egyetemünk gödöllői campusán, több mint 50 éve működő néptánccsoport idén is szeretettel várja kezdő és haladó néptáncosok jelentkezését.

Célunk még, hogy összehozzunk egy saját zenekart is, tehát aki játszik valamilyen népi hangszeren azt is szívesen várjunk soraink közé.

Karrier Iroda a hallgatók szolgálatában

2008. július 1-vel megkezdte működését a Szent István Egyetemen új Karrier Irodája.

Az iroda elsődleges feladata, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtson a hallgatók részére, melyek segítségével jobban eligazodnak a munkaerőpiacon, hatékonyabbak lesznek az álláskeresésben és felkészültebbek a munkaadók igényeire.

Állatorvos-történeti Gyűjtemény: felújított állandó kiállítás

Az Állatorvos-történeti Gyűjtemény mai formájában 1984-ben nyílt meg Bakonyi Ferencné irányításával, egyesítve magában a Daday András által 1937-ben létrehozott múzeumnak a háborút túlélt és Karasszon Dénes által megőrzött, „újrafelfedezett" darabjait, a tanszékekről előkerült „kincseket" (pl. ifj. Vastagh György az állattenyésztés oktatásában felhasznált szobrait), illetve az egyetemi levéltár becses darabjait, amelyekből kirajzolódott a képzés története, első sorban a kiemelkedő professzorok életművén keresztül.

Dr. Semjén Gábor kitüntetése

Dr. Semjén Gábor egyetemi tanár, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának dékánhelyettese a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a nemzeti ünnep, augusztus 20. alkalmából.

Giessen-Gödöllő szeminárium

A SZIE Gépészmérnöki Kar Környezetipari Rendszerek Intézete szervezésében, a giesseni Justus Liebig Egyetemmel közösen tartották meg augusztus 19-21 között az Energy and environment in the practice című szemináriumot, melyen a két intézmény PhD hallgatói számoltak be eddigi kutatási eredményeikről.

Oldalak