Vissza a normál nézetre

Híreink

Új ERASMUS kapcsolat informatikus könyvtárosoknak

Az Alkalmazott Bölcsészeti Kar és a Portó közelében található Escola Superior de Estudos Industriais e de Gestão (ESEIG, Ipari és Management Főiskola, Póvoa de Varzim) között, a portugál fél kezdeményezésére ERASMUS kapcsolat jött létre a múlt évben, kifejezetten azért, hogy szakmai programot kínáljon az informatikus könyvtáros képzésben részt vevő hallgatók számára.

Véradás

 

2011. február 23-án (szerda) 9.00-16.00 óra között a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Véradást szervez.

Mindenkit szeretettel várunk a Kollégium B épület C halljába. Taj kártyát, személyi igazolványt, lakcímkártyát hozzanak magukkal.

Külföldi állampolgárok csak megfelelő EUs egészégügyi kártya birtokában adhatnak vért.

A Szent István Ösztöndíj 2011. évi nyertesei

A Szent István Egyetem Tanácsa 2002. november 27-i ülésén, Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmából alapította a Szent István Ösztöndíjat az egyetemi és főiskolai alapképzésben, valamint az ösztöndíjas doktori képzésben résztvevő, ígéretesen nagytehetségű hallgatóinak támogatására

Szabadegyetem az egyetemen az uniós elnökség félévében

A magyar EU elnökség féléve alatt a Szent István Egyetem szabadegyetemi előadássorozatot indít, amely tárgyalja és támogatja a fő EU politikák, így az energia, klíma és környezetvédelmi szakpolitikák és prioritások bemutatását, tudományos hátterének feltárását és e tudományterületek népszerűsítését.

Hárman pályáznak a rektori megbízás elnyerésére

A Szent István Egyetem Szenátusa 2010/2011. tanévi hatodik rendes ülését február 16-án tartotta Gödöllőn. Napirend előtt a Szent István Ösztöndíjat elnyert hallgatók vették át oklevelüket dr. Solti László rektortól.

A vállalatvezetés 7 fő bűne – előadás az Egyetemen

A Magyar Közgazdasági Társaság Gödöllői Ifjúsági Szervezete előadást szervez 2011. február 22-én 17:00-kor (helyszín: Gödöllő, 103-as terem).

Előadó: Dr. Komor Levente egyetemi docens

Az előadás címe: A vállalatvezetés 7 fő bűne

Az előadás után egy rövid tájékoztatót hallgathatnak meg az érdeklődők az MKT-GISZ-ről.

GEAC atléták bécsi bronzai

Február második hétvégéjén hatodik alkalommal rendezték meg Bécsben a Vienna Indoor Classic gálát. A rendezők adatai szerint 33 országból, több mint hétszázan álltak rajthoz. A nagy létszámú versenyen több magyar atléta elindult, közülük 16-an a legjobb nyolc között végeztek. A GEAC atlétái közül ketten értek el kimagasló teljesítményt.

Héraklész program: Deák Nagy Marcell a legjobb atléta

Ünnepélyes keretek között díjazta a Héraklész program az elmúlt év legjobb fiatal versenyzőit, köztük az atlétákat az Uránia moziban. Nagy megtiszteltetés és elismerés érte a GEAC atlétikai szakosztályát, ugyanis a 2010-es eredmények alapján a férfiaknál Benkő Ákos tanítványa, Deák Nagy Marcell síkfutó érdemelte ki a legjobbnak járó díjat.

 

 

A Szenátus február 16-i ülésének napirendje

A Szenátus 2010/2011. tanévi hatodik rendes ülését február 16-án, szerdán 14 órakor tartja Gödöllőn, az első emeleti Rektori Tanácsteremben.

Napirend:

Szent István Ösztöndíjak okleveleinek átadása

1. Előterjesztés egyetemi tanári álláshelyek betöltésére

Együttműködési megállapodás a Nemzetőr Egyesületek Országos Szövetségével

Dr. Villányi László, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (SZIE GTK) dékánja és Raffai Antal, a Nemzetőr Egyesületek Országos Szövetségének (NEOSZ) elnöke, parancsnoka együttműködési megállapodást írt alá Gödöllőn.

Az egyetemi újság februári számának tartalmából

Meglepően sok érdeklődő jelentkezett standunknál a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakról tájékoztatást kérve, emelte ki Kovács Katalin, a Pedagógiai Kar tanulmányi hivatalvezetője. Ez a képzésünk az elmúlt évben indult először, az országban csupán 5 felsőoktatási intézményben engedélyezett a mai napig.

Közalkalmazotti tanács választás a Szent István Egyetemen

Március 22-én és 23-án választja meg az új közalkalmazotti tanácsot a Szent István Egyetem. A jelöltállítás határideje 2011. február 18 volt. A jelöltek névsora itt tekintető meg.

Kinyíltak az első virágok a gödöllői Botanikus Kertben

A hóolvadás után előbújtak az első tavaszi virágok Gödöllőn a Szent István Egyetem városi védettség alatt álló Botanikus Kertjében.

Kétnapos lesz a Tankönyvbörze

Február 15-16-án, kedden és szerdán 9 óra 30-tól 13 óra 30-ig rendezi meg az idei első, és először kétnapos Tankönyvbörzét Gödöllőn a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár a GATE Zöld Klub segítségével. Az elmúlt években nagy érdeklődéssel fogadott  program felhívása:

Az Erős Gyula Alapítvány pályázati felhívása

Az Erős Gyula Alapítvány ismét meghirdeti az „Erős Gyula díjat”, melynek elnyerésére a kiírási feltételeknek megfelelő tanulmány benyújtásával lehet pályázni. Pályázatot a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali tagozatos, bármely szintű képzésében (Bsc, Msc, PhD) résztvevő hallgatói benyújthatnak, és a pályamű már elkészült TDK dolgozat, vagy diplomamunka is lehet.

Dr. Birkás Márta az Év Szerzője

Dr. Birkás Márta, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Növénytermesztési Intézetének professzora részesült a 2011-es Mezőgazdasági Könyvhónap alkalmából az Év Szerzője díjban.

Kutatóegyetemi összefogás a nemzetközi versenyképességért

Új típusú együttműködést indít el Magyarország jobb nemzetközi felsőoktatási jelenléte érdekében az öt magyar kutatóegyetem és a kiváló egyetemi címet kapott intézmények - a megállapodást a jövő héten írják alá. Az egyetemek nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyetteseinek célja a külföldi hallgatók számának növelése és a magyar egyetemek nemzetközi láthatóságának javítása.

Állami kitüntetések a Magyar Kultúra Napján

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Szent-Györgyi Albert díjban részesült dr. Fekete Sándor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának egyetemi tanára és dr. Varga Zoltán, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának egyetemi tanára. Apácza Csere János díjban részesült dr Sterczer Ágnes, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának egyetemi docense.

Keresik a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjait!

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a nyertesek megismerjék az Európai Unió napi működését, és éljenek azokkal a formális és informális oktatási, nyelvtanulási és tapasztalatszerzési lehetőségekkel, amelyeket az Unió e programon keresztül biztosít számukra.

Oldalak