Vissza a normál nézetre

Híreink

Közel kilenc millió forint városi sporttámogatás a GEAC-nak

A gödöllői képviselő-testület március 24-i ülésén jóváhagyta a kiemelt támogatásban részesített sportegyesületek és szakosztályok támogatására elkülönített 20,3 millió forintos keret taglétszám és eredményesség alapján történő felosztását.

Vannak vidékek - Székelyvécke a Kis-Küküllő mentén

Dr. Farkas Tibor, a SZIE GTK egyetemi docense Fekete Pállal és Takács Gáborral közösen állítja ki fényképeit Vannak vidékek - Székelyvécke a Kis-Küküllő mentén címmel a Gödöllői Városi Könyvtárban (Dózsa György út. 8.).

Klímakönyvtár nyit a Szent István Egyetemen

Angol nyelvű klímavédelmi könyvgyűjteményt mutatnak be március 22-én a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárában. A könyvgyűjtemény a legkülönbözőbb szemszögekből járja körül a klímavédelem témáját, van tudományos, gazdasági és kommunikációs megközelítés is, de még a design témájában is több könyvet találhat a kíváncsi látogató. Számos könyvből ezek az első magyarországi hozzáférhető példányok, a tematikus angol nyelvű gyűjtemény pedig önmagában is egyedülálló az országban.

Gödöllőn ülésezik a Nemzetközi Bologna Csoport

„A célok eléréséhez korrekcióra van szükség” címmel tartott sajtótájékoztatót a Grassalkovich-kastélyban Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a bolognai munkacsoport soros ülésének kezdete előtt, amelyet március 17-én és 18-án tartanak Gödöllőn.

Állatorvosi koncert

Március 23-án 19 órakor ismét, immár ötödik alkalommal jelentkezik az Állatorvos-tudományi Kar hallgatói és oktatói számára meghirdetett Állatorvosi koncert.

Az esten a kar magyar és külföldi hallgatói szólaltatnak meg klasszikusokat, valamint egyéb műfajok zenéit zongorán, klarinéton, oboán, hegedűn, basszusklarinéton. Lesz szóló- és karének is.

Pro Régió-díjban részesült dr. Ónodi Gábor

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter az 1848−49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulója alkalmából Pro Régió-díjat adományozott dr. Ónodi Gábornak a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete igazgatójának a Vajdaság területén a magyar-szerb területfejlesztési együttműködés kialakításában és megerősítésében betöltött kiemelkedő szerepének elismeréséül.

 

Kitüntetések a vidékfejlesztési minisztertől

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából március 11-én kitüntetéseket adott át. Ujhelyi Imre-díjat adományozott a miniszter dr. Virányi Ferencnek, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Növényvédelmi Intézet egyetemi tanárának a növénykórtani területen kifejtett oktatói, kutatói tevékenységéért.

A Szenátus március 17-i ülésének napirendje

A Szent István Egyetem Szenátusa 2010/2011. tanévi hetedik rendes ülését március 17-én, csütörtökön 14 órakor tartja Gödöllőn, az első emeleti Rektori Tanácsteremben.

A vizes élőhelyek megőrzéséért

A „HABIT-CHANGE – Adaptive management of climate-induced changes of habitat diversity in protected areas” című, 2CE168P3 számú, az EU ERDF Central Europe programja által támogatott projekt gazdája a drezdai székhelyű Leibniz Intézet által vezetett konzorcium, tagjai lengyel, magyar, német, olasz, osztrák, román, szlovén, ukrán egyetemi műhelyek, kutatóintézetek, nemzetipark-igazgatóságok. Magyarországról a Szent István Egyetem Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszéke és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a projekt támogatott partnerei, több együttműködő partnert is bevonva.

Gödöllőn jubilál a Felsőoktatási Média Konferencia

Nem csak a soros elnökséghez kapcsolódó szabadegyetemi előadásaival kapcsolódik be az Európai Unió Tanácsának hazai programsorozatába a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE), a felsőoktatási intézményben mutatkozik be ugyanis a Fiatal Európa Szerkesztőség is, melynek húsz tagja folyamatosan tudósít az eseményekről. A hallgatókból összeállt csapat a Felsőoktatási Média Konferencia vendége lesz, mely rajtuk kívül több mint száz egyetem, főiskola szerkesztőségét látja vendégül az egyetemen, március 31-én és április 1-én.

Négy SZIE hallgató a Magyar Kupa röplabda döntőben!

Március 9-11-e között rendezik meg a röplabda Magyar Kupa döntőjét Debrecenben. A gödöllői TEVA-GRC színeiben 4 aktív SZIE hallgató vesz részt versenyzőként (GTK - Széles Petra, Tóth Luca, Kecskés Petra; GÉK - Szűcs Zsuzsanna). A klub buszt szervez a döntő napjára (péntekre), attól függően, hogy az elődöntő mérkőzésén hogyan szerepelnek a lányok.

Szándéknyilatkozat képzési és kutatási központ létrehozása

Szándéknyilatkozatot írt alá március 8-án Gödöllőn dr. Solti László rektor és Góczi István ügyvezető a Szent István Egyetem és mátészalkai Inter-Tram Kft. között.

Egyetemi könyvek a barokk kiállításon

A SZIE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár gyűjteményéből is láthatók korabeli könyvek a Gödöllői Városi Múzeumban március 5-én megnyílt „Birodalmam alatt…” (Gróf Grassalkovich I. Antal) – Gödöllő mezőváros élete a XVIII. században című kiállításon.

A Gödöllői Barokk Év egyik kimagasló programjaként megrendezett kiállítás arra a különleges korszakra utal, amelyben a barokk főúr kiemelte a szürkeségből a települést azáltal, hogy birtokainak központjává tette és felépítette a kastélyt.

A város-vidék kapcsolatrendszer kölcsönösen előnyös lehet

Az Európai Unió Régiók Bizottságának elnöksége március 4-én a Gödöllői Királyi Kastélyban ülésezett. A tanácskozáson mind Gémesi György polgármester, mind Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára vendéglátóként köszöntötte a résztvevőket. Egyetemünk professzora elmondta, évtizedek óta tanít Gödöllőn.

Felsőoktatási Minőségi Díj pályázat: meghosszabbították a határidőt

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára közleményben tájékoztatja a 2011. évi Felsőoktatási Minőségi Díjra pályázókat, hogy a pályázati szándék bejelentési határidejét 2011. március 16-án 14 óráig meghosszabbították.

Röplabda: túl az első fordulón

A Szent István Egyetem női röplabda csapata a Magyar Egyetemek és Főiskolák Országos Bajnokságának első fordulóján 6:0-ás szettarány összesítéssel jutott tovább. Az idehaza rendezett visszavágón  is magabiztos játékkal verte 3:0-ra (25:10; 25:8; 25:16) a Miskolci Egyetem csapatát március 3-án.

GEAC sportolók a legjobbak között

A Gödöllői Sport Közalapítvány az idén is díjazta a múlt év legkiemelkedőbben teljesítő gödöllői sportolóit. A Városházán rendezett gálán a hagyományoknak megfelelően először a GEAC Aranykoszorús jelvényeket adták át.

Az Oktatási Hivatal elnökének látogatása

Dr. Villányi László meghívására a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karra látogatott Dr. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke. A megbeszélésen részt vett dr. Villányi László, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja, dr. Guth László dékánhelyettes, dr. Szilágyi Tivadar, a Társadalomtudományi Intézet Civil Biztonság- és Védelemtudományi Tanszék vezetője, valamint Magyar Ferenc, a GTK felnőttképzési referense.

Bemutatkozik a Magyar Tudományos Művek Tára

A Magyar Tudományos Akadémia létrehozta a Magyar Tudományos Művek Tárát (MTMT), a hazai tudományos művek hiteles adatbázisát. A számos felhasználási területhez köthető, hasznosítható bibliográfiai adatbázishoz a Szent István Egyetem is csatlakozott.

A Szent István Egyetem a szennyezett ivóvíz miatt feljelentést tett

2011. február 25-én dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy az Egyetem ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

Oldalak