Vissza a normál nézetre

Híreink

Állami kitüntetések

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Pedagógusnap alkalmából Dr. Helyes Lajos egyetemi tanár, intézeti igazgató, mb. rektorhelyettes és Dr. Urbányi Béla egyetemi tanár, tanszékvezető részére Nagyváthy János-díjat adományozott.

Csíkszeredai hallgatók államvizsgáznak

Ma, június 9-én záróvizsgáznak a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakának csíkszeredai képzésében részt vevő hallgatók Gödöllőn.

Gödöllői gépészmérnök új traktora

Renner Tamás a Szent István Egyetemen diplomázott és szerezte meg az agrár-műszaki tudományok doktori címét is. Csatlakozott szülei 1991 óta létező cégéhez, két éven át folyamatosan csiszolgatva az ötleteiket mára elkészítették egy új magyar traktor prototípusát. Ha a nullszéria 2017-re összeáll, akkor a sorozatgyártást 2018-ban elkezdhetik, adja hírül a Szabad Föld.

A zöld növények a pirosat szeretik

Amint arról hírt adtunk, Varga Zsófia, a Szent István Egyetem Budai Campusának doktorandusza a K&H Bank fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatának nyertese azt vizsgálta, hogy a kertészeti termesztésben miként lehet a fény szabályozásával, programozásával energiát megtakarítani és termelékenységet növelni.

Tizenegy milliós támogatás az egyetemi sportklubnak

A gödöllői önkormányzat ebben az évben 41 millió forinttal támogatja a sportot.

A magyar hősökre emlékeztek az Állatorvos-tudományi Karon

Az Állatorvos-tudományi Karon a Magyar Hősök Napján hagyományosan megemlékeznek a két világháborúban és az 1956-os forradalomban elhunytakról a Gyógyszertani és Méregtani Tanszék, a Kémiai Tanszék, valamint a Központi Könyvtár falán elhelyezett emléktáblák előtt. Az idei esemény különlegessége volt, hogy azon dr. Boross Péter ny. miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke is részt vett.

Nyomravezetői díj

A BRFK. Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, 1 rendbeli, a Btk. 365. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt az alábbi tényállás alapján.

Múzeumok Éjszakáján a MÚZEUMBAN a helyed!

A SZIE Gépmúzeum és a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár idén is változatos programokkal várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakájára június 25-én.

Polish-Hungarian Scientific Symposium 2016 - Contemporary Issues of Enterprise Management in Poland and Hungary

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, valamint a Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola szervezésében 2016. június 16-án, a Gödöllői Campuson kerül megrendezésre a "Polish-Hungarian Scientific Symposium 2016 - Contemporary Issues of Enterprise Management in Poland and Hungary" című tudományos szimpózium, amelynek társszervezői a lengyel Czestochowa University of Technology, Faculty of Management kar és annak Doctoral Studies of Management Faculty doktori iskolája. A szimpózium nyelve angol.

A SZIE a VII. CASEE Konferencián

Az ICA - Interfaculty Committee Agraria  - (http://www.ica-ls.com/) közép- és kelet-európai regionális hálózata, a CASEE (htt

Gyászhír - elhunyt Július Šútor 1935-2016

Gyászol a hidrológiai, a talajtani és növénytermesztési szakma, gyászol minden barát és kolléga. Július Šútor a Szlovák Tudományos Akadémia Hidrológiai Intézetének kutató professzora 80 éves korában eltávozott közülünk.

Új Nemzeti Kiválóság Program

Az Új Nemzeti Kiválóság Program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2016-ban meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, a mesterképzésben vagy a doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

Dr. Szendrő Péter a tehetséggondozás életműdíjában részesült

A Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért elnevezésű díj Életműdíjában részesült Szendrő Péter professzor, a Szent István Egyetem első rektora, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, Snétberger Ferenc Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző és Singer János pszichológus, a budapesti Káldor Miklós Kollégium igazgatója.

Konferencia és kiállítás a gázüzemű közlekedésről

Június 2-án és 3-án Gödöllőn, a Szent István Egyetemen a hazánkban is egyre népszerűbb zöld hajtás aktuális trendjeiről tartanak konferenciát.

Go-Kart, Go-Szie! - avagy milyen egy igazi versenyben részt venni?

Jobb és rosszabb napok sorozata, amely minden egyes elért eredménnyel változott pozitív vagy negatív irányba.

Hősök napja

A Magyar Országos Állatorvos Egyesület, a Magyar Állatorvosi Kamara és a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar 2016. május 27-én, pénteken 11 órakor a Hősök napja alkalmából az Állatorvos-tudományi Kar Gyógyszertani Tanszékének, Kémiai Tanszékének, valamint Központi Könyvtárának falán elhelyezett emlékművek előtt megemlékezést tart.
 

Végzősök az ösztöndíjas programban

A Magyar Kormány, valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közös ösztöndíjas programja keretében a napokban újabb 33 hallgató fogja megszerezni mester fokú diplomáját.

Városismereti túra Gödöllőn

A „Margita 344,2” Turisztikai és Sport Egyesület 2016. május 29-én, Gödöllőn 5. alkalommal rendez Városismereti túrát, melynek témája ebben az évben Gödöllő várossá nyilvánításának 50.

Oldalak