Vissza a normál nézetre

Híreink

SZIE Sport - GEAC-os majális Albertirsán

Május elsején nagy létszámú GEAC-os atlétasereg tette tiszteletét az igencsak szeszélyes időjárású albertirsai Ecsedi László Emlékversenyen. A serdülőknél Bákai Péter két érmet is szerzett, előbb 100 méteren (12.2) lett második, majd távolugrásban 562 centiméteres ugrásával került a dobogó harmadik fokára. Roska Dániel a 100 méter döntőjében futva (12.5) lett harmadik.  A fiúk edzője Kovács Gábor Krisztián.

SZIE Sport - Rúdugró és gerelyhajító csapatérmek az esős Debrecenből

Május 4-5-én rendezték meg igazán embert próbáló időjárási körülmények között Debrecenben, az Ifjúsági és Serdülő Ügyességi és Gátfutó Csapatbajnokságot, ahonnan mindhárom színű éremből sikerült hazahozni egyet-egyet a gödöllői atlétáknak.

Akadémiai Díj a SZIE professzorának

Akadémiai Díjjal tüntették ki dr. Farkas Istvánt, az MTA doktorát, a Szent István Egyetem Környezetipari Rendszerek Intézetének egyetemi tanárát, a Műszaki Tudományok Doktori Iskola vezetőjét az MTA 191. közgyűlésén, május 6-án.

FameLab döntő – Tudományról kreatívan 2019-ben is

A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary 2019-ban második alkalommal rendezi meg Magyarországon a FameLab tudománykommunikációs versenyt, melynek döntője 2019. május 13-án 17 órától lesz az MTA Dísztermében.

SZIE-s sikerek a XXXIV. OTDK-n

A Szent István Egyetem hallgatói kiváló eredménnyel szerepeltek a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiban. Szeretettel gratulálunk és kutatómunkájukhoz további sok sikert kívánunk!

Magyar delegáció látogatása Moszkvában az Orosz Nemzetgazdasági és Közigazgatási Akadémián

A Szent István Egyetem és a Russian Presidential Academy of National Economy and Public Administration közötti együttműködési megállapodás jegyében Dr. Palkovics László rektor, Dr. Káposzta József Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékán, Dr. Lakner Zoltán Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskola vezető szakmai látogatáson vett részt Moszkvában 2019. április 10-12. között. A magyar delegációt fogadta Dr. Vladimir Mau rektor, Dr. Maxim Nikolaevich Nazarov oktatási rektorhelyettes, Dr. Alexander Vasilyevich Chichin Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékán. A tárgyaló felek arról folytattak szakmai tárgyalásokat, hogy a két intézmény milyen módon tudja szorosabbra fűzni szakmai kapcsolataikat.

Publikációs Nívódíj Szakkönyv kategóriában

A Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának Gazdálkodástudományi Bizottsága a 2019. áprilisi ülésén a 2018. évi Publikációs Nívódíjat Szakkönyv kategóriában a Poór József (SZIE GTK), Karoliny Mártonné (PTE), Kovács Ildikó Éva (SZIE GTK) és Illés Bálint Csaba (SZIE GTK) által szerkesztett „A HR gyakorlata: Hasonló és eltérő jellemzők az emberierőforrás-menedzsment globális, regionális és hazai gyakorlatának alakulásában” című könyv szerkesztőinek ítélte oda.

Csodák Palotája - Májusi programajánló

A Csodák Palotája májusban is számos programlehetőséggel várja a családokat, baráti társaságokat, randizni vágyókat!

Megrendezésre kerül a Bayer Hungária Kft. szakmai napja

A Bayer Hungária Kft. szakmai napra, nagyszabású szántóföldi növényvédelmi bemutatóra invitálja egyetemünk hallgatóit 2019. június 12-én, Szihalomra. A program keretében bemutatják a Bayer Farmot, a kalászos gabonák, a kukorica és a repce teljes Bayer-technológiáját, a gyomirtó, rovar- és gombaölőszeres kezelések eredményességét.

SZIE-s siker a 41. Hajós György Matematika Versenyen

A nem matematikus hallgatóknak szervezett országos versenyen a Gépészmérnöki Kar csapata a minden korábbi eredménynél jobb 6. helyet szerezte meg.

A SZIE és a dominikai Instituto Technológico de Santo Domingo oktatási és kutatási kapcsolatainak fejlődése

Az Erasmus + Nemzetközi Kreditmobilitási Program támogatásával 2019. április 14. és 20. között Dr. Tarr Zsuzsanna nemzetközi és külkapcsolati központvezető és Dr. Jolánkai Márton professzor emeritus látogatást tett a Dominikai Köztársaságban az Instituto Technológico de Santo Domingo Egyetemen (INTEC). A látogatás célja kettős volt: az eddig is meglévő kétoldalú oktatási kapcsolatok, a diák- és oktató csereprogramok további alakítása, valamint további szakmai és kutatási együttműködési lehetőségek feltárása.

SZIE delegáció járt Moszkvában

2019. áprilisában a Szent István Egyetem hétfős delegációja tett látogatást a Russian State Agrarian University - Moscow Timiryazev Agricultural Academy-n.

Tavaszkert a Budai Arborétumban

A fővárosi kertek koronázatlan királya, a Budai Arborétum április utolsó hétvégéjén ismét otthont adott a Tavaszkert Dísznövény Szakkiállításnak és Vásárnak. A SZIE Budai Campusának kertész seregszemléje egyben a hónap szélsőségességét is bemutatta, hiszen első napján 30, a továbbiakon 15 fokos hőmérsékleten tette próbára a növények és a látogatók alkalmazkodóképességét.

Taroltak a SZIE hallgatói a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában

Szinte minden tagozaton érmeket söpörtek be a Szent István Egyetem hallgatói a Debreceni Egyetemen –12 év után – megrendezésre került XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciójának díjkiosztóján. Az összesen 27 tagozatban értékelt csaknem 300 pályamű közül minden eddiginél több, körülbelül 300 rátermett fiatal kutató a Szent István Egyetem campusairól érkezett. Az ágazatban kiosztott helyezések közül 70 alkalommal zsebeltek be elismerést a Szent István Egyetem tanulói. A szakmai zsűri 9 SZIE-s tehetség nyakába akasztott aranyérmet, 15 hallgató munkásságát ezüstmedállal, 22 tudósjelölt fáradozásait pedig bronzmedállal jutalmazta, ezeken felül pedig 22 SZIE tanuló OTDK szereplését különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri. 

SZIE Sport - Hétvégi nagyüzem a GEAC atlétáknál

Április 27-én rendezték a már hagyományosnak tekinthető GEAC gerelyhajító versenyt a Szent István Egyetem Atlétikai Centrumában, amely idén már 3 korosztályban is a Magyar Liga versenysorozat része lett, és amelyre 90 nevezés érkezett. A Junior Ligában a GEAC válogatott dobója, Canea Zoltán második helyet szerzett 57.40 méteres egyéni csúccsal.

Megrendezésre kerül a Tudomány, innováció, versenyképesség c. konferencia

2019. május 3-án Budapesten, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kerül megrendezésre a Tudomány, innováció, versenyképesség című egynapos konferencia, amelyet az NKFIH is támogat. A rendezvény témája és célja a neutronos kutatások ipari, gyógyászati, régészeti alkalmazásainak népszerűsítése valamint az akadémiai-egyetemi-ipari kapcsolatrendszer bővítése.

Ők Magyarország legtehetségesebb fiatal társadalomtudósai

Produktívan zárultak a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Társadalomtudományi Szekciójának színvonalas előadásai – a szervező szerepében tevékenykedő Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői campusán. A háromnapos rendezvénysorozat végén számos szakmai díjat nyújtottak át a legjobb kutatásokat prezentáló fiatal tudósoknak. A Társadalomtudományi Szekció díjátadó ünnepségével egy időben került sor a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia ünnepi záróülésére.

Ünnepelt a tájépítész szakma

2019. április 23-án 390 fős szakmai közönség előtt adták át az Év Tájépítésze és az Év Junior Tájépítésze díjakat a Szent István Egyetem Budai Campusának dísztermében. Az epiteszforum.hu-n és a tajepiteszek.hu szakmai portálokon lebonyolított közönségszavazást Dr. Boromisza Zsombor, a Tájépítészeti és Településtervezési Kar oktatási és kutatási dékánhelyettese és a Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék mb. tanszékvezetője nyerte, aki pályázatával kiérdemelte a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség különdíját is. Szakterülete a tájvédelem és a vízparti rehabilitációk, de ezek mellett nagy hangsúlyt fektet a tájépítészeti tervek kommunikációjának egyetemi oktatására és óvodások, általános iskolások, gimnazisták körében a tájvédelem fontosságának játékos megértetésére is.

Fiatal tudósjelöltek Gödöllőn

A mai napon veszi kezdetét a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Társadalomtudományi Szekciójához kapcsolódó háromnapos rendezvénysorozat, amelynek rendezési jogát a Szent István Egyetem (SZIE) nyerte el.

OTDK: Agrártudományi Szekció Debrecenben

Tizenkét év után ad újra otthont a Debreceni Egyetem az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójának. Április 16-18. között 27 tagozatban minden eddiginél több, csaknem 300 hallgató, köztük nagy számban a Szent István Egyetemről érkezett fiatal mutatja be kutatási eredményeit az agrárkaron.

Oldalak