Vissza a normál nézetre

Híreink

SZIE Sport - Sikerrel szerepeltek hallgatóink a 30. Nyári Universiadén

Sikerrel képviselte hazánkat a Magyar Egyetemi Csapat a Nápolyban megrendezett 30. Nyári Universiadén, 101 sportolónk közül ugyanis 27-en éremmel a nyakukban térhettek haza. Külön öröm számunkra, hogy a történelmi győzelemmel aranyérmet nyert női egyetemi vízilabda válogatott legeredményesebb tagja Garda Krisztina, a Szent István Egyetem kertészmérnök alapszakos hallgatója volt, aki három gólt is szerzett a döntőben, így válogatottunk 8-7-re győzte le a házigazda Olaszország csapatát. Csonka Valéria növényorvos mesterszakos hallgatónk a párbajtőr csapat tagjaként 8. helyen, míg egyéniben 11. helyen végzett, Nádházy Evelin természetvédelmi mérnök szakos végzett hallgatónk pedig 400 méteren új egyéni csúccsal 11. helyen zárta a nápolyi megmérettetést. 

Eredményes évet zárt a Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által gondozott Nemzeti Tehetség Program támogatásával az NTP-SZKOLL-18-0057 azonosítójú, „A Romaügyi és Társadalmi Felzárkóztatási Szakkollégium szakmai és közösségi fejlesztése” elnevezésű projekt keretében a szakkollégium magas színvonalú előadássorozatot, kihelyezett foglalkozásokat, terepkutatást, kötet-kiadást, weblapfejlesztést, valamint eszközbeszerzést valósított meg.

Újra alakult a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadói tevékenységről és a mezőgazdasági szaktanácsadási rendszerről szóló 16/2019. (IV. 29.) AM rendelet hatályba lépésével a jogalkotó lehetőséget biztosított arra, hogy a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATaB) újra alakuljon. A javaslattevő és véleményező jogkörrel bíró tanácsadó testület tagja lett Dr. Kozári József, a Szent István Egyetem szolgáltatási központokért felelős kancellárhelyettese, a SZIE Szaktanácsadási és Továbbképzési Központ központvezetője is.

Ahol hallgatói előírás a csokoládékóstolás

Professzionális szinten sajátíthatók el a csokoládé, kávé és tea gyártásával kapcsolatos ismeretek a Szent István Egyetem budapesti Élelmiszertudományi Karán, a szeptemberben induló Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzésen. Az ország első, diplomával elismert szakirányú továbbképzésére augusztus 15-ig még lehet jelentkezni.

SZIE Sport - Hallgatóink a 30. Nyári Universiadén

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség hagyományosan részt vesz a világ, az olimpia után második legynagyobb multisport eseményén, az Universiadén, ahol a legtehetségesebb hallgatók mérik össze tudásukat.

Aranyéremmel tüntetik ki oktatóinkat és hallgatónkat

Nyilvánosságra hozták az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) és a tudományos életben egyaránt kiemelkedően teljesítő Pro Scientia Aranyérmes hallgatók, valam

Oklevélátadó ünnepi ülés a Kertészettudományi Karon

A Szent István Egyetem Kertészettudományi Kara július 8-án tartotta nyilvános oklevélátadó ünnepi tanácsülését a Budai Campus dísztermében. Ünnepi köszöntőt dr. Palkovics László rektor és Gál Péter, az Agrárminisztérium főosztályvezetője, ünnepi beszédet Nyitrainé dr. Sárdy Diána dékán mondott. A karon az elmúlt félévben 130 hallgató fejezte be tanulmányait.

Előkelő helyre került a SZIE a Times Higher Education nemzetközi ranglistán

A 126-150. közötti helyre rangsorolták a Times Higher Education (THE) Europe Teaching Rankings 2019-es listáján a Szent István Egyetemet.

Gyászhír - Elhunyt Vlado Kovačević, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar tiszteletbeli tanácsadója

A Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézete szomorúsággal tudatja, hogy Vlado Kovačević professzor úr, barátunk és kutatási partnerünk eltávozott közülünk.

A dinnye termesztéstechnológiájának fejlesztésén dolgozik az Aranyérmes fiatal tehetség

Az idei esztendőben az Országos Tudományos Diákköri Tanács Pro Scientia Aranyérmet adományoz agrártudományi területen Németh Dzsenifernek, a SZIE Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékének doktoranduszának, aki tudományos diákköri kutatásai során fontos és értékes zöldségnövényünkkel, a görögdinnyével foglalkozott.

Legnépszerűbb karok közt a SZIE GTK

Az eduline.hu összegyűjtötte, melyek a legnépszerűbb karok az idei felvételi jelentkezések alapján. A harminc legnépszerűbb között szerepel a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara is.

A legkiválóbb kutatók között a Szent István Egyetem két oktatója

Ünnepélyes keretek között az MTA Dísztermében adták át a legnagyobb presztízsű elismerést, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat.

SZIE Sport – Atlétika: gerely ifjúsági bajnoki címek Miskolcon

A Miskolci Atlétikai Centrum adott otthont június 29-30-án az Ifjúsági Országos Bajnokságnak, ahol a GEAC atlétáinak volt minek örülniük. Máté Alpár gerelyhajító tanítványai szállították az aranyérmeket a gödöllőiek számára, hiszen először Mihajlovic Alex 63.02, majd Eszenyi Napsugár 46.29 méteres dobása jelentett bajnoki címet. Igen ritka, hogy egy számban a férfi és női aranyérmet is ugyanazon egyesület sportolói nyerik.

Diplomás pályakövető felmérés 2019-ben is

Idén júniusban ismét elkezdődött a Szent István Egyetem diplomás pályakövető felmérése jelenlegi és végzett hallgatóink körében. A kérdőív segítségével szeretnénk megismerni diákjaink véleményét az egyetemen folyó oktatásról, tájékozódni munkájukkal kapcsolatos helyzetükről, jövőbeni terveikről. A felmérés során adott válaszok nemcsak az Egyetem képzési struktúrájának fejlesztését segítik, hanem hozzájárulnak ahhoz, hogy képzéseink a jövőben is versenyképes tudást biztosítsanak a náluk tanuló diákoknak.

NAFSA 2019

Az amerikai kontinens legnagyobb felsőoktatási konferenciája és kiállítása a NAFSA (National Association of Foreign Student Advisers - Association of International Educators), melyet idén 71. alkalommal Washingtonban rendeztek meg. A kiállításon való részvétel jogát pályázati úton nyerte el intézményünk, a SZIE-t a Nemzetközi és Külkapcsolati Központ vezetője képviselhette. A kiállításon több mint 100 ország közel 350 intézményének mintegy 9500 képviselője vett részt, ezért részvételünk számos lehetőséget kínált nemzetközi kapcsolataink ápolására illetve új kapcsolatok kiépítésére.

A Kárpát-medencei oktatási együttműködést erősíti egy uniós projekt

A Kárpát-medencei oktatási együttműködés erősítése a célja az Oktatási Hivatal (OH) valamint a Szent István Egyetem és a Debreceni Egyetem közös uniós projektjének – közölte Glov

SZIE Sport - Nádházy Evelin a II. Európa Játékokon

A II. Európa Játékokat az idei évben június 21. és július 1. között rendezik meg a fehéroroszországi Minszkben, melyen a magyar színeket Nádházy Evelin, a Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök alapszakos hallgatója is képviseli a 4x400 méteres mix váltóban (férfi-nő-férfi-nő). A GEAC atlétája a tavalyi Berlini Atlétikai Európa Bajnokság után újra megmutathatja tudását a nemzetközi színtéren is. Az egyetemi egyesület atlétika szakosztályában folyó kiváló szakmai munkát az is mutatja, hogy Evelin mellett edzője, Karakas Jószefné „Jutka néni” is az utazó magyar csapat tagja.

A Boat-ladozók győzelmével zárult a VIII. SZIE Regatta

Huszonegy sárkányhajós csapat részvételével zajlott le a VIII. SZIE Regatta június 21-23. között Szarvason. Szombaton reggeltől 16 óráig folyamatosan zajlottak a futamok a 44-es főút Holt-Köröst átszelő hídjától a Vízi Színházig kijelölt 200 méteres versenypályán. A versenyt az Ybl Miklós Építéstudományi Kar csapata, a Boat-ladozók nyerte, míg 2. helyen a szarvasi Regattászok csapata, 3. helyen pedig az Óvári Gazdászok hajója futott célba. Egy hajóban 20 elszánt versenyző küzdött a győzelemért, akik között a szabály szerint minimum 4 hölgynek is lennie kellett. A Holt-Körös partján fantasztikus fesztiválhangulatban zajló eseményen több mint 600-an vettek részt, akik az este folyamán koncerteken pihenhették ki a nap fáradalmait.

Visegrádi együttműködés – nemzetközi siker

Négy kontinens 29 országból közel 200 résztvevő érkezett az ICoM konferenciasorozat Gödöllőn immár harmadik alkalommal rendezett idei konferenciájára, így a visegrádi országok 4 egyetemének – Czestochowa University of Technology, Lengyelország, Slovak University of Agriculture in Nitra, Szlovákia, Mendel University in Brno, Csehország valamint a Szent István Egyetem – együttműködése ismét rangos nemzetközi konferenciát eredményezett. A „People, Planet and Profit: Sustainable business and society” alcímmel meghirdetett konferencia napjaink egyik kulcsfontosságú témakörére, a fenntartható gazdaság és fenntartható társadalom kérdéseire, kihívásaira, megoldási lehetőségeire fókuszált.

DAAD német-magyar projektalapú kutatócsere program 2020-2021

A DAAD német-magyar projektalapú kutatócsere program pályázati felhívást tesz közzé 2020-2021-es évre, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek kutatócsoportjai között megvalósuló tudományos együttműködés elősegítésére. 

Oldalak