Vissza a normál nézetre

Zöld Forgatag

A GATE Zöld Klub Egyesület és a Zöld Szakkollégium március 26-27-én rendezi meg az idei Zöld Forgatag nevű rendezvényét. Ebbe a két napba igyekeztünk változatos és sokszínű programokat összeválogatni, így hallhattok majd előadást a mélymulcsozásról és a hulladékmentes életmódról, részt vehettek vetélkedőn és permakultúrás erdőkert látogatáson, mulathattok velünk egyet egy élőzenés táncházban, illetve vendégünk lehetsz egy alternatív estebédre is. Minden érdeklődőt várunk sok szeretettel!

 

Részletes program:

Március 26.

17.00-19.00 Zöld Börze
Ezen az eseményen olyan termelőkkel találkozhatsz, akik munkájuk során a környezetbarát, fenntartható elveket tartják szemelőt, illetve saját feldolgozású termékeikkel is példát mutathatnak számunkra. Gyere és tanulj Tőlük! Az eseményen vásárlásra is lesz lehetőség, úgyhogy ha kíváncsi vagy, milyen a batátapástétom, illetve megkóstolnád a Hajnali Sörfőzők kézműves termékeit, akkor itt a helyed! A program része az alternatív köretkóstolás is, ahol megismerhettek olyan kevésbe ismert köreteket, amik felválthatják az igen környezetszennyező módon előállított rizst. Ehhez bográcsban készült ételt kínálunk, méghozzá búzakorpa-tányérban. Legyél vendégünk egy estebédre!

19.00-20.00 Környezetvédelmi vetélkedő
Megmérettetheted tudásod környezettudatos életmód, fenntartható mezőgazdaság és természetismeret témákban! A résztvevőknek garantált ajándék jár.

20.00-21.00 Üveg vagy doboz?
Gondolkodtál már azon, hogy a dobozos vagy az üveges sör a jobb választás, ha nemszeretnél felhagyni a sörfogyasztással a környezetvédő szemléleted ellenére? Ezen az interaktív beszélgetésen megismerheted mindkét csomagolás előnyét és hátrányát, és reméljük, hogy ha legközelebb egy sörözéssel vezetnéd le a fárasztó egyetemi előadásokat, akkor eszedbe jutnak majd ezek az infók!

Március 27.

15.30 Permakultúrás erdőkert látogatás Gyulai Ivánnal
Meginvitálunk minden érdeklődőt egy sétára a Zöld Klub tagjai által permakultúrás szemléletben művelt erdőkertben! A séta közben Gyulai Iván ökológustól tanulhatnak a résztvevők a mulcsozás rejtelmeiről, a környezetkímélő gazdálkodásról, a kertekben lévő ökológiai rendszerekről és az ezen alapuló permakultúráról.Gyülekező a Gorka teremben!

17.00-18.00 Gyulai Iván előadása a mélymulcsos kertgazdálkodásról
Ha kíváncsi vagy erre az ember és környezetkímélő gazdálkodási módra, akkor várunk sok szeretettel ezen az előadáson! A módszer haszna, hogy többé nem kell ásnunk, locsolnunk, gyomlálnunk, műtrágyákat alkalmaznunk, sőt kellő türelmi idő után területünk ökológiai értelemben önszabályozóvá válik, így a vegyszeres növényvédelmet is mellőzhetjük. A módszert megismerhetik Gyulai Iván előadásából!

18.00-19.00 Tóth Andi előadása a hulladékmentes életmódról
Az előadás során Te is megismerheted, hogy milyenlépésekkel csökkentheted az általad termelt hulladékot és hogyan indulhatsz el a zero waste életmód felé.

19.00-20.00 Környezetbarát tisztítószerek
Ezen az interaktív előadáson megismerhetitek a vegyszer mentes takarítás hozzávalóit és trükkjeit, amivel nagyban csökkenthetitek az élővizekbe jutott vegyszerek és kémiai anyagok mennyiségét. Tarts velünk, ha te is szeretnél egy környezetbarátabb módszerre váltani, meg fogsz lepődni, hogy milyen egyszerű is ez!

21.00-23.00 Táncház a Forduló Néptáncegyüttessel
Zárd velünk a két napos programsorozatunkat ezzel az élőzenés mulatsággal! A táncházat a Forduló Néptáncegyüttes tagjai vezényelik le!

Tóth Tímea, egyesületi elnök

 
CsatolmányMéret
PDF ikon plakat.pdf420.33 KB