Vissza a normál nézetre

Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. tanév

Tisztelt Hallgató, Oktató, Kutató Munkatárs!

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2020. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorvárományosok, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

Az Ösztöndíjprogram az alábbi kategóriákból áll

Pályázati csomag

A pályázat benyújtásával kapcsolatos információk:

A pályázatokat 2020. május 29-június 30. között lehet benyújtani

(megadott e-mail címre kell a pályázati dokumentációt benyújtani)

A pályázatok benyújtásának módja: kizárólag elektronikus úton, az unkp.koordinator@szie.hu e-mail címre, a fent megadott határidőig

FONTOS! a tárgyban kéjük az alábbi szerepeljen: NÉV_PÁLYÁZATI KÓD_KAR vagy DOKTORI ISKOLA
(pl: Pályázó Panna_ÚNKP-20-1_GTK vagy Jelentkező János_ÚNKP-20-3_BTDI)

Kérjük, a pályázati anyagot egyetlen pdf dokumentumként küldjék meg, és a pályázati űrlapot xls formátumban is csatolják! A dokumentum elnevezése egyezzen meg az e-mail tárgyában feltüntetettel (NÉV_PÁLYÁZATI KÓD_KAR vagy DOKTORI ISKOLA)

"A fogadó felsőoktatási intézmény szándéknyilatkozata a kutatás befogadásáról" c. dokumentum aláírására jogosult személyek:

ÚNKP-20-1: Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj - dékán
ÚNKP-20-2: Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj - dékán
ÚNKP-20-3: Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj - az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke,
ÚNKP-20-4“Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj - dékán
ÚNKP-20-5: Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj - dékán
ÚNKP-20-6: „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj - dékán 

A pályázat befogadásáról a pályázati egyedi azonosító feltüntetésével a pályázat fogadó felsőoktatási intézményhez történő beérkezését követő legfeljebb 5 munkanapon belül a fogadó felsőoktatási intézmény értesítést küld a Pályázónak.

Amennyiben a fogadó felsőoktatási intézmény a pályázat formai ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat hiányos, és a hiányosságok olyan jellegűek, hogy azok hiánypótlás során pótolhatók és a pályázat hiánypótlással formailag megfelelővé tehető, úgy a Pályázót egy alkalommal a Pályázati Adatlapon megadott e-mail címére megküldésre kerülő elektronikus értesítésben – a hibák, hiányosságok, valamint a hiánypótlás módjának egyidejű megjelölése mellett − hiánypótlásra szólítja fel, legfeljebb az értesítés megküldésétől számított 5 munkanapos hiánypótlási határidő megjelölésével.

FIGYELEM! Amennyiben a pályázó nem pótolta a hiányosságokat, vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon, vagy nem a hiánypótlási felhívásban megjelölt határidőre tett eleget a fogadó felsőoktatási intézmény, megállapítja a pályázat érvénytelenségét és az érvénytelenség okának megjelölésével elektronikus úton értesítést küld a Pályázónak a pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról.

Az alábbi esetekben hiánypótlásnak nincs helye, a pályázat hiánypótlás nélkül érvénytelen és érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül:

  • a pályázó nem a Pályázati Kiírásban meghatározott határidőn belül nyújtotta be a pályázatát;
  • a pályázó nem felel meg a jelen Pályázati Kiírásban meghatározott feltételeknek;

Érvénytelen a pályázat, ha

  • a pályázat olvashatatlan, illetve ha hamis vagy megtévesztő adatot tartalmaz;
  • a pályázó hiánypótlás keretében sem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon, vagy nem a hiánypótlási felhívásban megjelölt határidőre tett eleget;
  • nem maga a jogosult nyújtotta be a pályázatot.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást és segítséget nyújt

- koordinátorok:

  • Dr. Szabó István, egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes
    2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.,, Főépület, földszint 5-6. iroda
  • Dr. Helyes Lajos, egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes
    2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.,, Főépület, 2130 iroda

- ügyintézők:

  • Törökné Hajdú Mónika
    2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.,, Főépület, II. em. 2130-2131. iroda
    +36-(28)-522-000/1058
  • Herczeg Boglárka
    2100 Gödöllő, Páter K. u. 1.,, Főépület, 23. iroda
    +36-(28)-522-000/3870 

A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket az unkp.koordinator@szie.hu email címre várjuk. Kérjük a levelek tárgyában a pályázati típust megjelölni szíveskedjenek!

A pályázati felhívások a http://www.unkp.gov.hu/ oldalon érhetőek el.