Vissza a normál nézetre

Tudományról három percben - FameLab döntő

A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary 2018-ban első alkalommal Magyarországon is megrendezi a FameLab tudománykommunikációs versenyt. A cél: megtalálni azokat, akik inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos, tudományos témákról. A versenyzőknek három percük van, hogy meggyőzzék a zsűrit és a közönséget előadásukkal, amelyben a tartalom, a közérthetőség és a személyes karizma is számít.

Az MTA Székházában rendezett elődöntőben 46 versenyző tartott előadást természettudományos, műszaki, informatikai és matematikai témákról. Az elhangzottakat szakmai zsűri értékelte azok tartalma és stílusa alapján. Döntése alapján a legjobbnak ítélt 14 előadó vehet részt az MTA és British Council szakemberei által szervezett mesterkurzuson, majd a május 14-i országos döntőn az MTA Székház Dísztermében. A hazai döntő nyertese elutazhat a FameLab nemzetközi döntőjére, a Cheltenham Tudományos Fesztiválra.

A döntő időpontja: 2018. május 14. 17.00-20.00 óra között

Helyszíne: MTA Székház, Díszterem (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

Az eseményen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni május 10-ig ezen a linken lehet.

Program

  • Köszöntő: Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
  • Bevezető: Jennie King, a British Council oktatási és kulturális igazgatója 
  • 12 inspiráló előadás 
  • Tudományos show, közben a zsűri dönt 
  • Díjátadó, a díjakat átadja: Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete