Vissza a normál nézetre

A SZIE Mezőgazdasági Biotechnológus mesterprogramja Európa legjobb közös mesterképzései között

A Szent István Egyetem nemzetköziesítésének jelentős mérföldkövéhez érkezett azzal, hogy a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Mezőgazdasági Biotechnológus mesterprogramja meghívást kapott a francia UniLaSalle Politechnic Institute koordinálásával létrejött közös mesterképzési programba. A francia partner 2017-ben már sikerrel pályázta meg Európa közös mesterképzési kiválósági programját, az Erasmus Mundus Joint Master Degree-t emPlant néven.
 
A konzorcium 2020-ban megújult, az alapító francia, svéd (Swedish University of Agricultural Sciences, Uppsala) és spanyol (Universitat Politecnica de Valencia) intézmények a finn és török partnereiket az első évek tapasztalatai alapján osztrák (Bodenkultur Universität Vienna), olasz (University of Milan) és magyar (SZIE) partnerekre cserélték. A SZIE meghívása két nálunk alapdiplomázott Stipendium Hungaricum hallgatónak köszönhető, akik felvételt nyertek a futó közös mesterképzésbe. A hallgatók előmenetele és háttérismerete alapján feltételezték, hogy a SZIE-n folyó szakmai munka megfelel a közös mesterképzéshez szükséges kiváló minőségi követelményeknek. A két intézmény nemzetközi koordinátora Sebastian Rieder és Dr. Tarr Zsuzsanna az IROICA szervezeten keresztül már közel egy évtizede ismerte egymást, így a kapcsolatfelvétel gördülékenyen zajlott. A kar dékánjának, Dr. Heltai Miklósnak és a Genetika, Mikrobiológia és Biotechnológia Tanszék vezetőjének, Dr. Varga Lászlónak az egyetértését követően - Dr. Kiss Erzsébet emeritus professzorral és Dr. Veres Anikó egyetemi docenssel közösen - tanterv egyeztetéssel, költségszámításokkal, az akkreditációs dokumentációnk megküldésével és szakmai támogatólevelek gyűjtésével megkezdődött a pályázat összeállítása és véglegesítése. 
 
Az emPLANT+ célja, hogy korszerűsítse a mesterszintű növénynemesítő oktatást egy olyan képzési programmal, amely ötvözi a tudományos (biotechnológia, genetika és géntechnológia, hagyományos, in vitro és molekuláris nemesítési módszerek, növénytermesztés tudomány, vetőmag előállítás, bioinformatika, bigdata elemzési módszerek), a projektmenedzsment, valamint a jogi ismereteket (szellemi tulajdonjogok) a kulturális érzékenyítéssel és nyelvi fejlesztéssel.
 
Az Európai Bizottság 2020. július 15-én tette közzé az idei felhívásra beérkezett 100 pályázatból a 40 nyertes projektötletet. Az emPLant+ konzorciumi pályázat 85,5%-os minősítéssel nyert, az elnyert támogatás (4.460.000 EUR) pedig a legjobb három között van. Az idei támogatott konzorciumokba a Szent István Egyetemen kívül még további 4 magyar intézmény került, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.
 
Az Erasmus Mundus közös mesterképzés olyan magas szinten integrált, 60, 90 vagy 120 ECTS kreditet nyújtó nemzetközi tanulmányi program, amelyet különböző országok felsőoktatási intézményeinek konzorciuma nyújtanak, amelyeknek speciális szakértelmük van a közös program által érintett tanulmányi/szakmai területeken.
 
Az Erasmus Mundus Közös Mesterképzések (Erasmus Mundus Joint Master Degrees) célja, hogy az európai felsőoktatási intézmények kimagasló színvonalú – közös, kettős vagy többes diplomát adó – mesterképzéseket nyújtsanak a világ minden tájáról érkező hallgatóknak. Az Európai Bizottság a kiválasztott konzorciumok számára átalánytámogatást, a részt vevő hallgatóknak pedig ösztöndíjat, részvételidíj- és útiköltség-támogatást kínál.
 
További célok:
 
A kiválóság, a minőségfejlesztés, az innováció és a nemzetköziesítés támogatása.
Az Európai Felsőoktatási Térség minőségének és vonzerejének növelése a világban és az EU külügyi tevékenységének támogatása a felsőoktatás terén.
A mesterszakon végzett hallgatók kompetenciáinak és készségeinek javítása, különös tekintettel a munkaerőpiaci elhelyezkedés esélyeinek növelésére a munkáltatók bevonása révén.