Vissza a normál nézetre

Szakdolgozati téma börze először a SZIE-n

A Szent István Egyetem Közösségi Tanulás és Önkéntes Központja (KÖTÖK) és a városi székhelyű Civil és Önkéntes Központ (CÖK) március 6-án 14 órától 17:30-ig a gödöllői kampusz földszinti rektori dísztermében rendezi meg az első szakdolgozati téma börzét a SZIE-n.

Tanszékeket, civil szervezeteket, önkormányzatokat, valamint kis- és középvállalkozásokat kerestünk meg, hogy ajánlják fel kutatási kérdéseiket a szakdolgozati, illetve TDK téma választására készülő diákoknak.

A börzét szervező Közösségi Tanulás és Önkéntes Központ 2005. novemberében Regionális Operatív Program finanszírozásában alakult és azóta segíti a diákok szakmai tapasztalatszerzését. Ez idáig 8 kurzus indult a KÖTÖK által képviselt közösségi tanulás jegyében, melynek során a diákok, gyakorlati tudásra és a munka világában is hasznos készségekre tettek szert. A KÖTÖK emellett önkéntes tevékenységek és szakmai gyakorlati lehetőség biztosításával is támogatja a diákok szakmai érdeklődésének kibontakozását. Ezek témái igen változatosak voltak, mint ahogy egyetemünk képzése is sokszínű: a vidékfejlesztéstől, filmfelvétel készítésén, rendezvényszervezésen és környezeti nevelésen át a környezetpolitikáig sok témát öleltek fel. Két dolog azonban mindegyikben közös volt: a diákok későbbi szakmájukhoz kapcsolódóan munkálkodtak és közben valamilyen közösségi célú tevékenységet végeztek. Mindeközben országszerte öregbítették egyetemünk hírnevét.

Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni e most következő szakdolgozati téma börzével is. A tanszékek lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák a diákoknak a kutatásaikhoz kapcsolódó diplomatémákat. A témák jegyzőivel személyesen a rektori díszteremben lehet majd konzultálni, az étterem és a főépület közötti folyosón, pedig valamennyi, részünkre előzőleg megküldött szakdolgozati téma ki lesz állítva.

Ez a rendezvény, azonban reményeink szerint több lesz, mint a már meglévő témák hirdetője: jelenleg is folyik azoknak a kutatási témáknak az összegyűjtése, melyek vizsgálatába bekapcsolódhatnak a régióban tevékenykedő cégek, alapítványok, önkormányzatok is.

E cikk megírásáig 18 tanszék jelezte felénk részvételi szándékát, de lehetőségeinkhez mérten továbbra is várjuk újabb tanszékek jelentkezését.

 

A szakdolgozati téma börze lehetőséget ad

  • a diákoknak, hogy szakdolgozatuk empirikus részéhez kutatási terepet találjanak;
  • a tanszékeknek, hogy kutatási témáikhoz érdeklődő szakdolgozókat találjanak;
  • a régió civil szervezeteinek, kis- és közepes vállalkozásainak, önkormányzatainak, hogy kutatási kérdéseik megválaszolásához egyetemi segítséget kapjanak.

További információ: Mérő Ágnes

mero.agnes@kti.szie.hu 06-30-546-9969 www.kotok.hu