Vissza a normál nézetre

20 éves szakfordító konferencia a Társadalomtudományi Intézetben

A Szent István Egyetem szakfordító képzésének tanárai 1999-ben indították el a szakfordító szakmai napot Gödöllőn, melynek keretében minden év január harmadik hetében rendszeresen összegyűltünk a szakfordító szakma képviselőivel, a szakfordítást oktatókkal és a piaci szereplőkkel, hogy megosszuk eredményeinket. A konferencia idén lesz 20 éves, a központi téma pedig a technológia szakfordításban betöltött szerepe lesz. Előadóink beszámolnak arról, hogyan hat a mesterséges intelligencia fejlődése a fordítási folyamatra, melynek egyik hozománya a gépi fordítás robbanásszerű fejlődése, a neurális gépi fordítás megjelenése. Az írott szöveg fordításának változásai mellett beszámolunk azokról a technikai eredményekről, amelyek a hallott szöveg fordítását is megkönnyítik, ilyen például a beszédfelismerő rendszer. Előadóink elsősorban a fordítói piac szereplői lesznek, betekintést kapunk tőlük arról, hogyan használják a géppel fordított szövegeket a nemzetközi fordításszolgáltatók és a hazai fordítóipar. Megszólalnak az egyéni fordítók is, beszámolnak a gépi fordítás kapcsán szerzett tapasztalataikról, meglátásaikról. Kitérünk a gépi szövegek lektorálására, és arra, hogyan kell egy szakmai szöveget úgy elkészíteni, hogy azt az eltérő szakmai háttérrel és érdeklődéssel rendelkező olvasó is könnyen használhassa. A konferenciát kerekasztalbeszélgetés zárja, ahol az előadók és más piaci szereplők beszélgetnek a technikai újdonságokról a szakfordításban, immár informálisan, szubjektíven reflektálva az új kihívásokra. Az alábbiakban közöljük a konferencia programját.

Mesterséges intelligencia a gépi fordítás szolgálatában a szakfordítás gyakorlata szemszögéből

A Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kara meghívja Önt a szakfordító szakmai konferenciájára

időpont:

2019. május 16. 10-16 óra között

helyszín:

2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1. Rektori díszterem

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött

9.30

Érkezés, regisztráció

 

10:00

Megnyitók

levezető elnök: Riesz Zoltán, RWS Moravia  IT Hungary Ügyvezető Igazgató

10.05-10.15

 

dr. Káposzta József, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának dékánja

10.15-10.30

 

dr. Veresné dr. Valentinyi Klára, a Szent István Egyetem docense, a szakfordítóképzés vezetője

10.30-10.50.

Mesterséges intelligencia a fordításszolgáltatóknál

Urbán Miklós, lokalizációs szakértő, nyelvtechnológus, Senior Solution Architect, RWS Moravia

10.50-11.10

Gépi fordítás

Yang Zijian Győző kutató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem

11.10-11.30

Mesterséges intelligencia és gépi fordítás a hazai szolgáltatóknál

Varga Katica, lokalizációs tanácsadó (Proford)

11.30-11.50.

Mesterséges intelligencia és gépi fordítás a hazai egyéni szolgáltatóknál

Bugár-Buday Orsolya, Európai Uniós konferenciatolmács-szakfordító, MFTE

11.50-12.00

A délelőtti program zárása

 

12.00-13.15

Ebéd az Alma Mater étteremben

 

13.15-13.35

Lektorálás és utószerkesztés

Kalász Réka, Linguistic Services Manager, RWS Moravia

13.35-13.55

Technical writing a szakfordítás szolgálatában

Juhász András, tekom Magyarország, AImotive

13.55-14.15

Beszédfelismerés alapú diktálórendszer fordítóknak

Eke István, technológiai fejlesztő

14.15-15.20

Kerekasztalbeszélgetés

Urbán Miklós (lokalizációs szakértő, nyelvtechnológus, Senios Solution Architect, RWS Moravia)

Yang Zijian Győző (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a neurális fordítás szakértője)

Varga Katica (lokalizációs tanácsadó, Proford)

Kalász Réka (Linguistic Services Manager, RWS Moravia)

Bugár-Buday Orsolya (Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesülete, Európai Uniós konferenciatolmács és szakfordító)

dr. Lakatos-Báldy Zsuzsanna PhD (a Budapesti Gazdasági Egyetem docense, a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének elnöke)

Eke István (technológiai fejlesztő)

Juhász András, tekom Magyarország, AImotive

dr. Wagner Veronika, (a Szabadúszó Fordítók, Tolmácsok Egyesülete elnöke, szabadúszó konferenciatolmács és fordító, jogi doktor)

Nagy Gabriella (szabadúszó szinkrontolmács és fordító),

Ugrin Zsuzsanna, BME

15.20

A konferencia zárása

 

15.25

Tombola

 

Megtiszteltetés a számunkra, hogy a konferenciát dr. Káposzta József, a SZIE GTK dékánja nyitja meg.

Az idei konferencia különlegessége, hogy a konferenciát a Szent István Egyetem képviselője, dr. Veresné dr. Valentinyi Klára, és a magyarországi szakfordító piac egyik prominens képviselője, az RWS Moravia ügyvezető igazgatója, Riesz Zoltán együtt szervezik. Az RWS Moravia a nemzetközi fordításszolgáltatói piac egyik meghatározó szereplője, a legnagyobb amerikai információtechnológiai és orvosi társaságainak végez teljes körű fordítástechnológiai szolgáltatásokat.

A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A konferenciára az alábbi linken lehet regisztrálni