Vissza a normál nézetre

Ifjú Tehetségek Találkozója 2018

A Szent István Egyetem Budai Campusán második alkalommal került megrendezésre az Ifjú Tehetségek Találkozója. A 2018. december 7-i konferencián az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjas kutatási témái kerültek bemutatásra. A rendezvényt dr. Palkovics László rektor nyitotta meg, aki hangsúlyozta a tehetséggondozás jelentőségét és kiemelte a Karok közötti kutatási együttműködések fontosságát. A tudományos tanácskozás résztvevői 14 előadást hallgathattak meg, valamint a poszter szekción ismerhették meg az ösztöndíjasok eddigi eredményeit. A nyertes pályázóknak ezúton is gratulálunk, és munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

A konferencia szakmai elnökségének további tagjai: Pásztorné dr. Huszár Klára (oktatási dékánhelyettes, Élelmiszertudományi Kar), dr. Geösel András (oktatási dékánhelyettes, Kertészettudományi Kar) és dr. Boromisza Zsombor (oktatási dékánhelyettes, Tájépítészeti és Településtervezési Kar) voltak.

 

Dr. Fodor Marietta (SzIE, Élelmiszertudományi Kar, Alkalmazott Kémia Tanszék) és

Dr. Bodor Péter (SzIE, Kertészettudományi Kar, Szőlészeti Tanszék)

szervezők

 

A rendezvényt támogatta:

Szent István Egyetem

Magyar Kémikusok Egyesülete

Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Doktori Iskola

Szent István Egyetem Kertészettudományi Doktori Iskola

Szent István Egyetem Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-18-1, ÚNKP-18-2, ÚNKP-18-3, ÚNKP-18-4, ÚNKP Bolyai+ kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programja

Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program (1783-3/2018/FEKUTSTRAT)

Tudományos utánpótlás erősítése a hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatásával, a mentorálás folyamatának kidolgozásával (EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00005)