Vissza a normál nézetre

Jermy Tibor-díjat nyert az MKK hallgatója

Egy hónapig tágra nyitja kapuit a tudomány iránt érdeklődők előtt a Magyar Tudományos Akadémia. Az egész országra kiterjedő Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében több száz rendezvényt, ismeretterjesztő előadást szerveznek, ám a nyitórendezvényen díjak átadására is sor került. A Magyar Tudományos Akadémia Jermy Tibor akadémikus végakarata szerint és a Biológiai Tudományok Osztályának kezdeményezésére 2017-ben Jermy Tibor-díjat alapított, melyet idén hárman vehettek át. A díj olyan fiatal, tehetséges biológus egyetemi hallgatók és kutatók számára ítélhető oda, akik elsősorban az elméleti és alkalmazott zoológia területén dolgoznak. A három díjazott között van Németh Tamás, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának első éves MSc-hallgatója és a Magyar Természettudományi Múzeum segédmuzeológusa is, aki a szaproxilofág fajok adatainak gyűjtéséért, több új faj felfedezéséért, a múzeum bogárgyűjteményének digitalizálásában játszott meghatározó szerepéért, faunisztikai feltárómunkáiért, valamint olyan ritka fajok elterjedésének pontos körvonalazásáért kapta a rangos elismerést, mint a kék pattanó.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu