Vissza a normál nézetre

Diplomaosztó ünnepség a Mezőgazdaság-és Környezettudományi Karon

A Mezőgazdaság-és Környezettudományi Kar június 21-én tartotta A Mezőgazdaság-és Környezettudományi Kar június 21-én tartotta diplomaosztó ünnepségét, melynek résztvevőit dr. Hornok László egyetemi tanár, rektorhelyettes köszöntötte, majd dr. Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke mondott ünnepi beszédet.

Ezután kitüntetések átadása következett. A kari tanács Doby Géza-díjat adományozott dr. Csányi Sándor egyetemi tanár részére a kar és a hallgatók szolgálatában több mint két évtizede végzett kiemelkedő és magas színvonalú oktató- és kutatómunkájának elismeréséül.

A kari tanács címzetes egyetemi docensi címet adományozott, az állattudományok, a kertészettudomány, a környezettudomány és a növénytermesztési tudományok szakterületén végzett kiemelkedő oktatási és kutatási tevékenységek elismeréseként dr. Dura Gyulának, a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ, Országos Közegészségügyi Intézet igazgatójának a kar Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetébe, dr. Gyulai Ivánnak, a Miskolci Ökológiai Intézet igazgatójának - a kar Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetébe, dr. Jeney Zsigmondnak, a Szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet tudományos főmunkatársának a kar Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetébe, dr. Korzenszky Emődnek, a Tolna megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgató főállatorvosának a kar Állatélettani- és Állategészségtani Intézetébe, Ledó Ferencnek, a Délalföldi Kertészeti Szövetkezet elnökének a kar Kertészeti Technológiai Intézetébe, Molnár Jánosnak, a QMR Minőségügyi és Műszaki Tanácsadó Kft ügyvezető igazgatójának a kar Környezettudományi Intézetébe, Molnár Istvánnak, az Agrár Béta Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatójának a kar Növénytermesztési Intézetébe, dr. Orlóci Lászlónak, az ELTE Botanikus Kert igazgatójának a kar Kertészeti Technológiai Intézetébe, dr. Perényi Miklósnak, a Grenn-Con Kft. ügyvezető igazgatójának a kar Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetébe, dr. Széll Endrének, a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. tudományos osztályvezetőjének a kar Növénytermesztési Intézetébe, dr. Váradi Lászlónak, a Szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet igazgatójának a kar Környezet- Tájgazdálkodási Intézetébe, dr. Viszlai Béla Sándornak, a „Licencker - Szellemi Termékeket Forgalmazó és Szolgáltató Kft" ügyvezető igazgatójának a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra.

A kari tanács a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tiszteletbeli Tanácsadója címet adományozta prof. dr. Ivica Kisicnek, a Zágrábi Egyetem professzorának a kar Növénytermesztési Intézetébe, dr. Kertész Zoltánnak, a Gabonatermesztési Kutató Kht. kutató professzorának a kar Növénytermesztési Intézetébe, Németh Zoltánnak, a Belvárdgyulai Mezőgazdasági Rt. vezérigazgatójának a kar Növénytermesztési Intézetébe, Zsigó Gábornak, a Scotts International Bv. magyarországi képviselet vezetőjének a kar Kertészeti Technológiai Intézetébe.

A kari tanács, a Mezőgazdasági Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszéken közel két évtizede végzett lelkiismeretes és kiemelkedő színvonalú szakmai munkájának elismeréséül Dékáni dicséretben részesítette Csepregi Antalné műszaki ügyintézőt, a kar Dékáni Hivatalában közel egy évtizede az oktatók és a hallgatók szolgálatában végzett lelkiismeretes és kiemelkedő színvonalú munkájának elismeréséül Vargáné Zsolnai Andrea igazgatási ügyintézőt.

Béres József Nívódíjban részesült Tóthné dr. Lovász Tünde a Kertészeti Technológiai Intézet záróvizsgáján tanúsított kimagasló teljesítményéért. A MAG Alapítvány különdíjában részesült Molnár Kata agrármérnök hallgató, a Kertészeti Technológiai Intézet záróvizsgáján nyújtott teljesítményéért, Bottlik László agrármérnök hallgató a Növénytermesztési Intézet záróvizsgáján nyújtott kimagasló teljesítményéért, Hoffmann Orsolya agrármérnöki hallgató, az Állatnemesítés, Sertés-, Baromfi- és Kisállattenyésztési Tanszék záróvizsgáján tanúsított kimagasló teljesítményéért.

A kar dékánja Dékáni különdíjban részesítette Csuvár Árpádot az évfolyamért és a karért végzett lelkiismeretes, áldozatos közösségi munkájáért.

A 2007. évi záróvizsgán nyújtott kimagasló teljesítményéért 12 fő részesült a tanszékek által felajánlott különdíjban.

A Kertészeti Technológia Intézet Juhász Mária Magdolna agrármérnök, Győri Zsófia agrármérnök és György Attila agrármérnök hallgató részére adományozott különdíjat.

A Szarvasmarha- és Juhtenyésztési Tanszék Sárosdi Mária agrármérnök hallgató részére adományozott különdíjat.

A Vadbiológia és Vadgazdálkodási Tanszék Matos József Máté vadgazda mérnök, Schally Gergely Tibor vadgazda mérnök és Sidó Szabolcs vadgazda mérnök hallgatók részére adományozott különdíjat.

A Növénytermesztési Intézet Tildy Viktória agrármérnök és Szlatki Aranka agrármérnök hallgatók részére adományozott különdíjat.

A Genetika és Biotechnológiai Intézet Bock István agrármérnök részére adományozott különdíjat.

Újváry Dóra vadgazdálkodási szakmérnök, a tanulmányai során elért kimagasló teljesítményéért kapott kitüntetést.

*

Dr. Dimény Judit dékán ünnepi beszédében a következőket mondta.

Tisztelt Jelenlévők!

Kedves Diplomavárók!

Eljött a várva várt örömteljes, szép nap, diploma lesz a kezekben.

Hálás köszönet a Szülőknek, Gondviselőknek, a Társaknak, akik segítették, hogy szeretteik eljussanak a mai naphoz.

Köszönöm a SZIE valamennyi karán dolgozó kollégámnak a sok munkát. Természetesen a legnagyobb elismerésem a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dolgozóinak jár.

A diplomaosztó minden évben a számadás ideje is. A mai számadáson a kari vezetés 8 évi munkájáról kellene beszélnem, de a sikerek mellett kudarcok is voltak és e szép napot nem szeretném elrontani a nehézségek taglalásával. Szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak, akikkel 2000 óta vívjuk a csatákat a kar érdekében. Vetési Margit és Kispál Tibor dékánhelyetteseknek és Miklósné Erzsikének.

A második ciklusban, 2004 óta a csapat kiegészült Gyuricza Csaba és Barczi Attila dékánhelyettesekkel, nekik is köszönöm segítő munkájukat.

Vannak a karon sokan a tanárok között, akik hallatlan munkabírásukkal és féltő, jobbító szándékukkal sokat tettek Önökért és az Egyetemünkért, néhány nevet kiemelek a teljesség igénye nélkül: Csányi Sándor professzor, Kiss István, Tasi Julika, Póti Péter docensek, Birkás Márta és Kiss Erzsébet professzor asszonyok, Kassai Tamás és Aranyos Lajos mestertanárok, Bodnár Ákos és Malatinszky Ákos tanársegédek. Köszönöm segítségüket, javaslataikat.

Sokan a háttérben vannak, de munkájuk nélkül nagyon nehéz helyzetben lenne a kari vezetés, ebből a körből is néhány név, köszönve munkájukat: Vargáné Zsolnai Andrea, Csitáriné Anikó, Galambosiné Magdi, Csernichné Marcsika, Bódi Tibi.

A 2000 óta adományozott tiszteletbeli tanácsadó, illetve címzetes egyetemi docenseinknek is hálásan köszönöm a sok segítséget és remélem a mai napon átadott oklevelek birtokosaitól is sok segítséget kap majd a Kar.

Az életünk folyamán az egyik legfontosabb dolog a barátság, mely tartós tiszteleten, elismerésen és szereteten alapul. A szakma iránti tisztelet és egymás segítése az alapja annak a barátságnak, mely közel 40 éve tart dr. Csikai Miklóssal a Magyar Agrárkamara elnökével. Tudjuk egymásról, hogy minden tettünk a nagy család: az agrárium és szűkebb szeretett szakmánk, a kertészet jövőjéről szól. Köszönöm, hogy 2000 óta minden diplomaosztó ünnepségen elvállalta, hogy útravalóval látja el a diplomázókat.

Amit én a legnagyobb sikerként értékelek, az az, hogy a Kar él és a lehetőségekhez képest virul. A régi Gödöllőre nem hoztunk szégyent, a jelentkezők száma évről évre nő, a kutatásfejlesztési lehetőségeink, nagy munkával, de bővültek. A kapcsolataink mind hazai, mind nemzetközi téren kiszélesedtek.

A sokat szidott, és kevésnek tartott gyakorlatokat, a gyakorlati bázisok, elsősorban a tanüzemek fejlesztésével egyre jobban sikerül biztosítani.

Hittünk és tettünk annak érdekében, hogy az oktatás-kutatás-szaktanácsadás szerves egységet képezzen.

Tisztelt Jelenlévők!

Nagy kéréssel fordulok a jelenlévőkhöz. Kérem Önöket, gondolják át, mi mindent takar az agrárium: a vidékfejlesztés, a falusi turizmus, az egészséges életmód, az élelmiszerbiztonság, a természet- és környezetvédelem, a vizek, a vadvilág, a táj- és még sorolhatnám, mind-mind az agráriumhoz tartozik. E multidiszciplináris, rendkívül színes és szerteágazó tevékenységet folytató területet jobban kellene képviselnünk, sokszínűségét és jelentőségét hirdetnünk kell! Kérem Önöket, mindenki a saját lehetőségei szerint segítsen!

Kedves Jelenlévők!

Történelmünk során sokszor bebizonyítottuk, hogy ha nagy a baj, össze tudunk fogni.

Előre kell tekintenünk, és az adott viszonyok adta lehetőségekkel élve keresni a boldogulás útját. Nem szabad letérni a közös gondolkodás, az egymásért való felelősségvállalás útjáról. Az egységes mezőgazdaság- és vidékpolitika nemzeti érdek.

A tudás alapú társadalmakban a népek boldogulásának meghatározója a kutatás-fejlesztési tevékenységük lesz. Ez kétszeresen érvényes a magyarra, szürkeállománybeli gazdagsága és természeti erőforrásokban való szegénysége folytán.

Mi más erőforrások híján „agyára hagyott" nép vagyunk. Mindig a szürkeállománnyal tűntünk ki a történelmünk során.

A jövő nagy nemzedéke lehet a most diplomát kapó hallgatóságból. Az élet majd bebizonyítja, hogy kedvenc hallgatóinkra még büszkébbek leszünk. Néhány hallgatót kiemelve, remélem, a Miklós Attila, Botlik László és Csuvár Árpád habitusú fiatalok boldogulnak.

Kedves Búcsúzók!

Amit a jövőre nézve javasolni szeretnék, higgyenek a jó sorsukban, hívják azt szerencsének, véletlen egybeesésnek, a sors kezének, vagy bármi másnak. A lényeg, hogy tűzzenek ki maguk elé célt, és abból ne engedjenek!

Kölcsey örök érvényű epigrammáját hívom segítségül:

Minden pálya dicső,

ha belőle Hazádra derül fény!"

Végül kérem, az Alma Matert soha ne feledjék! Segítsék, büszkék legyenek rá, ahogy elődeik is azok!

Jó utat kívánok!