Vissza a normál nézetre

Tízezrek az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon

Az Educatio 2015 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás törzslátogatói már jól ismerik a Szent István Egyetem futurisztikus standját, az első látogatók pedig épp a fantáziadús megjelenéséért találnak rá hamar a hét kar és a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont itteni tájékoztató központjára. A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban három napon át zajló, több tízezer látogatót vonzó eseményen részt vett dr. Tőzsér János rektor is, aki számos interjút adott a sajtó munkatársainak és a mi kérdéseinkre is válaszolt.

- Rektor úr! Milyenek a Szent István Egyetem hallgatói?

- Természetesen elsősorban fiatalok, olyanok, mint más felsőoktatási intézmények polgárai. Érdeklődök, nyitottak, tanulni és szórakozni, élményeket szerezni jönnek az egyetemre, hiszen itt korosztályos közösséget alkotnak. Tapasztalataink szerint a SZIE-n emelkedik azoknak a száma, akik tudatosan választanak a képzési palettából, akiknek kapcsolatuk van azzal a területtel, amely tudásanyagának az elsajátítására vállalkoznak. Jól látható ez az agrárképzési területeken, mind többen érkeznek például családi gazdaságokból, legyenek azok növénytermesztéssel, kertészettel vagy állattenyésztéssel foglalkozók. A hallgatók tudatossága tükröződik a tudományos diákköri munkák számában és színvonalában is.

- A szakkínálat tehát találkozik a társadalmi igényekkel?

- Igen és úgy tudom, hogy a felsőoktatás politika is figyelembe veszi ezt. A példánál maradva, a kormányzat információim szerint a következő években növelni szeretné az agrárszakokon tanulók számát, akár 10-15 százalékkal is.  Erre szüksége van a nemzetgazdaságnak, már csak a generációs váltás miatt is kellenek az új szakemberek és azért is, mert az agrárium gazdasági teljesítménye emelkedik.

- Miért tartja fontosnak, hogy vezetői feladatainak ellátása mellett változatlan intenzitással oktasson? 

- A tanítás, az előadások tartása egyfajta kikapcsolódást jelent számomra, másrészt az állattenyésztő mérnöki szak vezetőjeként törvényi kötelezettségem is órát tartani. Nagyon fontos tárgy a Szarvasmarha-tenyésztés, amit oktatok és szükségesnek látom, hogy a hallgatókkal ilyen formában is találkozzak.

- Az élet igényli, hogy a felsőoktatás a korábbinál gyorsabban változzon. Milyen újdonságokkal jelentkezik e téren a Szent István Egyetem?

- Sok újdonságunk van, ezekről is tájékoztatjuk az érdeklődőket ezen a kiállításon és a karok nyílt napjain. A gödöllői Gépészmérnöki Karon például elindítjuk a következő tanévben a duális képzést, ami azt jelenti, hogy a gépészmérnök hallgatók – választásuk szerint – képzési idejük egy részét az első évfolyamtól vállalatoknál töltik. Ennek azonban megvan az előzménye, hiszen a karon több mint tíz éve működik a kooperatív szakmai gyakorlat, aminek során a felsőbb évfolyamosok jobbára nemzetközi cégeknél szereznek szakmai jártasságot, készítik szakdolgozatukat, s gyakran ezeknél a partnereinknél is helyezkednek el. A duális képzés kipróbálására készül a budapesti Ybl Miklós Építéstudományi Karunk és az engedélyezés alatt álló vízgazdálkodási szakokat is így készíti elő a Békés megyei Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar.

*

Az Educatio kiállítások népszerűsége változatlan. Az esemény különlegessége abban áll, hogy bár a prospektusok, ajándéktárgyak nem csekély anyagi értékeket képviselnek, a három nap alatt szellemi termékek elő-értékesítése zajlik. A potenciális vevők különböző „formában” jelennek meg. Érkeznek iskolai osztályok, baráti társaságok, családok és a kiállítást szólóban látogatók egyaránt.  

Gajdács Mercédesz önállóan érdeklődött, hosszabb időt töltött standunk Mezőgazdaság- és Környezettudományi kari körcikke előtt. Érdeklődésünkre a következőképp válaszolt:

- Az abai Attila Király Gimnáziumban tanulok, jövőre végzek, több tárgyból már érettségi vizsgát tettem. Amióta megszülettem, lovagolok. A lovak iránti szeretetemet édesapámtól örököltem, aki az Akhal tekini ősi magyar lófajta tenyésztésével foglalkozik egy Békéscsaba melletti gazdaságban. Az ő munkáját szeretném folytatni, ezért úgy tervezem, hogy a Szent István Egyetem állattenyésztő mérnöki szakára jelentkezem. Jelenleg Székesfehérváron lakom, és Kajászón tudok a szenvedélyemnek hódolni.  Az Educatio kiállításon, a SZIE standján érdeklődve kedvező benyomásokat szereztem a kérdéseimre válaszoló hallgatóktól.

*

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar kínálatáról ezúttal is több hallgató tájékoztatta az érdeklődőket. Közülük Béres Anitával beszélgettem.

- Szinte megállás nélkül jönnek az érdeklődő pályaválasztók. Kérdezik, hogy milyen karok vannak az egyetemen, milyen szakok indulnak a karunkon, mi a képzések tartalma, mit kell a diplomához teljesíteni. A GTK-n a kínálat széles, öt képzési tudományterületen, 9 alap és 12 mesterszakon valamint két osztatlan tanári képzésen szerezhetnek képesítést. Emellett öt felsőoktatás szakképzés szerepel a palettán. A kérdések zöme az alapképzésekhez kapcsolódott, de arra is kíváncsiak voltak a középiskolások, hogy mennyi a szabadidőnk, milyen lehetőségek vannak annak a kihasználására, milyen a diákélet, hogyan lehet beosztani az órákat. Olyanokkal is találkoztam, akiknek fogalmuk sincs még arról, hogy mit szeretnének tanulni. A legtöbben viszont a turizmus és vendéglátás valamint a pénzügy és számvitel szakokról kérdeztek.  Én is tudatosan kerestem tavaly iskolát, a turizmus és vendéglátás szakot ajánlók közül, így esett Gödöllőre a választásom. Nagyon kedvezőek az eddigi tapasztalataim.

*

Tran Viet Hung vietnámi állampolgár, aki Magyarországon él és a magyar állampolgárságot is megkapta már.  A Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar gyulai intézetének képzései iránt érdeklődik. Mint elmondta, az egészségügyi munka társadalmi vonatkozású területe vonzza, ahol sok emberrel kerülhet kapcsolatba, és amely munka végzése során fejlesztheti szociális készségeit. Az orvostudományi képzéseken nagyon magasak a ponthatárok és az orvoslás tárgya elsősorban az individuum. A Teleki Blanka Gimnáziumban idén érettségiző fiatalember úgy gondolja, hogy egy egészségügyi szervezőnek nagy szüksége van a kedvességre, az emberek iránti empátiára.

- Szerintem meg fogom jelölni ezt a szakot, mondta búcsúzóul.

*

- Most először vagyok itt, de nagyon pozitívak a tapasztalataim a kiállításról. Én is szeretnék tovább tanulni mesterképzésben és például sok információt kaptam a lehetséges folytatásról. Rengeteg emberrel találkozunk, nagyon hasznosnak találom, amikor fiatalok tájékoztatják egymást a tapasztalataikról. Befogadók vagyunk minden új ismeretre - vallja Varga Kitti, az Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar tájékoztató „személyzetéből”.  A negyedéves tanító szakos hallgató gyerekkorától pedagógus pályára készül, már az öccsét is mindig tanította. Tanárként hátrányos helyzetű gyerekekkel szeretne foglalkozni.

*

Schmidt Réka általános gépészmérnök hallgató. A bátyja is a Gépészmérnöki Karon végett, kommunikációtechnikai mérnök szakon és most egy televíziónál dolgozik.

- Reál beállítottságú vagyok, a gépgyártás-technológia érdekel, ezt a szakirányt is választottam, tájékoztatott. - Sokan érdeklődnek a kar alap és mesterképzései iránt a kiállításon, többen már a konkrét szakirányokra kérdeznek rá. Azoknak, akiknek a műszakival együtt közgazdasági vénájuk is van, a műszaki menedzser szakot ajánlom. Az általános gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki , a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakokról is kérdeznek. A többség tudja, hogy ez a kar Gödöllőn működik, de már olyan kérdést is kaptam, hogy Budapesten van-e kihelyezett képzésünk.

Budapesti képzés még nem szerepel a kínálatban, de a kar kihasználja a január végi  hagyományos Agromashexpo beiskolázási lehetőségeit is a kőbányai vásárvárosban.

*

- Szabad-e szeretni az állatokat az állatorvos-képzés iránt érdeklődőknek? – kérdeztem Fülöp Dorottya elsőéves állatorvostan-hallgatót.

-  Sok függ az állatok szeretetétől; nyilván az jelentkezik az Állatorvos-tudományi Karra, akiben egészséges szeretet él azon élőlények iránt, akikkel foglalkoznia kell, akiknek a gyógyítására, altatására, műtésére vállalkozik.

- Úgy gondolom, akiknek a biológia és a kémia nem megy olyan jól, annak nincs sok esélye a felvételre.

- Nem mondanám, ott sem volt túl jó az oktatás, ahonnan én jöttem. Magántanárhoz jártam. A kar pedig előkészítőket tart a két tantárgyból, kísérleteken, próba érettségin vehetnek részt az érdeklődők, tehát segítenek az érdeklődő középiskolásoknak, hogy be tudjanak kerülni.

- Minek köszönhető a kar iránti nagy érdeklődés?

- A kisállattartás és ebből eredően a kisállatgyógyászat is egyre népszerűbb a lányok körében. Ezért gondolják sokan, hogy ez az ő útjuk. Engem elsősorban azért vonz ez a pálya, mert nagyon változatos, az állatorvosok minden napja más.

*

Ozsváth Attila építőmérnök hallgató az Ybl Miklós Építéstudományi Karon. Túrkevéről érkezett, kollégista. Személyében azt a tradíciót képviseli, hogy az építőiparban apáról fiúra száll a szakma iránti érdeklődés. Édesapja kőműves, fiával sokszor dolgoztak együtt épületek kivitelezésén.

- Bejutni nem nehéz, bennmaradni annál inkább – vallja tapasztalatai alapján. A gimnáziumokból érkezők a matematika területén élvezhetnek előnyt, a szakközepesek a szakmai tárgyakban. A fiatalember azt is elmondta, hogy az Educatio kiállításon meglepően sok lány érdeklődött a  kar építészmérnök szakja iránt. Csütörtökön  és pénteken egyébként az Ybl nyílt napot is tartott a Thököly úti kampuszon.

Arra a kérdésre nem könnyű válaszolni, hogy milyen a kereslet a végzettek iránt, merthogy a diploma megszerzése – az előbb említett tapasztalati tény miatt - esetenként több évet igényel, mint a jelentkezők gondolnák. Nehéz megmondani, éppen milyen szakaszban találják az építőipar megrendelés állományát, azt azonban biztosra lehet venni, hogy a jó szakember mindig kell.

Balázs Gusztáv