Vissza a normál nézetre

Átadták a Szent István Ösztöndíjakat

December 9-én, az egyetem földszinti rektori dísztermében adta át a Szent István Ösztöndíjakat dr. Tőzsér János rektor és Figler Kálmán kancellár öt hallgatónak. Az elismerésben – a képen látható sorendben megnevezve – Szalóki Csaba (GÉK), Madarász Ágnes (GAEK), Györpál Tünde (GTK), Albrecht Vivien (ÁOTK) és Ambrózy Zsuzsanna (MKK) részesültek, továbbá Varga Kitti (ABPK), aki nem tudott részt venni az eseményen.

A Szent István Egyetem Tanácsa 2002-ben, Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmából, az egyetemi és főiskolai alapképzésben, valamint az ösztöndíjas doktori képzésben résztvevő, ígéretesen nagytehetségű hallgatóinak támogatására alapította a Szent István Ösztöndíjat. Az ösztöndíj elnyerésére idén is legalább jeles tanulmányi eredményű, állami nyelvvizsgával rendelkező, tudományos diákköri (TDK) munkát, vagy egyéb, a tanulmányi kötelezettséget meghaladó szakmai tevékenységet végző, valamely diszciplínában kiemelkedően tehetséges hallgatók pályázhattak.

Az ösztöndíjátadó ünnepségen, amin a nyertesek hozzátartozói is részt vettek, dr. Tőzsér János rektor elmondta: 29 hallgató adott be pályázatot, köztük 14-en a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karról. A pályázatokat kari bizottságok értékelték, majd a dékáni kollégium szavazatai alapján született meg a döntés. Az egyetem vezetője kiemelte, hogy az új ösztöndíjasok – akik között alapszakos, osztatlan és doktori képzésben tanuló hallgatók vannak –, jó úton járnak, a tudás iránti elkötelezettséget és tettrekészséget mutatják mások számára is követendő módon.

 

Balázs Gusztáv felvételei