Vissza a normál nézetre

Gólyatábor Gödöllőn: A diplomaosztón senki se hiányozzon!

Bár az új tanév csak szeptember 10-én kezdődik, a Szent István Egyetem gödöllői kampuszát máris fiatalok zsivaja tölti be. Először a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, majd a Gépészmérnöki Kar felvételt nyert leendő hallgatói érkeztek az egyetemi negyedbe. Javában tart a gólyatábor.

A változatos program az évtizedek alatt kialakult hagyományok szerint zajlik az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) szervezésében. A gólyatáborok tradicionális motívumaival díszített fehér pólókban összesereglett tizenévesek hol egy tájékoztatóra, hol egy vetélkedőre vonulnak a szeniorok mögött hosszú vagy éppen széles sorokban. Bejárják az egyetem zegzugos épületeit, a folyosókat, előadókat, szolgáltató egységeket.

Már most ismerkednek a Karrieriroda tevékenységével, aminek a segítségére igazán majd a végzés idején szorulnak. Lajkó Istvánné irodavezető viszont éppen arra hívja fel a figyelmüket, hogy tudatosan kell készülniük az első órától arra az életpályára, amitől a boldogulásukat várják. Ebben számíthatnak az egyetemi karrieriroda hálózat sokoldalú támogatására.

Csütörtökön, meglehet, új hagyomány született. Fórumot szervezett a beiratkozás előtt álló hallgatók számára az EHÖK. A leendő gépészek az első előadót megtöltve hallgatták dr. Solti László rektor köszöntőjét, majd tájékoztatóját az egyetemről, végül a kérdésekre adott válaszait.

A résztvevőket Nagy Dániel, az EHÖK elnöke köszöntötte. Mint kiemelte, az önkormányzat a legfontosabb kapocs a hallgatók és az egyetem vezetése között. A mostani fórum is az EHÖK azon törekvését szolgálja, hogy legyen élő, eleven, folyamatos a kapcsolat az egyetem polgárai között, foglaljanak azok helyet a katedra bármelyik oldalán.

A kérdésekre az EHÖK elnökségének egyes szakterületekért – pl. ösztöndíjak, sport, nemzetközi kapcsolatok, hallgatói szabadidős programok – felelős tagjai is válaszoltak. 

A gólyák a többi között az egyetem presztízséről, az ösztöndíj- és a sportolási lehetőségekről, továbbá a hallgatói szerződésekről érdeklődtek.

Dr. Solti László felhívta a felvett hallgatók figyelmét arra, hogy „legyenek azsúrban a tananyaggal”, azaz ne maradjanak le, hanem tartsanak lépést az órákon elhangzottakkal, mert a vizsgaidőszakban már nem lehet behozni hátrányokat. Hasonlóképpen javasolta, hogy az első perctől „feküdjenek rá” az idegen nyelvtanulásra, mert ez a diploma és a szakmai karrier elengedhetetlen feltétele.

- Isten hozta Önöket a Szent István Egyetem falai között, érezzék jól magukat, s azt kívánom, hogy a diplomaosztón ugyanitt találkozzunk, ugyanebben az összetételben! Senki se hiányozzon! – zárta fórumot az egyetem vezetője.

A GTK-s gólyák számára meghirdetett fórum a kollégium Gorka termében zajlott.

A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar gólyái vasárnap érkeznek Gödöllőre. Az egyetem budapesti, jászberényi és békési képzési helyeire felvett fiatalok gólyatáborai már tartanak vagy a későbbiekben kezdődnek.

 

Balázs Gusztáv felvételei