Gyulai Gábor professzor, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Genetikai Tanszékének munkatársa közölte az MTI-vel: magyar tudósok azonosították a Szibériában néhány éve előkerült mamut testében talált harmincezer éves növényi magvat. A szenzációs eredményt genetikusok használhatják fel szárazság tűrő új fajták nemesítési munkáihoz.
A távirati iroda mai híradásában Gyulai Gábor professzor az ősnövénykutatást végző tudományos team vezetője elmondta: a műszeres vizsgálat nyomán sikerült meghatározni, hogy a talált mag a keskenylevelű habszegfűé (Silene stenophylla). E megállapításnak pedig azért van tudományos jelentősége, mert a szóban forgó, a szegfűfélék családjához sorolható növény különböző változatai ma is előfordulnak a természetben, vagyis a habszegfű évezredek óta tartó evolúciós változásai nyomon követhetőek.
- A növénynemesítőknek mindez támpontul, egyfajta vonalvezetőként szolgálhat a különböző haszonnövények tulajdonságainak - nagyobb termés, betegségekkel szemben ellenálló képesség, hidegtűrés - javításához, ami nem más, mint az evolúció felgyorsítása a tudomány eszközeivel. Most a genetikusok az ősi mag jóvoltából olyan kontrollnövényhez jutottak, amely főként a nemesítés ütemének a beállításához jöhet segítségül.
A gödöllői egyetemet a moszkvai Orosz Tudományos Akadémia Fizikokémiai Tanszéke kérte fel az együttműködésre, a magyar tudományos műhely ugyanis rendelkezik azzal a nagyfelbontású képelemzésre kifejlesztett pásztázó elektormikroszkóppal, amely az épségben előkerült maglelet pontos beazonosítását lehetővé tette.
A professzor szóba hozta, hogy a gödöllői egyetem egyéb archeogenetikai vizsgálati eredményeit is előkelő helyen jegyzik a tudomány világában. A kutatók például évek óta vizsgálják a Budai Vár híres Anjou-kori ásatásainál feltárt, a hajdani konyhai hulladékból megmentett, a 15. századból származó köles-, sárga- és görögdinnyemagokat.
- A leletek, akár egy-egy értékes mozaikkocka, hozzájárulnak a múltról alkotott teljesebb képhez, sőt gyakorlati hasznuk is van - húzta alá a professzor. - Az adott növény formai változásait követve kiderülhet, hogy melyek a nemesítésre alkalmas változatok, és melyek nem.
*
A Szent István Egyetem lapja februári számában adott hírt arról, hogy az amerikai Nova Scince Publisher (New York, USA) kiadónál megjelent a Növényi Régészeti Genetika (Plant Archaeogenetics) című szakkönyv Gyulai Gábor professzor szerkesztésében. A könyv 13 fejezete áttekinti a legrégebbi kultúrákhoz köthető növényleletektől a római koron (Aquincum) keresztül korunk botanikai gyűjteményeinek elemzését amerikai, angol, ír, izraeli, magyar, német, welszi, orosz és ukrán szerzőkkel.
A morfogenetikai fejezetek a mamut korabeli rágcsálók jégbefagyott magraktárainak feldolgozásában 32 ezer éves szibériai habszegfű- (Silene stenophylla) és ős árpa (Hordeum brevisubulatum) magokat azonosított fény- és pásztázó elektronmikroszkópos (Scanninag EM) vizsgálattal. A legrégebbi, már biztosan emberhez köthető leletekben (23 ezer éves Ohaloi leletek, Holt-tenger), mézpázsit (Puccinellia convoluta), rozsnok (Bromus ssp), vadbúza (Triticum dicoccoides) és vadszőlő (Vitis sylvestris) maradványait mutatták ki.
A Kárpát-medencei kutatásokat áttekintő fejezet összegzi az elmúlt 130 év (1877-2011) 24 hazai kutatójának 460 régészeti feltárásából előkerült 660 növényfajának 9 milliós leletanyagát 10 ezer évig visszamenően. A Dzsingisz kán korabeli (IV. század, Mongólia) és a hazai középkori köles (Panicum miliaceum), valamint a budavári ásatásokban feltárt szőlő (Vitis ssp.), sárgadinnye (Cucumuis melo) és görödinnye (Citrullus lanatus) magok ősDNS-éből, és kloroplasztisz DNS-éből azonosítani lehetett a legrégebbi fajtatípusokat, amelyek segítségével az ősi növényfajták újra életre kelthetőkké váltak.
Európa második legrégebbi, egyetlen akácfájának (1710, Bábolna) klónozása lehetővé tette Európa egyik legősibb akáctípusának újraszaporítását. A számítógépes morfometriai fejezet digitalizált eredményei új adatokat szolgáltatnak a gabonamagok, máig meg nem fejtett ’óriás növekedésének’ (endospermium hipertrófia) genetikai megközelítéséhez.
A könyv utolsó fejezete az emberi művészi növényábrázolásokat tekinti át 23 ezer éves távlatban.