Vissza a normál nézetre

Egyetemi szerepvállalás a közfoglalkoztatási programban

Gyuricza Csaba dékánhelyettes, Pintér Erika tiszafüredi polgármester, Lengyel Györgyi megyei kormánymegbízott, valamint Papp Károly közfoglalkoztatási államtitkár az energianövény telepítésenA Szent István Egyetem is szerepet vállal az elmaradott térségek fejlesztésének kormányprogramjában. A Belügyminisztérium felkérésére stratégiát dolgozott ki a tárca által koordinált közfoglalkoztatási program mezőgazdasági fejezetének megvalósítására és a növénytermesztési, állattenyésztési, kertészeti, biomassza előállítási és felhasználási területekre vonatkozó elképzelések kivitelezésében is szerepet vállal halmozottan hátrányos kistérségekben.  Április 4-én energianövény-telepítés kezdődött Tiszafüreden. Az eseményen részt vett Papp Károly államtitkár és az egyetem részéről Gyuricza Csaba egyetemi docens, dékánhelyettes.

Az energianövények telepítését a közfoglalkoztatási program mezőgazdasági pilléréhez kapcsolódóan támogatja a kormányzat a települési intézmények (óvodák, iskolák, önkormányzati épületek stb.) hőenergia ellátásához szükséges alapanyag előállítása céljából. A programhoz ebben az évben 74 települési önkormányzat csatlakozott 1290 közmunkás foglalkoztatásával. Az energianövények kézimunkaerő igénye különösen az ültetvény létesítés évében jelentős, azonban a későbbiekben a begyűjtés és feldolgozás (brikett vagy pellet előállítása) is jelentős munkaerőt igényel. A növények termesztésére elsősorban a települések körzetében található, élelmiszer- és takarmánynövények termesztésére alkalmatlan területeket jelöltek ki. Az energianövények termesztése növeli a vidéki foglalkoztatottságot, csökkenti az energia kiszolgáltatottságot, egyúttal hozzájárul Magyarország 2020-ig vállalt megújuló energia részesedésének teljesítéséhez.

Tiszafüred önkormányzata 15 hektár területen létesít fás szárú energiaültetvényt. A mély fekvésű területen gyorsnövésű fűzfa és nyárfa adja majd az energia alapanyagot. A megtermelt biomasszával városi intézményeket fognak fűteni. Az első betakarítás a telepítést követő második évben lesz, majd ezután kétévente lehet levágni a növekményt. A tervek szerint a fűtés költsége 65-70 %-kal fog csökkenni a gázfűtéshez képest, egyúttal a technológia 10-12 ember számára ad folyamatos munkát.

Gyuricza Csaba a Belügyminisztérium felkérésére vesz részt a program kidolgozásában és megvalósításában. A SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Növénytermesztési Intézetének docense által vezetett Növénytermesztési és Biomassza-hasznosítási Bemutató Központ egyik specialitása a fás szárú energianövények termesztése. A szárítópusztai tanüzemben már nemcsak a nyersanyag-előállítást, hanem a biomassza felhasználásáig terjedő teljes folyamatot be tudják mutatni. Az egyetem gyakorlati oktatásában kulcsszerepet betöltő bemutató központ az évente kétszer megrendezett gazdanapon is széles körben megosztja ismereteit a termelőkkel és felhasználókkal.

Mint az egyetemi docenstől megtudtuk, a tervek szerint 97 kistérségben – csaknem kétezer településen - alkalmazásra kerülő közfoglalkoztatási program megvalósításának szakmai segítését is vállalja az egyetem. Véleményezi az egyes települések elképzeléseit és támogatja a mintaprogramok végrehajtását.  

Mivel a közfoglalkoztatási program prioritást élvez, a Nemzeti Földalaptól igényelhetnek földterületet azok az önkormányzatok, akik e program keretében igyekeznek helyi gazdaságukat fejleszteni, s egyben munkához juttatni azokat az embereket, akiket vissza kell vezetni a munka világába vagy akiket egyáltalán meg kell ismertetni a munka világával.  

 

Kép:

Gyuricza Csaba dékánhelyettes, Pintér Erika tiszafüredi polgármester, Lengyel Györgyi megyei kormánymegbízott, valamint Papp Károly közfoglalkoztatási államtitkár az energianövény telepítésen