Vissza a normál nézetre

Díjeső egyetemünk sportolóinak és edzőinek

A SZIE gödöllői sportklubja, a GEAC számos elismeréssel gazdagodott a Gödöllői Sport Közalapítvány február 9-i, 15. alkalommal megrendezett díjkiosztó ünnepségén, melyen részt vett dr. Molnár József rektor.

sportdij

A Városházán tartott ünnepség kezdetén a közelmúltban elhunyt két kiváló sportemberre emlékeztek a résztvevők.

 

Tamás Ferenc 25 éven keresztül segítette elő önzetlen munkájával a város teniszéletének eredményes fejlődését, nevelte a fiatalokat, idősebbeket a tenisz szeretetére. Edzőként, játékosként és sportvezető-szervezőként is kiemelkedően hozzájárult Gödöllő tenisz sportjának eredményeihez. A sportalapítvány létrejötte óta kuratóriumi tagként tevékenykedett egészen haláláig. Sok szülő és gyermek őrzi emlékét.

 

Gáll Imre 30 éven keresztül tevékenykedett a gödöllői lovassport érdekében. Kezdetben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tangazdaságában dolgozott és a GEAC színeiben versenyzett, a díjugratás szakágban jeleskedett lovasként és edzőként. Nagy szakértelemmel készítette fel versenyre a lovakat, oktatta, tanította az ifjú lovasokat, több első osztályú versenyzőt, bajnokot nevelt. Tanítványai, barátai őrzik emlékét.

 

*

A díjátadás előtt hagyományosan dr. Gémesi György és dr. Molnár József, a Szent István Egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket, majd köszönetüket fejezték ki munkájáért a közalapítvány leköszönt elnökének, Benkő Ákosnak.

 

Elsőként a GEAC Aranykoszorús jelvényeket nyújtotta át dr. Molnár József az egyetemi klub eredményességét fokozó teljesítményéért Vági Zsolt atlétának (GTK V. évf.), Kolesza Kinga kézilabdázónak (MKK V. évf.), Szil Barnabás kosárlabdázónak öregfiúk, okleveles közgazdász, Lázár Krisztián kosárlabdázó joghallgatónak, Somorjai Zoltán labdarúgónak (GÉK III. évfolyam), Kiss József labdarúgónak öregfiúk, egyetemi adjunktus, Pogácsás György röplabdázónak (GÉK V. évf.), Gellén András testépítőnek (MKK IV. évf.), Kerecsényi Fodor Georgina vívónak (GTK IV. évf.).

 

sportMúlt évi eredményei alapján az Év Sportolója Erdélyi Zsófia atléta (GEAC). A Junior Világbajnokság döntőjébe került a 3000 méteres akadályfutásban. Egyedüliként képviselte hazánkat a mezei futó Európa Bajnokságon. Junior országos csúcsot futott és bajnok lett 2000 méteres és 3000 méteres akadályfutásban is. Szerepelt a felnőtt válogatottban. A szövetségi és diákolimpiai mezei futóversenyeken országos bajnoki címet szerzett. A felnőtt fedett pályás és szabadtéri 3.000 méteres és 5.000 méteres síkfutásban dobogós helyezéseket ért el. Első osztályú sportoló. Edzője: Csoma Ferenc.

 

2006 legeredményesebb utánpótlás korú sportolója Benkó Réka vívó (GEAC). Junior Európa bajnokságon második helyezést ért el. Junior Világkupán 6. helyen végzett. A Junior Magyar Bajnokságon egyéniben és csapatban is ezüstérmes lett. Edzője: Schubert László.

sport sport

 

A közalapítvány kuratóriuma a tanítványai által tavaly elért eredmények alapján az Év Edzőjének Schubert Lászlót, a GEAC vívó szakosztályának mesterét választotta.

 

Versenyzői az alábbi kimagasló eredményeket érték el:

Junior világbajnokság 9. hely

Junior Európa Bajnokság 2. hely

Junior Világkupa 2. és 6. hely

Junior Magyar Bajnokság 2 első és 2 második hely

Kadét Magyar Bajnokság egyéni 3. hely és csapat első hely

Újonc Magyar Bajnokság egyéni 3. hely

Gyerek Magyar Bajnokság csapat 2. hely

Legsikeresebb tanítványai Gémesi Csanád és Benkó Réka.

 

*

 

A sportközalapítvány kuratóriuma eddigi munkásságáért, eredményeiért ebben az évben a Gödöllő Sportjáért-díjat Szörényi Istvánnak ítélte oda.

 

sportSzörényi István testnevelő tanár, atléta szakedző, egyetemi főtanácsos. 1979-ben került a Szent István Egyetem testnevelés tanszékére, ahol azóta is testnevelő tanárként dolgozik. Ezzel egy időben a GEAC atlétikai szakosztályában is elkezdte az edzések vezetését. Eredményes edzői pályáját bizonyítja, hogy tanítványai közel 100 alkalommal nyertek országos bajnokságot a különböző korosztályos versenyeken. 1991-ben a Hajós Alfréd Általános Iskola 4x100 méteres leány váltójával elért időeredménye máig is országos diákolimpiai rekord. Számos diákolimpiai bajnokságot nyertek tanítványai a Török Ignác és a Premontrei Gimnázium tanulóiként. (Gippert Beatrix, Vágó Zsolt, Szabadi Mónika, Szörényi Zoltán, Nagy Tamás, Dezső Ákos, Székely Nóra.) A Szent István Egyetem hallgatóiként főiskolai bajnokságokat nyertek illetve dobogón végeztek: Vágó Zsolt, Gippert Beatrix, Pecze Dániel, Kolesza Gergő.

 

A felnőtt országos atlétikai bajnokságon rúdugrásban magyar bajnok: Szörényi Zoltán édesapja és egyben nevelő edzője is.

 

További dobogós helyezést elért tanítványai: Amadou Bailo 400 m síkfutás, Vágó Zsolt tízpróba, rúdugró felnőtt csapat.

 

Gödöllőn az ország egyik legjobb rúdugró műhelyét alkotta meg, melyet bizonyít 2005-ben és 2006-ban az Országos Bajnokságokon elért 8-8 első hely. 1995-1998 között a városi Sportbizottság tagjaként vett részt a település sportéletében. Szervezője a Katolikus Diákok Országos Bajnokságának. 1995-ben a Magyar Testnevelés és Sportélet fejlesztése érdekében kifejtett eredményes munkásságáért a Magyar Sport miniszteri elismerést kapta.

 

*

 

A 16 év alatti országos bajnokságot nyert sportolók.

Szövetségi országos egyéni bajnokságot nyertek, illetve dobogós helyen végeztek

 

ATLÉTIKÁBAN

Bajnok: Komiszár Krisztina, (két hete a 60 méteres serdülő fedett pályás bajnokságon olyan szenzációs eredményt ért el, amivel 5. helyezett lett a korosztályos világbajnoki ranglistán, 7,65 másodperces elektromos időméréssel. Edzője: Fülöp Péter), Horváth Bálint, Jilly Krisztina, Gajdácsi András.

 

Dobogós: Bujdosó Gábor, Váraljai Zoltán, Fajoyomi Viktor, Csillag Zsófia, Pintér Tamás, Pápai Gergő, Deák Nagy Marcell, Ferencz Adél.

 

VÍVÁSBAN

bajnok: Nagy Petra, Varga Zsuzsanna.

dobogós: Kovács Márk, Steiner Dániel, Tóth Fruzsina, De Luca Giulia, Zorkóczy Csaba.

 

Az egyéni helyezéseken kívül csapatban is kiváló eredményeket értek el a fiatalok. Az alábbi sportágakban nyertek országos bajnokságot.

 

Mezei futás 13 éves korosztály: (Duczon Eszter, Ofella Edit, Csikós Mónika) Edző: Gadanecz György

Gyermek Országos Atlétikai Csapatbajnokság - GEAC csapata (Rendik Zsófia, Szabó Luca, Oláh Tímea, Varga Fanni, Vágó Vivien, Zsíros Zsanett, Ambrus Lóránd, Berényi Iván, Powel Alexander, Pápai Márton, Kriszt Botond, Stabisevszki Áron). Edző: Benkő Ákos.

(42 egyesület több mint 500 versenyzője előtt nyert a csapat a Puskás Stadionban.)

 

Vívásban GEAC leány tőrcsapat: Varga Zsuzsa, Varga Anett, Balogh Annamária, Horváth Eszter. Edzőjük: Fekete Gábor.

 

*

 

Dr. Gémesi György adta át a díjakat a Jövő reménységei kategóriában kitüntetett sportolóknak. Ebben a kategóriában azokat a 14 év alatti tehetséges fiatalokat - a GEAC színeiben Pápai Márton atlétát és Valkai Ferenc vívót - mutatták be, akik eddigi pályafutásuk során felhívták magukra a figyelmet, és akiktől a jövőben még jobb eredményeket várhatunk.