Vissza a normál nézetre

Együttműködés a SZIE és a Josai Egyetem között

 

Nagy megtiszteltetés érte egyetemünket: december 3-án Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében került sor Tokióban a Josai Nemzetközi Egyetem és a Szent István Egyetem közötti együttműködési szerződés aláírására.

A hallgató- és oktatócserére, valamint közös kutatásokra irányuló megállapodást ünnepélyes keretek között dr. Mizuta Noriko, a Josai Egyetem kancellárja és dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora látta el kézjegyével. A Josai Egyetem rendkívül jól felszerelt, amerikai mintára működő magánegyetem, amely az utóbbi években intenzív nemzetközi kapcsolatépítésbe kezdett és ösztöndíjak kiírásával támogatja a külföldi hallgatók tanulmányait Japánban, valamint a japán diákok más országba történő kiutazását. A magyar egyetemi küldöttséget és a köztársasági elnök delegációját magyarul tanuló japán diákok fogadták, majd az aláírási ceremóniát követően nagy érdeklődéssel hallgatták Sólyom László angol nyelvű előadását a 20 évvel ezelőtti rendszerváltás során szerzett tapasztalatokról.

  

A Josai Egyetem delegációja november 20-án látogatott Gödöllőre. Noriko Mizuta és Solti László rektorok aláírták a két intézmény közötti szerződést. A japán vendégek ezután Villányi Lászlóval, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánjával tárgyaltak.