Vissza a normál nézetre

Gólyabál Gyulán

 A gyulai Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet Gólyabálját november 28-án, a díszkivilágításban pompázó Gyulai Várral szemben, az Erkel Hotel nagytermében tartották. A gyulai gólyák és valamennyi rendező minden bizonnyal sokáig emlegetni fogják az exkluzív, polgári erényeket tükröző estély baráti hangulatát, emlékezetes pillanatait.

 A vendégeket koktéllal fogadták, majd a terített asztaloknál foglaltak helyet. A Gólyabált dr. Köteles Lajos mb. főigazgató nyitotta meg. Legelőször néma felállással emlékeztek a Pécsett elhunyt egyetemi hallgatóra. 

Köszöntötte a bálozókat dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és dr. Perjési Klára, Gyula város polgármestere. A bált Bihari Márta és Puju János konferálta.

Az estélyen - a báli zenekar kivételével - minden fellépő az intézet hallgatója volt.

 A 45 perces műsor kezdete előtt a levelező és a nappali tagozatos hallgatók közösen felsorakoztak a parketten, majd Balda György, a Tessedik Sámuel Egyetemi Központ Hallgatói Önkormányzatának elnöke köszöntötte őket. Ezt követően Pósa Inez HÖK elnök után mondták a Gólyaeskü szövegét.

A finom és különleges vacsora után tánc kezdődött, majd éjfél körül a tombolahúzásra került sor - szinte véget nem érő nyereményekkel, köztük egy csodaszép gyűrűvel.

 

Balázs Gusztáv felvételei