Vissza a normál nézetre

Gazdász ballagás

Együtt ballagtak a Mezőgazdaság-és Környezettudományi Kar végzős hallgatói, s együtt vették át oklevelüket június 26-án, Gödöllőn.

 Az aulai ünnepségen - melyen részt vett dr. Solti László rektor és dr. Velez Zoltán, a SZIE Gazdasági Tanácsának elnöke is -, dr. Csányi Sándor dékán és dr. Ángyán József, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója mondott ünnepi beszédet.

- Egy évvel ezelőtt a világ még egészen más volt. A nyomasztó bizonytalanság mára a mindennapok része lett és ez nem könnyíti meg a most végzett hallgatók pályakezdését. De akárhogy is alakul az életük, sohase tévesszék össze a bizonytalanságot a kilátástalansággal. „Aki javulni akar, annak változnia kell, aki pedig tökéletessé akar válni, annak nagyon gyakran kell változnia" - idézte Churchillt dr. Csányi Sándor, hozzátéve: - A következő 35-40 évben, mely az új diplomások pályáját felöleli, a tudás egyre gyorsabban elavul, a tudomány és a gazdálkodás pedig állandóan fejlődik. A világ mezőgazdaságról alkotott értékítélete is gyorsan megváltozott. Egyre több tudást igényel az élelmiszertermelés és a természeti erőforrások megőrzése. Ezeken a területeken kell helytállniuk és megtalálniuk boldogulásuk útját a most végzett szakembereknek.

 - Magyarországon nem a tőkehiány az alapvető probléma, bár az is igen súlyos, hiszen a nemzeti vagyon szinte nyom nélkül eltűnt és elképesztő mértékű adóságok terhelik az országot és családokat. A legsúlyosabb baj az, hogy megroppanni látszik a társadalom összetartó ereje. Etikai deficit keletkezett: az emberség hiányzik az országból, aminek alappillérei az igazság, a jóság, a szépség és a szentség. Mintha amnéziában szenvednénk, mintha a hitünket vesztettük volna. Ebből az állapotából visszahozni az országot, a népet, a nemzetet, igazán egy új értelmiségre váró feladat - mondta beszédében Ángyán József, majd Radnóti Miklóst idézte: "Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:/ ez volt a múlt, emez a vad jelen, -/ hordozd szivedben. Éld e rossz világot/ és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,/ hogy más legyen."

A kar emlékplakettel búcsúzott a tanév folyamán nyugdíjba vonult dr. Horváth László, dr. Péczely Péter, dr. Szakál Ferenc, dr. Wittmann Mihály professzoroktól és dr. Vági József egyetemi docenstől. 

Kari ajándékkal köszönték meg Miklós Andrásné munkáját, aki 1980 óta dolgozik egyetemünkön és 1995 óta vezeti a kar Dékáni Hivatalát.

 A kar tanácsa Doby Géza-díjat adományozott dr. Sajgó Mihály professor emeritus részére; címzetes egyetemi docensi címet adományozott dr. Bodó Szilárdnak, dr. Hamar Balázsnak, Herkó Dezsőnek, dr. Márai Gézának, dr. Nagy Zsuzsannának, Papanek Lászlónak, Szabó Zoltánnak és dr. Vargha Bélának. A testület a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tiszteletbeli Tanácsadója címet adományozta dr. Bojan Stipesevic (Strossmayer Egyetem, Eszék) és dr. Milan Mesic (Zágrábi Egyetem) egyetemi docenseknek.

 Dékáni Dicséretben részesült Csitári Tiborné tanulmányi előadó, Lakatos Tünde gazdasági ügyintéző és Ócsai Sándorné laboráns. A Béres József Ösztöndíjat Fazekas Miklós agrármérnök hallgató nyerte el. Dékáni különdíjban részesült Illés Kinga és Cseh Renáta Katalin hallgató. A záróvizsgán nyújtott kimagasló teljesítményéért különdíjban részesült Hernádi Ildikó, Bába Miklós, Melis Péter, Szentes Szilárd, Nagy Gergely, Bánsági György, Csetlár Melinda, Huszárik Béla, Markolt Ferenc, Schenek Tamás és Gyenei Ferenc.

A végzősöket a IV. évfolyamos Szegner Anett búcsúztatta, a ballagók nevében Illés Kinga szólt. A műsort Bujdosó Judit szavalata és az Argumentum Egyetemi Színpad művészeinek műsora tette még emlékezetesebbé. (Az Argumentum mindhárom gödöllői kar diplomaosztó ünnepségén közreműködött.)

   
   
   
   

 

Balázs Gusztáv felvételei