Vissza a normál nézetre

Csökken a Diákhitel kamata

A Diákhitel kamatának mértéke 2009. második félévében 50 bázisponttal, 10,5 %-ra csökken az előző kamatperiódushoz képest - állapította meg az Igazgatóság a jogszabály szerinti, féléves felülvizsgálat során.

Nem csökken viszont a felvehető összeg nagysága. A költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket. Egy tavaszi kormányrendelet értelmében, speciális esetben - ha az igénylő szülei már nem élnek, vagy éppen regisztrált álláskeresők - havonta további 10 ezer forinttal nőhet az igényelhető összeg.

A hallgatói hitelrendszer önköltségi alapon működik. Így a Diákhitel Központ hitelezési alaptevékenysége során nem termelhet profitot, ugyanakkor a pénzügyi stabilitás érdekében veszteséget sem halmozhat fel. E cél elérésére szolgál a változó kamat, melyet félévente állapítanak meg, és amelynek mértékét döntően az előző időszak átlagos forrásköltsége határoz meg.

Jó hír a Diákhiteleseknek, hogy a következetes finanszírozási politikának köszönhetően az első félévben csökkent a diákhitelezés átlagos forrásköltsége. E mellett a másik két, kamatot befolyásoló tényező (kockázati kitettség és a működési költségek) is kedvezően alakult. A Társaság alacsonyabb működési költség mellett is folytatni tudja a korábbi években elhatárolt költségeinek feloldását, valamint a változatlanul kiváló törlesztési fegyelem is csökkentette a kockázati kitettséget. E tényezők együttes hatása tette lehetővé a Diákhitel kamatának 50 bázispontos csökkentését, amely 2009. július 1-je és december 31-e között évi 10,50% kamatmértéket jelent.

A mögöttünk hagyott tanévben összesen 73.331 beiratkozott/bejelentkezett hallgatónak - köztük 18.158 új igénylőnek - folyósítottunk Diákhitelt, mintegy 22 milliárd forint értékben. Mára több mint 271 ezren éltek a Diákhitel lehetőségével, és 58 ezren már minden tartozásukat visszafizették. Ügyfeleink a tanévre előírt 8,5 mrd Ft helyett, kihasználva a díjtalan, és közvetlenül a tőketartozást csökkentő előtörlesztés lehetőségét 14,8 mrd Ft-ot fizettek be. Jelenleg 106 ezren törlesztenek.

Ebben a tanévben is a korábban megszokott arányban (64%) választották a diákok a szemeszterenkénti egyösszegű kifizetést a havi folyósítással szemben, és továbbra is a magasabb összegek voltak a népszerűbbek. A hitelfelvevő diákok mintegy 32%-a igényelte a havi 40, 36%-a a havi 30, 12%-a a havi 25,5% a havi 21,3%-a pedig a havi 15 ezer forintos összeget. Havi 50 ezer forintot csak a költségtérítéses képzésben résztvevők vehettek fel, amely lehetőséggel harmaduk (9 350 hallgató) élt is. Tizedük használta ki a tavalyi év újdonságát, az ún. engedményezést, vagyis a költségtérítésnek a Diákhitelből közvetlenül felsőoktatási intézménybe történő utaltatásának a lehetőségét.

A nyár a pihenésé, a kikapcsolódásé. A Diákhitel Központ hagyományosan részt vesz az EFOTT-on, amelyet idén július 14-19 között Baján rendeznek meg. Ismét találkozhatnak az egyetemisták és főiskolások a népszerű „Csúcsramászóka" rekeszépítő ügyességi játékkal, ahol apró ajándékok, és garantált jó hangulat várja majd az érdeklődőket.

Diákhitel Központ