Vissza a normál nézetre

GTK-s TDK-s sikerek a Vadkakasok otthonában

A XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekcióját a Debreceni Egyetem Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési, valamint Közgazdaságtudományi Kara rendezte meg április 6-8-ig.

 A konferencián egyetemünket két kara, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 22, a Gazdasági Kar 2 dolgozattal képviselte. A konferencián 45 intézmény hallgatóitól 430 előadás hangzott el 35 tagozatban, amivel a szekció kiérdemelte a legnépesebb címet, jelezve a közgazdász szakma népszerűsége mellett a tudomány iránti érdeklődés növekvő szerepét is a hallgatók között.

A GTK-t képviselő hallgatók 4 első, 3 második és 3 harmadik helyezés mellett 6 különdíjat gyűjtöttek. A karok, intézmények közötti rangsorban a SZIE GTK a rangos 5 helyezést érte el. A kar oktatói közül többen is aktívan vettek részt a szekció munkájában: négyen tagozati elnökként és nyolcan bizottsági tagként. Mindez jelzi, hogy a közgazdász társadalom számon tartja és elfogadja a kart és számítanak arra az értékre, amit képvisel.

 Köszönet a hallgatóknak, az őket felkészítő oktatóknak és mindenkinek, akinek fontos a tudományos utánpótlás nevelése.

A kiválóan megrendezett tudományos diákköri konferencia záróaktusaként a kar képviselője, dr. Takácsné dr. György Katalin átvette a most lezajlott konferencia szervezőitől a stafétát szimbolizáló fémhengert, amellyel elkezdődött az a két éves felkészülési és szervezési periódus, melynek végén 2011-ben a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar fogja rendezni a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekcióját.

 

Díjazott hallgatók

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar


Tagozat

Név

Helyezés

Konzulens

Dolgozat címe

Fogyasztói magatartás

Mácsai Éva

II

Gyenge Balázs
egyetemi adjunktus

Az egészségtudatosság megjelenése az élelmiszer-fogyasztásban (Empirikus kutatás az emésztési problémákkal küzdők körében)

Gazdaságpolitika II

Havay Dóra Anna

II

Dr. Borszéki Éva egyetemi docens

A hazai magánnyugdíj-pénztári rendszer hatékonysági vizsgálata

Humánerőforrás-menedzsment

Berkes Ágota

III

Dr. Fekete Rita
egyetemi adjunktus

Az emberierőforrás-menedzsment szerepe, avagy hogyan mérjük az értékteremtést egy konkrét vállalat esetében

Internet-, online-, mobilmarketing

Gorelov Iván

Különdíj

Dr. Komáromi Nándor egyetemi docens

Dr. Pitlik László egyetemi docens

Online szakértői rendszer kiépítése és marketingterve

Környezetgazdaságtan

Bruder Márton

III

Dr. Kovács Dezső egyetemi docens

Az életminőség javítása az erdészeti ágazaton keresztül

Logisztika

Béres Dániel

I

Dr. Takács István egyetemi docens

Egy papíripari termékek disztribúciójával foglalkozó vállalat telephelyválasztási kérdéseinek vizsgálata

Szakál Gyöngy

Különdíj

Dr. Takács István egyetemi docens

Ellátási lánc, logisztikai szűkkeresztmetszetek megszüntetése profitoptimalizálási rendszerrel

Marketingstratégia I

Miczinger Kinga Éva

Különdíj

Dr. Komáromi Nándor
egyetemi docens

Kis üzlet lehet még NAGY üzlet?

Marketingstratégia II

Rácz Georgina

I

Gyenge Balázs
egyetemi adjunktus

A nonprofit marketingstratégia vizsgálata az állatvédő szervezetek példáján keresztül empirikus kutatás segítségével

Munkaerőpiac

Makó János

I

Csehné dr. Papp Imola egyetemi docens

Szakközépiskolások szakmai tájékozottsága és munkaerő-piaci ismerete

Prihoda Emese

II

Dr. Komor Levente egyetemi docens

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program sikerességének értékelése Magyarország munkaerőpiaci mutatóinak változása alapján

Oktatás, tudásmenedzsment

Kormány Gergely Zsolt

I

Dr. Takács István egyetemi docens

Tudástőke mérése és jelentése - Összehasonlító felmérés a tudástőke-mérés gyakorlatáról Magyarországon és a fejlett EU tagországokban

Regionális gazdaságtan I

Nagy Adrienn

III

Dr. Káposzta József egyetemi docens

A migrációt befolyásoló gazdasági tényezők vizsgálata Magyarországon

Tőke- és pénzpiacok I

Végh Klaudia Katalin

Különdíj

Dr. Borszéki Éva egyetemi docens

A befektetési alapok mint megtakarítási formák elemzése, értékelése

Vállalatfinanszírozás, bankügylet

Bogáth Andrea - Havay Dóra

Különdíj

Dr. Borszéki Éva egyetemi docens

Mikor mivel fizetünk? - A készpénz és a készpénz-kímélő eszközök használata

Németh Mónika

Különdíj

Dr. Borszéki Éva egyetemi docens

Kockázatitőke-befektetések

 

Bírálóbizottsági tagok, elnökök

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar


Tagozat

Név

Szerep

Ágazati gazdaságtan

Dr. Takács István egyetemi docens

elnök

Fogyasztói magatartás

Dr. Lehota József egyetemi tanár

elnök

Humánerőforrás-menedzsment

Csehné dr. Papp Imola egyetemi docens

tag

Logisztika

Dr. Komáromi Nándor egyetemi docens

tag

Marketingstratégia I

Dr. Horváth Ágnes egyetemi docens

tag

Módszertan

Dr. Szűcs István egyetemi tanár

elnök

Munkaerőpiac

Dr. Hajós László egyetemi tanár

tag

Stratégiai menedzsment

Dr. Noszkay Erzsébet egyetemi docens

tag

Területfejlesztés

Dr. Káposzta József egyetemi docens

tag

Dr. Horváth Mihály ügyvezető igazgató

tag

Tőke- és pénzpiacok II

Dr. Borszéki Éva egyetemi docens

elnök

Vállalatelemzés és tervezés

Dr. Takácsné dr. György Katalin egyetemi docens

tag