Vissza a normál nézetre

Antal József: Egymástól tanultunk és egymást tanítottuk

Általános nézet szerint József az idén nem hozott meleget. Sőt, Nyugat-Magyarországon a híradások szerint március 19-én havazott. Saját információnk mindennek ellentmond. Lehet, hogy a Józsefek összeségében, „anblokk" nem tettek ki magukért, de Antal József professor emeritus igen.

 A melegség ezen a napon, bátran kijelenthetjük, a gödöllői földszinti rektori díszteremből sugárzott szét a földön (szántóföldeken) és a szívekben, Debrecentől Mosonmagyaróvárig (ahol történetesen havazhatott is) és Karcagtól Nyitráig. Meggyőződésem szerint még Marosbogátra, az ünnepelt szülőfalujába is jutott belőle. A meghitt együttlét után mindenki hazavitt magával egy adagot (zsákot) a melegből, mindazon intézményekbe, vállalatokba, otthonokba, ahonnan köszönteni érkeztek a március 18-án 90. születésnapját betöltött professzort.

 A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Növénytermesztési Intézete időről-időre megteremti a lehetőséget arra, hogy Antal József védőszárnyai alatt a szántóföldek tudósai és jeles gyakorlati szakemberei találkozzanak Gödöllőn. Négy évvel ezelőtt például abból az alkalomból, hogy a professzor elsőként kapta meg az MTA Növénytermesztési Bizottsága által alapított Surányi János-emlékérmet.

Mint akkor, úgy most is, az az érzés kerítette hatalmába a tudósítót, mintha (hiszen a mágneses pólusok is vándorolnak!) egy-két órára a gödöllői kampuszra helyeződött volna át a 0. kilométer a Clark Ádám térről. Minden út ide, és innen vezet bárhová. Antal József az origó.

 Valami különleges bája van a személyiségének, amitől a pályatársak versírásra kapnak ihletet. Prózában a debreceni köszöntők fogalmazták meg legtömörebben a titkát: szakértelem és humánum.

Antal professzor, aki ma is tanít az egyetemen, pályájára visszatekintve megidézte tanárait és kollégáit. Akadémikusokat és Jenei Eleket, aki 20 éven át volt a munkatársa Dorozsmán, s bár 8 gyermeket nevelt, minden nap megjelent a kísérleti téren és mindenben a segítségére volt. Egymástól tanultunk és egymást tanítottuk - mondta befejezésül.

A születésnapi ünnepélyt Csányi Sándor dékán nyitotta és zárta, a professzor életútját Jolánkai Márton intézetigazgató ismertette, majd Birkás Márta mutatta be az „Antal József - egy tudományos életpálya fragmensei" című emlékkönyvet. A köszöntéseket kortársak, kollégák és tanítványok fűzték füzérbe.

*

Tudományos kutatás tárgya lehetne, hogy végül is mi történt március 19-én Gödöllőn a földszinti rektori díszteremben. Lehet, hogy nem is Antal József hozta a meleget? Nem kizárt, hogy a köszöntők hozták kisebb-nagyobb csomagjaikban - és a szívükben. Vissza, amit egykor kaptak.

Ó, hogyan is lehetne a szeretetet kutatással mérni, bizonyítani?!

  

 

Balázs Gusztáv