Vissza a normál nézetre

Állítsunk szobrot Horn Artúr professzornak!

Közeledik Horn Artúr születésének századik évfordulója.

Horn Artúr a huszadik század legnagyobb hatású állattenyésztő tudósa és tanára volt. Arra nevelt és tanított, hogy értékrendünkben a legnagyobb erényt a közösség szellemi és anyagi gyarapítása jelentse, a törekvés, hogy munkánk révén gondjainkra bízott tenyészállatok egyre jobbak legyenek, s ennek révén a tenyésztők is gazdagodjanak.

 Horn professzornak elévülhetetlen érdemei vannak az állattenyésztés korszerű oktatása terén. 1946-49 között az Agrártudományi Egyetem keszthelyi osztályának tanszékvezetője, 1949-57 között pedig a budapesti, majd gödöllői Agrártudományi Egyetem dékánja és állattenyésztési tanszékvezetője volt, ahonnan a politikai megtorlás folyamán eltávolították. Az Állatorvos-tudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszékét 1963-tól 1980-ig vezette. Szakmai felkészültsége révén minden háziállatfaj tenyésztésére hatása volt. Ő hozta be Európába az állatnemesítést nemzetközi génbázisra alapozó populációgenetikát. Jelentős volt az állattenyésztés gyakorlatával kiépített gyümölcsöző, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolata. Tanári működése során korszerűsítette az állattenyésztés és az alkalmazott genetikai ismeretek oktatását. Az általa írt és szerkesztett tan- és szakkönyvekre alapozódott, és alapozódik részben ma is az állattenyésztés egyetemi oktatása.

Azt hisszük, hogy minden magyar állattenyésztő, de számtalan állatorvos is, közvetlenül vagy közvetve Horn professzor tanítványa, és örökségének hordozója. Iskolát teremtett, amelynek hatása ma is meghatározó. Tekintéllyel párosuló megnyerő személyiségének, sokoldalú és kiváló nyelvtudásának köszönhető nemzetközi elismertsége folytán tanítványai is világszerte rangot szereztek Magyarországnak tenyésztési és kutatási eredményeikben. Mindnyájan adósai vagyunk tehát, és állattenyésztésünk kétségbeejtő mai helyzetében valóban érdemes fölidézni az ő szellemét.

Egykori növendékei elhatározták, hogy tanáruknak szobrot állítanak leghosszabb működési helyén, az őt befogadó Állatorvos-tudományi Karon. Ehhez az egyetem vezetősége támogató hozzájárulását adta, a költségeket azonban nem tudja magára vállalni. Gyűjtést indítottunk tehát, hogy közadakozásból sikerüljön az őt megörökítő szobrot felállítani. Kérjük az egykori munkatársakat, tanítványokat, Horn Artúr akadémikus tisztelőit, a magyar állatorvosi kart, hazánk állattenyésztési intézményeit, vállalatokat és egyesületeket, egyetemünk munkatársait, hogy anyagi támogatásukkal segítsék elő a szobor elkészítését.

Az adományokat a K&H Bank 10402166-49505555-51501017 számlaszámra lehet befizetni a következő közleménnyel: „Horn Artúr-szobor". Kérésre szívesen küldünk postai csekket is, amelyen szintén lehet adományt küldeni.

Az adományozók nevét megörökítő okiratot a szobor talpazatában helyezzük el, és a világhálón is közzé tesszük. A pénz kezelésének kuratóriumi feladatát a Magyar Állattenyészők Szövetségének Állattenyésztés-történeti Szakbizottsága látja el Fehér Dezső dr. elnökletével. A pénz kezelésére Bodó Imre dr. és Jávorka Levente dr. kapott megbízást. Az adakozások örvendetesen meg is kezdődtek a megadott bankszámlára, s máris, ezúton is köszönjük az adakozó állatorvosok, állattenyésztők, vállalatok eddigi nagyvonalú támogatását, amellyel segítették e szép terv megvalósulását.

Dr. Fehér Dezső

elnök

Dr. Bodó Imre

kuratóriumi tag

Dr. Jávorka Levente

titkár

Magyar Állattenyészők Szövetségének Állattenyésztés-történeti Szakbizottsága

1134 Budapest, XIII. Lőportár utca 16.

Távbeszélő: 06- 1-412-5000 E-levél: iroda@allattenyesztok.hu

Titkár: dr. Jávorka Levente E-levél: javorka.levente@aotk.szie.hu