Vissza a normál nézetre

A jövőben is kellenek a falugazdászok

A Szent István Egyetem számára nagy megtiszteltetés, hogy helyet adhat a falugazdász hálózat megalakulásának 15. évfordulóját köszöntő ünnepi ülésnek

és nagyrabecsüléssel köszönti azokat a szakembereket, akik megszakítás nélkül ebben a munkakörben dolgoznak - mondta a február 27-i rendezvényen megjelenteket üdvözölve dr. Solti László rektor. Hozzátette: 1994-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tartották a hálózat első tanácskozását.

 A falugazdász hálózat működési feltételei stabilak, a 650 fős szakembergárda munkájára hosszú távon is számít a kormányzat - jelentette ki az eseményen Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Rámutatott, hogy a hálózatnak ma különösen fontos szerepe van a mezőgazdasági tevékenység magas színvonalú művelésében.

A szakértelemre, gyakorlati tapasztalatra azért is szükség van, mert az EU szigorú, 19 pontból álló szempontrendszerhez köti a pénzek odaítélését és ezek ismeretében kell például a falugazdászok közreműködésével a pályázatokat előkészíteni - utalt rá az államtitkár. A gazdatársadalomnak viszont könnyebbséget jelent, hogy a tevékenységükhöz szükséges eljárásoknál már közvetlenül a falugazdászokhoz fordulhatnak, amíg korábban 3-4 hatóság intézte gyakran bürokratikus módon ezen ügyeket.

Az ünnepi ülésen emlékplaketteket adtak át azon falugazdászok részére, akik 1994. március 1. óta megszakítás nélkül, jelenleg is aktív falugazdászként látják el feladatukat. Képünkön a kartali Ruszkai János, egyetemünk volt hallgatója veszi át az elismerést.

   

 

Balázs Gusztáv felvételei

SZIE Híradó - videotudósítás az eseményről