Megtartotta székfoglaló előadását Solti László

Solti László, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szent István Egyetem rektora január 20-án tartotta székfoglaló előadását az MTA Székház Dísztermében A reprodukciós biotechnológia lehetőségei és korlátai - érvek és ellenérvek címmel. A nagy tetszéssel fogadott előadást követően Barnabás Beáta, az MTA levelező tagja, az MTA Agrártudományok Osztálya osztályelnök-helyettese adta át számára a rendes tagságról szóló oklevelet.

Solti László előadása összefoglalójában megállapította, hogy bár eddig több mint 4 millióan köszönhetik az életüket az eljárásnak, csak 2010-ben, harminckét évvel az in vitro fertilizáció (IVF) kidolgozása után kapott Nobel-díjat a brit Robert Edwards. Közvetlen munkatársa, Patrick Steptoe pedig meg sem érte az elismerést. Vajon mi lehet az oka, hogy a reprodukciós biotechnológia eredményei még akkor is heves vitákat kavarnak, amikor a technika alacsony hatásfoka és kezdeti nehézségei már kétségtelenül elhárultak? Miért van a társadalom jelentős részében dogmatikus ellenállás az új tudományos ismeretek gyakorlati bevezetésével szemben? A tudományos felfedezések eleinte szükségszerűen tökéletlenek, idő előtti alkalmazásuk számos kockázatot hordoz, emellett a közvélemény alapvetően gyanakvó minden ismeretlen eljárással szemben. De a jól kiforrott technológiák felelősség nélküli alkalmazása is – néha túlzott - óvatosságra inti az alapjában konzervatív társadalmat. Néha úgy tűnik, mintha ma is a negyven évvel ezelőtti pesszimista jövendölés (Gordon Taylor: The biological time-bomb, 1968 - Biológiai pokolgép. Medicina, 1970) uralná a közfelfogást.

Az előadás néhány konkrét reprodukciós biotechnológiai példán keresztül mutatta be ezeket az ellentmondásokat.

A közismerten lombikbébi programnak nevezett IVF, amely alig három évtized alatt a meddőségi terápia rutin és megkérdőjelezhetetlen beavatkozásává fejlődött, még ma is súlyos etikai dilemmákat képes fölvetni. Nem lehet megnyugtatóan megválaszolni, hol van az IVF programba bevont nőknél az a felső korhatár, amelynek átlépése már elfogadhatatlan kockázatot jelent az anyára és/vagy a gyermekre. Vitatott a béranyák bevonása és sokan kétségbe vonják a homoszexuális párok jogát a gyermekneveléshez, még inkább azt, hogy mesterséges eljárás segítségével jussanak utódokhoz.

Ennél is nagyobb ellenállásba ütközik a reproduktív klónozás, amelyet szinte minden ország etikailag elutasít és legtöbbjük jogilag is tilt. A heves ellenkezés oka azonban csak részben írható a technikai kezdetlegességek és a belőlük eredő kockázatok rovására, mert ezek a módszer egyébként nyilvánvaló és gyors fejlődése során bizonyára kiküszöbölhetőek. A tiltakozás sokkal inkább etikai jellegű, mert a társadalom nem kívánja kockáztatni a biológiai sokszínűséget, emellett jogos történelmi félelem uralkodik az eugenikai célú felhasználás lehetősége miatt. Megválaszolhatatlan kérdés, hogy az egyébként megalapozott, ám néha talán túlzott óvatosság mennyire akadályozza vagy lehetetleníti el az orvosilag indokolható felhasználást.

Az előadás végezetül kitért a születendő utódok nemének megválasztására, amely a mai biológiai ismeretek és kifejlesztett technikák birtokában elfogadható hatásfokkal lehetséges. Az állattenyésztésben újabban kitűnő eredménnyel használt eljárások megbízhatóak, kockázatmentesek és költségigény szempontjából is elviselhető mértékűek. Az emberen való alkalmazás várható társadalmi hatásainak, kockázatainak felmérése és ismertetése a kutatók feladata és kötelessége. Azonban mindezek mérlegelése és annak eldöntése, vajon mely feltételekkel és milyen mértékben engedélyezhető egy eljárás, már nem lehet a tudomány felelőssége.