Vissza a normál nézetre

Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudományos Akadémia 2019. novemberében 16. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a Magyar Tudomány Ünnepe 2019 című országos és határon túli programsorozatot, amelynek idei mottója: Értékteremtő tudomány.

Az idei rendezvénysorozat kitüntetett célja felhívni a figyelmet arra, hogy támogató környezetben valamennyi tudományterület megteremti – egy nemzet jólétét szolgálva, nemzeti kincseit gyarapítva – azt az értéket, amely annak megfelelő helyén hasznosul, és ezek az értékek természetükből adódóan más módon mérhetőek. A programsorozat foglalkozik azzal a jelenséggel, hogy több tudományterületen paradigmaváltás megy végbe napjainkban, valamint hangsúlyozza a kutatási eredmények felelős interpretálását. Az idei mottó felhívja a figyelmet a kutatói pálya vonzerejére is, és a kutatómunkát mint hivatást hirdeti a felnövekvő generációk számára.

Az idei programsorozat kiemelten foglalkozik többek között a fenntartható környezetgazdálkodás és az éghajlatváltozás kihívásaival, a precíziós növénytermesztéssel, a mesterséges intelligencia lehetőségeivel és a körforgásos gazdaság kulcskérdéseivel is.

 

A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar programjai

A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar programjai

A Kertészettudományi Kar programjai

Az Ybl Miklós Építéstudományi Kar programjai

Programok az MTA Székházában:

November 7. 18.00-20.00: A körforgásos gazdaság különböző aspektusai

November 25. 10.00-13.00: Precíziós gazdálkodás és informatika az állattenyésztésben

November 25. 11.00-14.00: Újabb inváziós károsítók a magyar mezőgazdaságban