Vissza a normál nézetre

A láthatóvá tett gyökerek – történeti kiállítás

 

A Szent István Egyetem 2010. szeptember 6-án tartotta jubileumi tanévnyitó szenátusi ülését. Az ünnepi program részeként rendezte meg A láthatóvá tett gyökerek című történeti kiállítást a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár. A kiállítás ismertetőjének közlésével is szeretnénk felhívni az egyetemi polgárok és az egyetem iránt érdeklődők figyelmét a gödöllői főépület földszinti rektori tanácstermében látható anyagra.

 

*

Tíz esztendővel ezelőtt, 2000. január 1-jén a felsőoktatási integ­rációs folyamat eredményeként alakult meg gödöllői székhellyel a Szent István Egyetem. Gödöllő ekkor már ötven éve a felsőoktatást szolgáló település volt, hiszen a korábban elsősorban Erzsébet ki­rályné kedvelt tartózkodási helyeként ismert helység az 1950/51-es tanévtől biztosított helyet az első önálló mezőgazdasági egyetem központi hivatalainak és oktatási egységeinek. Az agrár-felsőoktatás helyszíneként a város neve a különálló gazdasági egyetem létrehozá­sáért folytatott küzdelmek során is felmerült. Egy 1906-ban született javaslat után 1919-ben Móricz Zsigmond ismét felhívta a figyelmet a Budapesthez közeli koronauradalom oktatási célra való felhaszná­lásának lehetőségére. Az elképzelés ekkor még nem valósult meg, hiszen az első egyetemi szintű mezőgazdasági képzést nyújtó Mezőgaz­dasági Szakosztály 1920-ban Budapesten kezdte meg működését a Tu­dományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar szervezeti keretei között.

A Szent István Egyetem (SZIE) megalakulásától kezdve vállalta jogelőd intézményei hagyományainak továbbvitelét, történeti múltjuk megis­merését és egyben megismertetését. A 2010-es esztendő lehetőséget biztosít arra, hogy több, az egyetem történetében meghatározó je­lentőséggel bíró eseményről is megemlékezhessünk. A SZIE tíz év­vel ezelőtti megalakulása mellett az intézményünk életében jelentős szerepet játszó agrártudományok oktatásának két fordulópontját kell felidéznünk. Kilencven éve kezdődött meg Magyarországon az egye­temi végzettséggel rendelkező agrárszakemberek képzése, amelynek hatvan évvel ezelőtt Gödöllő lett egyik kiemelkedő központja.

Egyetemtörténeti kiállításunk e három évfordulót összefogva vezeti végig az érdeklődőket a magyarországi agrár-felsőoktatás történetén a XVIII. század végétől a XXI. század elejéig. A kiállítás nem törekszik az agrárszakoktatás teljességének bemutatására, hanem a címében is megfogalmazott elképzelés szerint elsősorban a Gödöllőre költöző és ott berendezkedő felsőoktatási intézmény működésének első évtizedeit kívánja kiemelni, bemutatni. Ezen időszak eseményeinek megértéséhez ugyanakkor természetesen szükséges a mezőgazdasági felsőoktatás kez­deteinek, az önálló gazdasági egyetem megteremtését előkészítő kezde­ményezéseknek rövid áttekintése is. Ezért találkozhatunk a tablókon és tárlókban a Ratio Educationis szövegével, a mezőgazdasági tanszéket alapító oklevél másolatával, Mitterpacher Lajos tankönyvével, az Orszá­gos Magyar Gazdasági Egyesület saját folyóiratában megjelentetett javas­lataival, az OMGE gazdasági egyetem felállítását sürgető emlékiratával. A Közgazdaságtudományi Karon és a József Nádor Műszaki és Gazdaság­tudományi Egyetemen folyó oktatásról eredeti hivatali iratok, tanácsülési jegyzőkönyvmásolatok, doktori disszertációk, tankönyvek, a hallgatók éle­tének munkás és ünnepi pillanatait bemutató fotók tudósítanak.

A gödöllői felsőoktatás közvetlen gyökerei a Magyar Agrártudományi Egyetem 1945-ös alapításáig nyúlnak vissza. Az első esztendőkben budapesti és vidéki osztályokból álló, centralizált agrár-felsőoktatási elképzelést megvalósító intézmény életképtelensége rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált. Az új székhely kijelölése után nem sokkal bekö­vetkező gyökeres szervezeti változások lelassították a gödöllői be­rendezkedést, az egyetemváros kiépítését szolgáló nagyberuházás így csupán 1970-ben fejeződött be. Az agrártudományi egyetem anyagi és szellemi kiépítésének első évtizedeit három tematikus egységben mutatja be a kiállítás. Az elsőben az építkezés előkészítésének és lebo­nyolításának dokumentumaival, eredeti fotóanyagával, az egyetemen található műalkotásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. A második egységben az elméleti és gyakorlati oktatás, a tudományos kutatómun­ka iratai, fényképei kerültek a tablókra és tárlókba. Végül szintén kora­beli források alapján alkothatunk képet a hallgatók mindennapjairól, a tanítás és tanulás egyaránt meghatározó helyszínéről, a könyvtárról, a kollégiumi életről, a kulturális és sportolási lehetőségekről.

Az egyetemtörténeti kiállítás végén az agrártudományi egyetem utolsó évtizedeinek szervezeti és tanulmányi változásait, a korabeli fejlesztési és autonómia elképzeléseket rögzítő iratanyagok, valamint az egyetemi integrációt előkészítő tanácsülések, tárgyalások forrásai tanulmányoz­hatók. Az utolsó tárló a Szent István Egyetem első tíz évéről kíván rövid áttekintést nyújtani, a történeti távlat hiányában elsősorban az egyetemi újság és egyéb egyetemi kiadványok segítségével.

A Gödöllőhöz kapcsolódó egyetemtörténeti eseményeket elképzelé­seink szerint az egyes korszakokat jellemző pillanatképek, hangula­tok felvillantásával, érdekes, korábban nagyobb nyilvánosság elé nem került források bemutatásával kívántuk megismertetni az egyetemünk története iránt érdeklődő látogatókkal. Reméljük, hogy kiállításunk elnyeri tetszésüket és megtekintése nem csak kellemes, de hasznos időtöltésnek is bizonyul.

 Forrás: SZIE KDKL kiállítási ismertető

Megtekintése itt

*

A kiállítás 2010. október 31-ig látogatható, naponta 9–16 óra között. Ettől eltérő látogatási időpontot a +36 28 522-000/1173-as telefonszá­mon lehet egyeztetni.

 

2010. szeptember 24-én, a Kutatók éjszakája programsorozat egyetemi rendezvényeihez kapcsolódva a jubileumi kiállítás meghosszabbított nyitvatartási idő alatt (18.00  22.00 óra között) tekinthető meg, a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár munkatársainak vezetésével.