Vissza a normál nézetre

Konferencia a hazai vízgazdálkodási képzések fejlesztésére és összehangolására

A jövő vízgazdálkodási agrármérnökei TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016

A Szent István Egyetem, mint konzorciumvezető partnereivel, a Kecskeméti Főiskolával, a Szolnoki Főiskolával, valamint az IBS Water Nonprofit Kft-vel 2014. május 14-15. között kétnapos nemzetközi konferenciát tartott Szarvason a Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karon.

 A konferencia elsődleges célja, hogy a TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 számú projekt keretében kidolgozandó vízgazdálkodási agrármérnök szak tudásanyaga összehangolásra kerüljön a legjelentősebb nemzetközi együttműködésekkel és olyan hazai részvétellel megvalósuló nemzetközi kutatási projektekkel, amelyek nemzetközi jelentőségük révén hozzájáruljanak egy nemzetközi érdeklődésre is számot tartó szak alapításához.

A kétnapos konferencia első harmadában Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Kolossváry Gábor OVF főosztályvezetője tartott szakpolitikai előadást a vízgazdálkodás agrárágazati szerepéről, valamint az öntözési célú vízigények felszíni vízkészletből történő kielégítésének lehetőségeiről.

Ezt követően sajtótájékoztató keretében a regionális média tette fel kérdéseit a szakértőknek.

A konferencia szakmai blokkjában az alábbi előadások hangzottak el:

  • Prof. Dr. Józsa János akadémikus, tanszékvezető (BME): Öntözési-mezőgazdasági vízgazdálkodási specializálódás építőmérnöki alapokon: a képzés műegyetemi múltja és jelenlegi gyakorlata
  • Dr. Mozsgai Katalin (SZIE GAEK): A projekt bemutatása
  • Dr. Bíró Tibor mb. stratégiai dékán-helyettes (SZIE-GAEK): A vízgazdálkodási agrármérnök képzés tartalmai elemei és kompetenciái
  • Prof. Dr. Tamás János Dsc., intézetigazgató (DE): A mezőgazdasági vízgazdálkodás jelentősége a tudomány szemszögéből
  • Dr. Tamás Enikő Anna, intézetigazgató (EJF): Vízgazdálkodási szakirányú építő- és környezetmérnök-képzés a bajai főiskolán
  • Rung Attila, Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat: Vízgazdálkodási képzések mérnöki szemmel
  • Dr. Szalai Sándor (SZIE MKK): Mezőgazdasági vízgazdálkodási szakmérnök képzés tapasztalatai

A konferencia első napján mintegy 70 fő vett részt az előadásokon. A szakmai vitafórum és a záró-fogadás visszajelzései alapján a rendezvény elérte célját, a szakalapítás iránt az érdeklődés kézzel foghatóvá vált, számos ötlettel és javaslattal támogatták a résztvevők a projektcsapat és a vezetés elképzelését.   

A második napon az elhangzott előadások értékelése és összegzése történt a konzorciumi partnerek bevonásával, a vízgazdálkodási agrármérnök szak indításához szükséges szakmai workshop keretében. A nap vendége Dr. Szakál Pál a Nyugat-magyarországi Egyetem dékán-helyettese volt. Ágazati panelvita keretében a szakalapítási igény és lehetőség került megvitatásra.

A konferencia a TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 kódszámú projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg, melynek keretében a kedvezményezett Szent István Egyetem és partnerei 651 298 600 Ft értékű vissza nem térítendő támogatással gazdálkodik, amely fedezi az összköltségeinek 100 százalékát. A projekt 2013. április 15-én indult és 2015. április 14-én fejeződik be.

A projektről és a konferenciáról a hivatalos honlapon keresztül kaphat tájékoztatást

www.vizgazdalkodas.szie.hu

Kérem, látogassa folyamatosan honlapunkat!

Bővebb információ:

Kontakt: Bordás Klára (projektmenedzser)

Telefon: (30) 221 2073

E-mail: bordas.klara@gk.szie.hu