Vissza a normál nézetre

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány pályázati felhívása kutatási munka, illetve külföldi ösztöndíjprogramra

A Szent István Egyetem a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvánnyal közösen, a Hallgatói juttatási és térítési szabályzatban foglaltak részletes szabályok szerint Kék Bolygó Ösztöndíjat alapított. Az ösztöndíjra a pályázatot az alábbiak szerint kell benyújtani:

A. Kutatási munka ösztöndíj

A kutatási munka ösztöndíj odaítélésének feltételei

1. §

  1. Az ösztöndíj célja, hogy a havonta folyósított vagy az ezt kiegészítő egyszeri támogatási összeggel másképp nehezen elérhető tanulmányút, belföldi vagy külföldi speciális intézménnyel történő kutatási együttműködés lehetőségét tegye elérhetővé a doktori képzésben résztvevő hallgató számára. A kutatási munka ösztöndíj 3, azaz három tehetséges doktori képzésben résztvevő hallgató vízvédelemmel, természetvédelemmel, klímaváltozással, fenntarthatósággal vagy zöld innovációval kapcsolatos témában folytatott munkáját segíti.
  2. A kutatási munka ösztöndíjra az Egyetemen aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező doktorandusz pályázhat, aki megfelel az alábbi feltételeknek:
  1. tudományos fokozattal még nem rendelkező doktori képzésben résztvevő hallgató – ennek bizonyítására a pályázat részeként hallgatói jogviszony igazolást szükséges benyújtani,
  2. a pályázó a pályázat részeként benyújtott teljes bizonyító erejű nyilatkozatban vállalja, hogy biztosítani tudja, a pályázatban feltüntetett programjának szervezési és adminisztratív terheit képes lesz időben és hiánytalanul elvégezni a küldő és a fogadó intézmény terhelése nélkül. Ezt jelenti például, de nem kizárólag:
    • a szükséges iratok, engedélyek, igazolások beszerzése,
    • a fogadó intézménnyel kapcsolatos ügyek intézése, a tevékenység kereteinek megteremtése,
    • számlák bizonylatok rendszerezett gyűjtése és Excelben történő nyilvántartása,
    • a mindennapi élethez szükséges feltételek megteremtése (lakhatás, étkezés közlekedés megoldása).
  3. képzési területe: természettudományi, agrár, műszaki, társadalomtudományi, gazdaságtudományi területen a támogatási szerződés 6. B.1.4. Kutatási munka KBKA Támogatott szakterületek mellékletének mesterképzései valamelyikében végzi tevékenységét, amely során a pályázó igazoltan vízvédelem, természetvédelem, klímaváltozás, fenntarthatóság, zöld innováció témájára fokuszál,
  4. külföldi tartózkodás esetén a pályázó legalább B2 nyelvi szintnek megfelelő nyelvvizsgabizonyítvánnyal igazolja (a pályázat részeként szükséges benyújtani), hogy beszél az egyetem és program által használt nyelven a külföldi intézmény által megkövetelt szinten,
  5. a pályázó, a pályázat részeként benyújtott, teljes bizonyító erejű nyilatkozatban kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a támogatás megítélése esetén a projekt keretében beküldött anyagokat, beszámolót, fotó- és videó dokumentációt, az Egyetem és a Támogató korlátlanul felhasználja és nyilvánosan közzé tegye,
  6. a pályázó, a pályázat részeként benyújtott teljes bizonyító erejű nyilatkozatban vállalja, hogy a későbbi publikálás, tudományos megszólalás részeként, minden lehetséges alkalommal publikusan megemlíti, hogy a Támogató támogatásával valósult meg a kutatómunkája, továbbá vállalja, hogy a Támogató videó- és szöveges riportot készít vele az ösztöndíj programmal kapcsolatban és amennyiben a Támogató ezt kéri, szerepel az évkönyvében szöveggel és arcképes fotóval.
  1. A pályázatokat elektronikus levélben 2019. október 31. 00:00 és 2019. november 30. 23:59 között lehet benyújtani a szie@kbka.org e-mail címen keresztül. A pályázónak az adott pályázati időszakban egy pályázat benyújtására van lehetősége.
  2. A pályázók a bírálat eredményéről elektronikus levélben kapnak tájékoztatást. Támogatott pályázat esetén az Egyetem szerződést köt a pályázóval, amelyben rögzítik az ösztöndíj folyósításának módját és részletszabályait.

A kutatási munka ösztöndíj mértéke, átutalás rendje

2. §

  1. A kutatási munka ösztöndíj által támogatott időszak öt hónap. A pályázó választása szerint 2020. február 1. ­ 2020. június 30. vagy 2020. szeptember 1. és 2021. január 31. közötti időszakra igényelheti az ösztöndíjat.
  2. A kutatási munka ösztöndíj összege személyenként nettó 160.000 Ft/hó, amelyet a Tudományos Testület egyszeri kutatási támogatással egészíthet ki.
  3. Szakmailag indokolt és költségvetéssel alátámasztott esetben a Tudományos Tanács, ­ részletes indoklással ellátott kérelemre ­ dönthet a havi ösztöndíjon felüli támogatásról amire leadott költségvetés elfogadása alapján személyenként maximum bruttó 5.000.000 Ft áll rendelkezésre. Ez azt a célt szolgálja, hogy máshogy nehezen hozzáférhető kutatási lehetőségekhez, ritka speciális helyekhez, különleges eszközökhöz, szakmai programokhoz jusson a nyertes pályázó. Az egyszeri támogatás tárgyi eszköz beszerzésére nem használható fel.
  4. A kutatási munka ösztöndíj havonta folyósított összege a tárgyidőszakon belül az Ösztöndíjszerződés megkötését követően minden hónap 10. napjáig kerül kiutalásra. A 2019/20 II. félévében az első kifizetés 2020 március 10. (az első két havi kompenzáció utalása) és 2020/21 I. félévében 2020. szeptember 10. (az első egy havi kompenzáció utalása).
  5. Az egyszeri támogatás ösztöndíj 2019/20 II. félév esetében 2020. március 9-ig, a 2020/21 I. félév esetében 2020. augusztus 5-ig kerül átutalásra a pályázó részére.

B. Külföldi ösztöndíj

A külföldi ösztöndíj odaítélésének feltételei

3. §

  1. Az ösztöndíj célja, hogy külföldi egyetemi tanulmányi lehetőségeket nyújtson a mesterképzésben doktori képzésben résztvevő hallgatók számára. A program keretében a hallgató egy szemesztert tölthet egy külföldi egyetemen. A Támogató vállalja a tanulmányokkal kapcsolatos költségeinek, így lakhatási és utazási költségeinek fedezését a jelen függelékben meghatározott értékhatárig.
  2. A külföldi ösztöndíjra az Egyetemen aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező mesterképzésben vagy doktori képzésben résztvevő hallgató pályázhat, aki megfelel az alábbi feltételeknek:
  1. tudományos fokozattal még nem rendelkező mesterképzésben vagy doktori képzésben résztvevő hallgató – ennek bizonyítására a pályázat részeként hallgatói jogviszony igazolást szükséges benyújtani,
  2. a pályázó a pályázat részeként benyújtott teljes bizonyító erejű nyilatkozatban vállalja, hogy az általa kiválasztott külföldi felsőoktatási intézménnyel felveszi a kapcsolatot és megteszi a külföldi tanulmány megkezdéséhez szükséges intézkedéseket,
  3. a pályázó a pályázat részeként benyújtott teljes bizonyító erejű nyilatkozatban vállalja, hogy biztosítani tudja, a pályázatban feltüntetett programjának szervezési és adminisztratív terheit képes lesz időben és hiánytalanul elvégezni a küldő és a fogadó intézmény terhelése nélkül. Ezt jelenti például, de nem kizárólag:
    • a szükséges iratok, engedélyek, igazolások beszerzése,
    • a fogadó intézménnyel kapcsolatos ügyek intézése, a tevékenység kereteinek megteremtése,
    • számlák bizonylatok rendszerezett gyűjtése és Excelben történő nyilvántartása,
    • a mindennapi élethez szükséges feltételek megteremtése (lakhatás, étkezés közlekedés megoldása).
  4. képzési területe: természettudományi, agrár, műszaki, társadalomtudományi, gazdaságtudományi területen a támogatási szerződés 6. B.1.4. Kutatási munka KBKA Támogatott szakterületek mellékletének mesterképzései valamelyikében végzi tevékenységét, amely során a pályázó igazoltan vízvédelem, természetvédelem, klímaváltozás, fenntarthatóság, zöld innováció témájára fokuszál,
  5. a pályázó a pályázat részeként benyújtott, legalább B2 nyelvi szintnek megfelelő nyelvvizsgabizonyítvánnyal igazolja, hogy beszél a fogadó egyetem és program által használt nyelven a külföldi intézmény által megkövetelt szinten,
  6. a pályázó a pályázat részeként benyújtott teljes bizonyító erejű nyilatkozatban kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a támogatás megítélése esetén a projekt keretében beküldött anyagokat, beszámolót, fotó- és videó dokumentációt, az Egyetem és a Támogató korlátlanul felhasználja és nyilvánosan közzé tegye.
  7. a pályázó, a pályázat részeként benyújtott teljes bizonyító erejű nyilatkozatban vállalja, hogy a későbbi publikálás, tudományos megszólalás részeként, minden lehetséges alkalommal publikusan megemlíti, hogy a Támogató támogatásával valósult meg a kutatómunkája, továbbá vállalja, hogy a Támogató videó- és szöveges riportot készít vele az ösztöndíj programmal kapcsolatban és amennyiben a Támogató ezt kéri, szerepel az évkönyvében szöveggel és arcképes fotóval.
  1. A pályázatokat elektronikus levélben 2019. október 31. 00:00 és 2019. november 30. 23:59 között lehet benyújtani a szie@kbka.org e-mail címen keresztül. A pályázónak az adott pályázati időszakban egy pályázat benyújtására van lehetősége.
  2. A pályázók a bírálat eredményéről elektronikus levélben kapnak tájékoztatást. Támogatott pályázat esetén az Egyetem szerződést köt a pályázóval, amelyben rögzítik az ösztöndíj folyósításának módját és részletszabályait.

A külföldi ösztöndíj mértéke, átutalás rendje

4. §

  1. A külföldi ösztöndíj egyszeri juttatás, amely személyenként legfeljebb bruttó 5.000.000 Ft. A maximális összeget kivételesen, a pályázatokat elbíráló Tudományos Tanács szakmailag indokolt és költségvetéssel alátámasztott esetben ítéli meg.
  2. Az ösztöndíj által támogatott időszak öt hónap, 2020. szeptember 1. és 2021. január 31. között.
  3. Az külföldi ösztöndíj felhasználására az alábbiak szerint van lehetőség:
  1. 5 hónapig tartó külföldi egyetemi tandíj fedezése (a felvett tantárgyak legalább fele a nyertes pályázó szakmai érdeklődési köréhez, tervezett vagy folyamatban lévő kutatási témájához kapcsolódik),
  2. a tanulmányaival kapcsolatos speciális eszköz bérlésének finanszírozása (amennyiben a tandíj nem foglalja magában az eszközhasználatot)
  3. mindennapi alapvető kiadások fedezése, különösen: lakhatás, közlekedés, étkezés, biztosítás
  4. nemzetközi utazás költségeinek finanszírozása.
  1. A külföldi ösztöndíj az ösztöndíjszerződés megkötését követően, 2020. augusztus 5-ig kerül átutalásra a pályázó részére.

A teljes pályázati kiírás elérhető a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány honlapján az alábbi linken:

Kutatási munka ösztöndíj
https://kbka.org/palyazatok/kutatasi-munka-osztondijprogram/

Külföldi ösztöndíj
https://kbka.org/palyazatok/kulfoldi-osztondijprogram/