Vissza a normál nézetre

Jászberényi jubileum

A jászberényi tanítóképzés alapításának 90. évfordulóját ünnepelte október 11-én az Alkalmazott Bölcsészeti Kar. Különleges volt ez a nap, mert az eseménysor minden részese átélhette, hogy ami 1917-ben történt, végül is nincsen túl messze. Nincsen túl messze, hiszen egy szemtanút is köszönthettek: az első igazgató, Pinkert Zsigmond leányát, Pinkert Ilonát, aki pár évesen került Jászberénybe, és aki felnőttként ugyancsak a pedagóguspályát választotta Budapesten.

 Az alapítás évfordulója régi értékek újbóli közzétételére is alkalmat adott. Nem egyedül az emlékülés múltidéző (és a jövőbe is tekintő) előadásaival, hanem a Jászberényi Állami Tanítóképző-intézet Tanári Testülete által a 30-as években megjelentetett „A népiskola gyakorlati irányú működése, annak módjai és eszközei" című könyv reprint kiadásával. (Belelapozva a laikus is azonnal megállapítja: sok szempontból ma is időszerű...)

S, hogy ez az alapítás napjainkban is értéket teremtő tőke, mi sem bizonyítja jobban, mint a képző eddigi igazgatóinak nevét megőrző emléktáblának és Pinkert Zsigmond bronz domborművének a leleplezése. Mindkét alkotás az iskola művésztanárának, Máté Györgynek a tehetségét dicséri.

*

 Az Apponyi teremben megrendezett emlékülésen dr. Barkó Endre dékán mondott köszöntőt. Erdészné dr. Molnár Marietta főiskolai tanár A tanítóképzés 90 éve Jászberényben címmel tartott előadást. Dr. Szabados Lajos főiskolai tanár a felnőttképzésről, dr. Gledura Lajos ny. főiskolai tanár a gyakorlóiskola fejlődéséről, dr. Szarvák Tibor főiskolai docens a szociális képzés kezdeteiről és jövőjéről, dr. Harmat Mária főiskolai docens a könyvtáros képzés múltjáról és jelenéről tartott előadást. Végül dr. Barkó Endre dékán értékelte a kar szerepét az egyetem, a város és a régió életében, beszámolt szélesedő nemzetközi kapcsolatrendszeréről és arról is, hogy immár ténylegesen elkezdődött a főiskola melletti jégpálya építése, amely fedett sportközponttá fejlesztve új távlatokat nyit a kar következő évtizedeire.

Az emléktáblák avatását a kar énekarának éneke tette még ünnepélyesebbé. A jubileum előtt tisztelgett a „Régi tankönyvek a jászberényi tanítóképzésben" című kiállítás.

 

Balázs Gusztáv felvételei