Vissza a normál nézetre

Híreink

Erasmus+ ösztöndíjak

A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar diákok és hallgatók a koronavírus-járvány ellenére megfelelő színvonalú oktatásban részesülhessenek, a korlátozások minél kevesebb problémát okozzanak nekik - mondta Schanda Tamás, a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek. Hozzátette: az ő érdekeiket képviselik az Erasmus+ ösztöndíjak esetében is.

Valamennyi diplomára vonatkoznak a módosított nyelvvizsga-követelmények

A módosított nyelvvizsga-követelmények részleteiről egyeztetett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal. A HÖOK szerdán az MTI-vel azt közölte, a nyelvvizsga hiányában átvehető diploma az egyetemi és főiskolai, alap- és mesterszakos végzettségekre egyaránt érvényes.    Ismertették: a döntés vonatkozik minden diplomára - függetlenül a végzés idejétől, egyetemtől, szaktól -, valamint a felsőoktatási szakképzési (FSZ/FOSZK) oklevelekre is. Függetlenül attól, hogy hány nyelvvizsgát írnak elő a felsőoktatási jogszabályok az adott szakra, és attól is, hogy egy vagy több nyelvvizsga hiányzik. Érvényes továbbá mindazokra, akik 2020. augusztus 31-éig sikeres záróvizsgát tesznek, és abszolválnak - ismertették. Emellett az idei évi mesterfelvételi eljárásokra a nyelvvizsga-követelményeket is felfüggesztik.

Tájékoztató oklevélkiadás előkészítéséről

A 101/2020. (IV.10.) kormányrendelet (a továbbiakban: korm. rendelet) 6. §-a szerint: „Aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.” A fenti rendelkezés értelmében mindazok a volt hallgatók, akik a korábbi egyetemi és főiskolai szakok képesítési követelményei szerinti, továbbá az alap- és mesterképzési szakok, felsőoktatási szakképzések és szakirányú továbbképzések képzési és kimeneti követelményei szerinti ún. nyelvvizsga követelményt nem teljesítették, a nyelvvizsga követelmény teljesítése nélkül meg fogják kapni az oklevelüket.

Online térben zajlik idén a Könyvtárosok világnapja

A megszokottól eltérően telik idén a könyvtárak és könyvtárosok nyújtotta értékekre fókuszáló Könyvtárosok világnapja is. Számos helyen ilyenkor interaktív programokkal várják az érdeklődőket, idén azonban az online könyvek és szakirodalmak vették át a főszerepet. Ily módon a Szent István Egyetem könyvtárai sem engedték el az oktatók és hallgatók kezét: távoktatás idején az online adatbázisok és más digitális tartalmak elérésében is tudnak bárkinek segíteni, akinek az oktatáshoz, tanuláshoz vagy a diplomamunka készítéséhez szüksége volna ezekre.

Felsőoktatási intézményeket és hallgatókat érintő intézkedések

A Kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében számos intézkedést hozott a felsőoktatási intézményekre, a hallgatókra és a felsőoktatási tanulmányokra vonatkozóan, mely intézkedések a Magyar Közlönyben jelentek meg a mai napon. Egyetemünk a jövő hét folyamán dolgozza ki és teszi közzé a részletes szabályokat.

Kedvező diákhitel konstrukciók

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Gazdasági Akcióterv részeként bejelentette, hogy a vállalati leállásokra reagálva online képzések kezdődnek. Annak érdekében, hogy a felnőttképzésben résztvevők számára ez attraktív legyen, a képzések, a tandíj 95%-át a költségvetés át fogja vállalni, és ki fogja fizetni. Azon munkavállalók esetében, akik ebben az időszakban esetleg kikerültek a munkahelyükről, egy kedvező kamatozású, nulla százalékos kamatozású, kedvező diákhitelt, felnőttképzéses diákhitelt fogunk létrehozni, ami az egyetemi diákhitelhez hasonlóan megkapható. Ezenfelül az egyetemi hallgatók, akik jelenleg távoktatásban tanulnak és számos lehetőségük megszűnt, hiszen nem tudnak vállalatoknál dolgozni, nem tudnak egyéb módon pénzt keresni, akinek ezzel gondja van, itt egy egyszeri ötszázezer forintos szabad felhasználású, nulla százalékos kamattal rendelkező diákhitel konstrukciót hoztunk létre, amelyet ők a Diákhitel Központon keresztül tudnak igényelni - mondta a miniszter az Operatív Törzs tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón.

Mentesítés a nyelvvizsga kötelezettség alól

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a mai napon a gazdasági akcióterv részeként jelentette be, hogy idén nyelvvizsga nélkül is átvehető a diploma. Mint a miniszter jelezte, 75 ezer egyetemi hallgató fejezte be a tanulmányait, de a diplomáját nem tudta átvenni, ugyanis nincs nyelvvizsgája. A Kormány úgy döntött, hogy a Gazdaságvédelmi Akcióterv munkahelyteremtési programjának részeként ezt a 75 ezer diákot mentesíti a nyelvvizsga kötelezettség alól és a diplomájukat meg fogják kapni. Ennek indoka, hogy az újra felgyorsuló gazdaságnak sokkal több diplomás munkavállalóra lesz szüksége. Nem szeretnék azt, ha az egyetemi tanulmányaikat befejezett  szakemberek középfokú végzettségű munkahelyeken dolgoznának. Ez a mentesítés meg fogja oldani a diplomájuk átvételétnek lehetőségét - mondta az innovációs és technológiai miniszter a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Gyászhír - Elhunyt Dr. Tömpe Ferenc

Mély szomorúsággal, megrendülve tudatjuk, hogy a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Közgazdasági és Módszertani Intézet nyugalmazott egyetemi docense, kollégánk és barátunk Dr. Tömpe Ferenc 2020. március 24-én 72 éves korában elhunyt. Polgári szertartás szerint, szűk családi körben kísérik utolsó útjára május 5-én az Új Köztemető 53-as szóróparcellájában.

Digitális biztonságpolitika tudományos kutatási pályázat

A pályamunkákban az aktuális biztonsági fenyegetések, kihívások és a digitalizáció kapcsolatrendszerét, folyamatait, trendjeit helyesen körüljáró, a nemzeti (nemzeti biztonsági, katonai és nemzetbiztonsági) stratégiák kialakításában, regionális és nemzetközi viszonylatban, hasznosítható eredmények

91 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe

A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-t. A jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni.

Agrár tudásközponttá válik a Szent István Egyetem

A felsőoktatási intézményhálózat racionalizálásáról és hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásáról döntött a kormány. Augusztus 1-jétől a Szent István Egyetem szervezetébe olvad be az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kara és a Pannon Egyetem Georgikon Kara. Ezt követően a teljes Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem összeolvad. Az Ybl Miklós Építéstudományi Kar az Óbudai Egyetemhez csatlakozik, így a Szent István Egyetem agrár-tudásközponttá válhat, nyilatkozta az MTI-nek szerdán Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Dupla SZIE-siker a SCIndikátor elődöntőben

A SCIndikátor tudománykommunikációs mentorprogram idén negyedszer segíti a fiatal kutatókat abban, hogy tudományos eredményeiket közérthetően, szórakoztatóan tudják a nagyközönség elé tárni. A körülmények miatt már az első mentornap a webkamerák előtt zajlott, ahol dr. Farkas Alexandra, a SZIE Médiaközpont tartalommenedzsere is beszélt a tudománykommunikáció fontosságáról, az azt követő online elődöntő pedig dupla SZIE-sikerrel zárult: 31 fiatal közül Bodor Zsanett és Keszte Szilvia is bejutott a 12 döntős közé.

A 120 éve született Páter Károly (1900-1964) tiszteletére

2020-ban jelentős évfordulókat ünnepel a Szent István Egyetem: az egyetemi szintű agrárképzés 100., az első önálló agráregyetem létesítésének 75. és a Szent István Egyetem fennállásának 20. évfordulóját. Ünnepeljük az agrárképzést formáló, iskolateremtő professzorainkat is, most, márciusban Páter Károly egyetemi tanárt, talajvegyészt, a mezőgazdasági tudományok kandidátusát születésének 120. évfordulóján. Nevét szinte mindenki ismeri, aki ellátogat az Egyetem róla elnevezett utcában működő Gödöllői Campusára. De tudja-e mindenki a szakmán és a volt tanítványokon kívül, ki is volt Páter Károly? Az itt közölt tanulmány bemutatja a neves professzor életútját.

Megújulóenergia-bemutatóközpont is segíti a tudásmegosztást a Szent István Egyetemen

A világ egyik legnagyobb önkéntes akciója, a március 28-án 20:30-kor kezdődő Föld Órája a fenntarthatóság jegyében idén is szemléletváltásra szólít. Bolygónk állapotán ugyanis csak akkor javíthatunk, ha odafigyelünk mindennapi tevékenységeinkre, így energiafogyasztásunkra is. Ezzel összhangban a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának szakembergárdája is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos tudást átadja hallgatóinak.

Rektori üzenet az Egyetem polgárai számára

Dr. Palkovics László rektor - Magyar Ferenc kancellár nevében is - videoüzenetben köszöni meg az Egyetem munkatársainak azt az áldozatos munkát és erőfeszítést, amit az utóbbi időben végeztek a koronavírus veszélyeinek minimalizálásával kapcsolatban. Továbbá köszöni az intézmény hallgatóinak az együttműködést, a kollégiumból történt rendezett kiköltözésre és a tanulmányaik távoktatásban történő folytatására vonatkozóan. Rektor úr arra biztat minden egyetemi polgárt, hogy türelemmel és kitartással folytassa a munkáját/tanulmányait.

Kérdőíves kutatás a koronavírus-járványról

A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete kérdőíves kutatást végez a koronavírus-járvánnyal (COVID-19) kapcsolatban. Az adatok megadásával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a járvány terjedését modellező matematikusok minél pontosabb becsléseket, jóslatokat tudjanak készíteni a járvány lefolyásával kapcsolatban. Ezúton biztatjuk a tisztelt munkatársakat és hallgatókat, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a kutatók munkáját a kérdőív kitöltésével. A kérdőív közvetlenül itt érhető el: https://covid.sed.hu

Az EISZ szabadon hozzáférhető tartalmai a koronavírus ideje alatt

Ezúton értesítjük tisztelt oktatóinkat és hallgatóinkat, hogy az EISZ honlapja közzétette a koronavírus-járvány ideje alatt szabadon hozzáférhető nemzetközi szakirodalmi források listáját. A rendszeresen frissülő gyűjtemény itt érhető el.

A Szent István Egyetem saját fejlesztésű mintavételi és -előkészítési módszere

A környezetre gyakorolt számos negatív hatás ellenére a globális műanyagtermelés jelenleg is nő. A világszerte előállított műanyagok mintegy 40%-a még a gyártás évében hulladékká válik. A hagyományos műanyaghulladékok jelentős része bekerül a vizekbe, ahol valós biológiai lebomlásuk nem történik meg. A környezeti kockázatra válaszul a Szent István Egyetem folyamatosan részt vesz egy szabványosítható mintavételi és mintaelőkészítési módszertan kidolgozásában, az így kapott eredmények úttörőnek számítanak nemcsak a Kárpát-medence térségében, de világviszonylatban is.

Aki egészséges, veszélyhelyzetben is adjon vért

Az egészségügyi veszélyhelyzet következtében Magyarország vérkészítmény tartalékai rohamos fogyásnak indultak, így annak érdekében, hogy a vérkészletek ne ürüljenek ki, és a betegellátás továbbra is zavartalanul működhessen, az önkéntes véradás fontosságára szeretnénk felhívni az emberek figyelmét.

Oldalak