Gyászhír - Elhunyt Várallyay György

Életének 83. évében, 2018. december 2-án elhunyt Várallyay György Széchenyi-díjas magyar agrármérnök, agrogeológus, talajkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a SZIE díszdoktora, a Környezettudományi Doktori Iskola Tanácsának tagja, számos talajtani magyarországi és világtérkép szerkesztője. 1981 és 1997 között az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézet igazgatója volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a talajtan tudományát.

Várallyay György 1952-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (GATE, ma: Szent István Egyetem), ahol 1957-ben szerzett agrármérnöki oklevelet. Diplomája megszerzése után az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet mosonmagyaróvári Talajtani Osztályán kezdett dolgozni. 1960-ban az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet Szikkutatási és -hasznosítási Osztályára került tudományos munkatársi beosztásba.

1976-ban kinevezték a Talajtani Osztály vezetőjévé. Öt évvel később a kutatóintézet igazgatói tisztségével bízták meg, mely pozíciójában többször megerősítették – egészen 1997-ig állt a kutatóhely élén. Ekkor kutatóprofesszori megbízást kapott. 1983-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanárává avatta, de oktatott a Debreceni Agrártudományi Egyetemen és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen is talajtant, 1977-ben pedig a kairói Ain-Samsz Egyetem meghívott előadója volt. 1988-ban a GATE-n egyetemi tanári megbízást kapott, emellett 1992-ben az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetbe kihelyezett Talajtani Tanszék vezetője lett. A tanszék élén 2005-ös nyugdíjba vonulásáig állt.

1968-ban védte meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusi, 1988-ban akadémiai doktori értekezését. 1993-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagjává. Tagja, 1993 és 1997 között elnöke volt az MTA Talajtani, Agrokémiai és Vízgazdálkodási Bizottságának. A bizottság 1997-ben két részre vált, a Talajtani és Agrokémiai Bizottság vezetését vitte tovább, emellett tagja lett a Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Bizottságnak, továbbá részt vett az MTA Állatnemesítési, -tenyésztési, Takarmányozási és Gyepgazdálkodási Tudományos Bizottsága, Környezettudományi Elnöki Bizottsága, valamint a Környezet és Egészség Osztályközi Állandó Bizottsága munkájában. 1998-ban tagjai sorába vette a Szlovák Mezőgazdasági Akadémia. A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar díszdoktora volt. A Magyar Agrártudományi Egyesület Magyar Talajtani Társaságának tagja, majd 1990 és 1999 között elnöke volt, ekkor tiszteletbeli elnökké választották. 1982 és 1986 között a Nemzetközi Talajtani Társaság Talajtechnológiai Bizottságát is vezette. Közéleti szerepet is betöltött: tagja volt az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak. Az Agrokémia és Talajtan című tudományos szakfolyóirat főszerkesztője volt, emellett a Hidrológiai Közlöny, az Acta Agronomica és a Geoderma szerkesztőbizottságának is tagja volt.

Fő kutatási területei a talajtérképezés, a számítógépes talajinformációs rendszerek (GIS) és talajtani adatbázisok, valamint a környezeti monitoring kérdései voltak.

Foglalkozott a talaj vízháztartásával és -gazdálkodásával, ennek szabályozásával, valamint a talajdegradáció, azaz a talajminőség csökkenésének különböző jelenségeivel. E témakörben többek között a sófelhalmozódás, a szikesedés, a talajsavanyodás, a szerkezetleromlás, a tömörödés problémáinak feltárásával, előrejelzésével és megelőzésével foglalkozott. Több talaj-környezetvédelmi tárgyú publikációja is megjelent, sikeres módszert dolgozott ki a szikesedés folyamatának előrejelzésére. Legnagyobb nemzetközi eredménye a talajdegradációs világtérkép megalkotása, amelyet több jeles talajkutatóval együtt szerkesztett meg. Hasonló eredményt ért el a szikesedési térkép és Európa talajtérképének megszerkesztése terén. Több magyarországi talajtematikus térkép készítője volt.

Több mint 550 tudományos publikáció, valamint 23 könyv szerzője vagy társszerzője. Munkásságát 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2004-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.

Mindig nagy körültekintéssel, részletekbe menő háttérmunkával végezte feladatát. Halálával az agrárszakmát nagy veszteség érte.

Forrás: mta.hu